XXXII. Fejezet - Félreértés

Sziasztok!
Bocsi, hogy csak most hoztam a fejezetet, de suli meg minden…gondolom ti is ezen estek át, szóval szerintem megértitek. A függővég miatt nem vállalok felelősséget. Szerintem kicsit semmilyen feji, de a következő biztos, hogy jobb lesz.
BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNOK NEKTEK!
Puszi:

Nesszi

A jövő szerelme
XXXII. Fejezet - Félreértés

/ Josh szemszöge/

A föld összes csodáját  odaadtam volna, hogy ismerjem minden mozdulatát. Annyira szerettem volna annak a Jacobnak a helyében lenni… A sors furcsa fintora volt felém, hogy Nessie itt volt, centikre tőlem, csak a forró levegő választott el minket egymástól, s én mégis arra gondoltam, hogy mennyire jó lehet a barátjának. Itt volt, de én nem tudtam felhőtlenül örülni.

Szomorúan feküdtem az ágyon, míg ő meglepett arckifejezéssel tornyosult fölöttem. Nem tudtam mi az oka ennek, hisz csak egy apró kérdést tettem fel, ami inkább hangzott megállapításnak mintsem valódi tudakolásnak. Amúgy sem gondoltam komolyan. Bár az életemet is odaadtam volna Nessieért, ő sosem akart elveszíteni, én pedig nem akartam egy vérfarkas elé rohanni azért, hogy megtudjam mikor viccel. Kellemesen szórakoztam vele, amikor átvert, nem voltam sem csalódott, sem elkeseredett. Eufórikus álomban úsztam, mert mindem mosolya azt jelentette, hogy jól érzi magát velem.

Eszmefuttatásomat az szakította meg, hogy Nessie karjai eltávolodtak, ahogy jobban szemügyre vettem a helyzetet ő már ült, tőlem fél méterre.

Talán rosszat mondtam? Megbántottam?

- Mi a baj? - simítottam végig a hátán. Először legszívesebben elkaptam volna a tenyerem mielőtt hozzá érek, de amikor meghallottam heves szívdobogását azonnal megváltozott a véleményem. Tudtam, hogy minél többet engedek meg magamnak annál nehezebb lesz titkolnom, hogy mit érzek iránta. De nem bírtam. Szükségem volt arra, hogy mellette lehessek.

- A barát szót, hogyan érted? - remegett meg a hangja, vagy csak én képzeltem, azt már nem tudom.

- Úgy mint egy párt. Mint a párodat - kezdtem magyarázkodásba, de gyorsan hozzátettem amikor felém fordult - csak vicceltem, nem gondoltam komolyan. Sajnálom, hogyha megbántottalak.

- Jacob és én nem vagyunk együtt - jelentette ki teljes magabiztossággal. Nem tudtam levegőt venni, annak  ellenére, hogy úgy éreztem, most van rá a legnagyobb szükségem. Olyan gyermeki izgatottság uralkodott el rajtam, ami még soha ezelőtt.

- Akkor ti… - hebegtem össze vissza.

- Csak barátok vagyunk - nézett mélyen a szemembe. Nem tudtam megszólalni. Az összes mondanivalóm a torkomra forrt, ahogy jobban szemügyre vettem Őt. Lehetetlennek tűnt, de minden pillanattal egyre szebbnek láttam. Ajkai csillogtak, csakúgy mint elképesztően gyönyörű arany szemei, haja lágyan omlott a vállára, bőrének halvány színe, tökéletessége egy porcelán babára emlékeztetett. Törékeny, gyönyörű. A világon nem volt megfelelő szó arra, hogy kifejezzem milyen varázslatos is.

Megakartam csókolni, már majdnem közelíteni kezdtem ajkai felé, amikor megszólalt az okosabbik felem, amelyik nem akarta elveszíteni Nessiet azért, mert nem tudok parancsolni a szívemnek. Utáltam ezt a felemet, túl logikusan gondolkodott, nem mert kockáztatni, én pedig nem tudtam legyőzni. Uralt engem. Ilyenkor mindig átkoztam magam amiatt, hogy nem merek cselekedni, de amint kikerülök Renesmee bűvköréből, már visszatér a józan gondolkodásom, és tudom, hogy helyesen döntök.

- Hát akkor  sajnos nem lesz kitől megkérdeznem - jegyeztem meg lezseren, s megtörtem a szemkontaktust, amit sokkal tovább tartottam, mint kellett volna.

Feszültség uralkodott köztünk, olyan volt, mintha ő is kínosan érezné magát. Természetes volt, hogy én rosszul éreztem magam amiatt, mert nem feltűnésmentesen bámultam, de arról végképp nem volt fogalmam, hogy ő miért ilyen nyugtalan. A szíve hevesen kalimpált, a kezem már egy ideje lecsúszott a hátáról, s az ujjaim az ágyneműt markolták.

- Öhm - fordult felém lesütött szemekkel. - Mit szólnál hozzá, ha elmennénk vadászni?

Annyira szép volt…Kezeivel maga mellett támaszkodott, a padlót szuggerálta. Ismét mozgatni kezdtem a tenyeremet a hátán, majd  ujjaimmal a vállán köröztem. Nem bírtam megállni, hogy az arcába hullott haját ne simítsam a füle mögé. Ő csak ült, mozdulatlanul, de a légzése egyre szabálytalanabb lett, szívverése az egekbe szökött, én pedig elkeseredtem. Hirtelen ébredtem az álmodozásomból, azonnal magam mellé szorítottam a karjaimat.

- Örülnék neki - nyögtem rekedtes hangon. - de nem fognak a szüleid aggódni érted? - kérdeztem.

Hirtelen pattant fel az ágyról, olyan volt, mintha szellemet látott volna.

- Nem, dehogy - tekintete homályos volt, fejét lehajtotta - most már nem - eresztett meg felém egy aprócska mosolyt. - Eldöntöttem, hogy megyek veled vadászni, szóval ha anya kérdezi, hogy merre járok, akkor Alice válaszol neki - fogta meg a kezem, s húzni kezdett. Nem kérdezősködtem, csak hagytam, hogy azt tegye, amit szeretne.

A bejárati ajtót csak becsapta, nem volt furcsa, hisz már akkor sem volt bezárva, amikor ide hoztam őt. Kézen fogva szaladtunk egyre beljebb az erdőbe. Mellette suhanni teljesen más dolog volt, mint egyedül rohanni. A kettő ég és föld volt egymáshoz képest. A szellő - melyet gyorsaságunk keltett - meglibbentette Nessie haját, s én minden alkalommal elkaptam egy keveset a mámorító illatból. Egy szempillantás alatt fékezett le. Már alkonyodott, a zöld lombokon átsütött a lenyugvó nap utolsó sugara. Nessie megdermedt, majd rám nézett,arcán levakarhatatlan mosoly ült.

- Verseny? - kérdezte bátortalanul.

- Milyen verseny? - viszonoztam boldogságát lágyan.

- Vadászverseny. Aki hamarabb elkap egy állatot és végez vele az nyer - engedte el a kezem, s már majdnem futásnak eredt, de én megállítottam.

- Mi a díj? - elszántan néztem őt, ahogy beharapja az alsó ajkát és mély levegőt vesz.

- Hát mivel úgy is én győzök - nevetett - egyezzünk meg abban, hogy elég nekem az a dicsőség, hogy megvertem egy újszülöttet - lépett közelebb.

- Mily' kegyes a kisasszony - fogtam meg a kezét, s a régi szokásokhoz hasonlóan apró csókot nyomtam rá. - de mi történik, ha valamilyen csoda folytán a szerencse mégis mellém pártol?

Mosolya megremegtette halott szívemet, ujjait leheletfinoman fonta össze az enyéimmel, s közelebb lépett. Egyre csökkent az ajkaink között a távolság, majd fejét oldalra billentette, s a fülembe suttogott.

- Azt majd akkor eldöntöd. Leszek olyan rendes, hogy nem kell kínos helyzetbe hoznod magad előttem, ha veszítesz. Mert úgyis veszítesz - kuncogott édesen. Egyik tincse hozzáért az arcomhoz, szemeimet akaratlanul hunytam le, hogy a képzeletem szabadjára engedjem. Rosszabbik énem akarata azonnal szárnyalni kezdett, s már lejátszódtak bennem a pillanatok.

Legszívesebben magamhoz rántottam volna, lassan, óvatosan söpörtem volna el a haját az arcából, hogy láthassam tökéletes vonásait. Lágyan érintettem volna számat ajkaihoz, csak apró, édes puszikért, hogy aztán szenvedélyesen szerethessük egymást.

Gondolatmenetem akkor illant el, amikor azon kaptam magam, hogy az erdő közepén állok,  teljesen egyedül. Renesmee felejthetetlenül dallamos nevetése zengte be a környéket, de nem zavart, hogy valaki ránk talál. Elég messze voltunk már a kis háztól, és senki más illata nem terjengett a levegőben, csak Nessie-é. Követni kezdtem a hangját, s próbáltam nesztelenül megközelíteni.

A fák és a bokrok egyre sűrűbben kapcsolódtak össze. Csak a folyó zubogása lett egyre hangosabb. Nessie illata újra befurakodott az elmémbe, s ahogy lépteim közben felemeltem a fejemet megláttam Őt. Szerelmem hátratett kézzel, ragyogó mosollyal az arcán dőlt neki egy fának. A szél fújni kezdett, s ezzel két növényevő vérének aromáját sodorta felénk. Vártam, hogy Renesmee futásnak eredjen, de ő csak mozdulatlanul hevesen dobogó szívvel, elszánt tekintettel meredt rám.

Hallottam - s amikor oldalra pillantottam láttam is - hogy a folyó másik partján éppen két őz van. Futólag Nessie-re néztem, hogy kezdhetjük, de ő csak nevetve hozzátette.

- Adok egy kis előnyt, hidd el, szükséged lesz rá.

Már tudtam, hogy ha győzök, akkor mit kérek tőle. Támadó pozícióba lendültem, s rávetettem magam a kisebbik állatra. Miközben táplálkoztam végig csak az járt a fejemben, hogy a karjaim közt fogom tartani, a testünk szorosan, egymáshoz préselődve fog mozogni. Táncolni akartam vele. Ez volt az egyetlen módja, hogy a legtermészetesebben simuljak hozzá.

Percekig fogtam a vergődő élőlényt, majd amikor már egyetlen csepp sem folyt a számba, felpattantam, s visszaugorva a másik partra győztes ábrázattal néztem farkas szemet Nessievel, aki folyamatosan csak kuncogott.

- Győztem - léptem hozzá közelebb. - Szóval, a kívánságom…

- Állj, állj! - tette apró mutató ujját a számra. - Nem nyertél - jegyezte meg.

- Dehogynem - forró, selymes bőre égette az ajkaimat. Nem tudtam betelni a látványával, ahogy sugárzó tekintetét az enyémbe fúrta. Szívszorítóan gyönyörű volt. Elvesztem tökéletességének tanulmányozásában. Soha nem láttam még nála szebb nőt a földön, s ez nem csak a vámpírgéneknek volt köszönhető. Kívülről-belülről ragyogott. Elfelejtettem, hogy válaszra várok, csak Ő létezett számomra.

- Gyorsabb voltam.

Előhúzta a - még mindig - háta mögé bújtatott kezét, s gyorsan felemelte. Időm sem volt ráeszmélni, de egy apró tollpihe hullott a mellkasomra. Ólomként nehezedett rám, Renesmee tenyere már a vállamon pihent. Az apró, más esetben súlytalannak tűnő toll most elképzelhetetlen súlyt jelentett. Elvesztettem az alkalmat, hogy táncolhassak vele. Gyerekesnek éreztem magam, talán az is voltam, de számomra ez sokat jelentett volna.

Nessie arca hirtelen vált ijedté, majd boldoggá. Nem értettem miért ingadozik az érzelmi állapota, de ő azonnal megmagyarázta.

- Visszakaptad - nevetett. - Majd' szívrohamot kaptam, ha ez lehetséges, amikor kijelentetted, hogy beszélgetsz Jakeel, aki mellesleg még egyszer megjegyzem, hogy vérfarkas- tartott szünetet. - De most megbosszultam. Nem szeretnék sebet okozni a büszkeségeden - folytatta. - Csak nem képzelted, hogy pont egy madárral csillapítom a szomjam?

Azt hitte, hogy azért vágok olyan képet, mert legyőzött. Először a düh csapott fel bennem, amiért nem képes észrevenni, hogy megőrülök érte, aztán az öröm lángolt bennem, amikor rájöttem, hogy a kérésem még megvalósítható.

- Komolyan azt hiszed, hogy szomorú lennék amiatt, mert valamiben gyengébbnek bizonyulok? Nem veszed észre? Még mindig nem látod? - hangom türelmetlenül csengett, a szíve hevesen dobogott.