XVIII.Fejezet-Lehet hibázni?

Sziasztok! Itt az újabb feji! Remélem tetszik! A béta most Puszmó!  Köszönöm neki. Kérlek írjatok komikat! Puszi:

Nesszi

XVIII.Fejezet- Lehet hibázni?

/Josh szemszöge/

Már egy jó ideje futottam, a házunk elég messze volt Forks esős vidékétől. Idegességemben majd' kicsavartam az összes fát, amit csak találtam. Csak pár milliméter választott el az ajkaitól, én pedig megfutamodtam. Majdnem megcsókoltam, de én voltam olyan hülye, hogy elhúzódtam.

Talán így jobb neki. Biztos, csak meg volt ijedve. Az nem lehet, hogy ő is akarta. Az lehetetlen.

Mi ütött belém? -Tettem fel a legnagyobb kérdést. - Meg akartam csókolni Nessiet. Mérges vagyok, mert nem történt meg. Talán én szerelmes vagyok belé?

Minden bizonnyal! De nem tehetem. Neki nem rám van szüksége, hanem egy olyan vámpírra, aki meg tudja védeni mindentől. Én saját magamtól aligha.

- Na, végre, hogy megérkeztél öcsi! Azt hittem, hogy valami bajod esett. - Mark aggódó és feszült testtartással állt az ajtóban. Nem törődtem vele, egyenesen a szobámba vettem az irányt.

- Hé! Hé! Tesó! Látom, hogy bánt valami. Mondd el! - Mielőtt elhaladtam volna mellette, a kezeit a vállamra tette, megállásra ösztönözve engem.

- Semmi bajom. Csak hagyj békén!- Durván lesöpörtem a végtagját, majd erős mozdulattal errébbtoltam.

- Egy csaj az oka, ugye? - Mindig a legjobbkor áll elő.

- Nincs semmilyen csaj. Csak szeretnék egyedül lenni. Ha meg bocsátod, én most felmegyek a szobámba. - Választ se várva flegma kijelentésemre, becsaptam magam mögött az ajtót.

Igaz, hogy emberi vérrel táplálkozunk, de állandó lakhelyünk van. Az erdő legmélyén, ott, ahol ember nem jár. Amit elfednek a fák. Itt a legbiztonságosabb. Végül is kinek nem lenne feltűnő 6 vörös szempár?

Ugyan…Csak a vak nem venné észre, hogy mások vagyunk. Ő megérezné.

- Josh! Bejöhetek? - Halk kopogások szűrődtek be a szobámba. A fehér falak szinte visszaverték őket.

-Persze Kat! - Válaszoltam nővéremnek kicsit sem kedvesen. Nem értik, hogy egyedül akarok lenni? Az egyedül szó, melyik betűje nem világos?

- Akarsz róla beszélni?- Ült le az ágyamra.

- Ezen a problémán még a te híres tanácsaid sem tudnak változtatni. A helyzet egyszerűen reménytelen. - Mondtam.

- Nincs olyan helyzet, amiben nem lenne remény. Mert ha van rossz, van jó, ha létezik a sötétség, kell nappal is. Minden ott van, igaz, néha rejtetten, megbújva, vagy csak apró formában. De ott van. Mint a Jin és a Jang. A tengerben is vannak homokszemek, a szárazföldön is léteznek apróbb pocsolyák. A nappali égbolton is lehetnek sötét felhők, míg az éjszakában apró, csillag nevű fényforrások. - Nővérem már nyugtatni próbált, kétségeket keltve bennem.

Valóban igaza van?

-Te komolyan gondolod? -Kérdeztem, miközben ráemeltem elkeseredett tekintetemet.

-Igen, teljesen komolyan. De ha elmondanád, többet segíthetnék. -Az időközben lehajtott fejemet felemelte, szembefordítva magával.

- Találkoztam egy lánnyal. - Feleltem egyszerűen.

- Hiszen ennek örülni kell, ez csodálatos,…- itt rám nézett-…de te mégsem vagy az…mi történt?- Csuklott el a hangja.

-A lány, akit megismertem félig vámpír, félig ember. - Kat nagyot nyelt, elfojtotta meglepettségét.

- És te?... Szóval?... Bántottad? - Bökte ki végül a kérdést.

- Még nem. Minden pillanattal könnyebb, de félek…-A hangom megremegett, a mondat végét bizonytalanul szakítottam meg.

- Miért? Hisz nem tettél benne kárt. Megálltad.

Felálltam és az ablakhoz sétáltam. Kinéztem az udvarra, ahol a virágok, és egyéb növények díszesen pompáztak. Volt egy kis Pavilonunk is, legtöbbször ott beszélgettünk. A hugicáim szépen berendezték.

-Ő másabb vámpírokkal él. Nem olyan, mint te, vagy én. Ők vegetáriánusok. - Tértem ki a dolog egyik fő problémájára.

- Vegetáriánus?- Ismételte a szót halkan, lesújtottan.

-Nem táplálkoznak emberi vérrel, kizárólag állatokat ölnek…- Szembe fordultam vele, és visszamentem az ágyhoz. - Én…megkértem, hogy segítsen nekem az átváltásban.

- Te is olyan akarsz lenni? El akarsz minket hagyni? -Nem dühösen szólt, inkább csalódottnak és szomorúnak tűnt.

- Én azt hiszem, hogy szerelmes vagyok belé, és csak úgy lehetek barátként a közelébe, ha életmódot változtatok. Elhagyni pedig nem akarlak titeket. - Mondtam. - És megértem, ha kidobtok, mert nem követem a normális szokásokat, és hidd el, hogy én- Be sem tudtam fejezni a mondanivalóm, mert Katarina a nyakamba ugrott.

- Idióta! Hogy képzelheted, hogy kidobunk? Te a családunk része lettél, az vagy, és az is maradsz. Ezen nem változtat a vér, akármilyen is legyen. Ha te ezt szeretnéd, nekünk támogatni kell, nem pedig megakadályozni. - Tovább szorongatott, és azt hittem, törhetetlen kőtestem összeroppan.

- Köszönöm. -Nem számított az erős szorítása, én is magamhoz húztam, és a hajába temettem az arcom. - Te vagy a föld legjobb nővérkéje.

- Ne mondj ilyeneket, mert Ashley és Daisy megsértődnek. - Motyogta a vállamba.

- Ők a legjobb a hugicák. - Nyugtatgattam.

Miután elengedtük egymást kimentünk a Pavilonba. Leültünk és tovább beszélgettünk. Már estefelé járt az idő.

-Mikor megemlítetted, hogy te is vegetáriánus akarsz lenni, erősen elgondolkoztam. Mit szólnál hozzá, ha én is megpróbálnám?-A száját harapdálta, feszülten, izgatottan várakozott a válaszomra.

- Biztos, hogy ezt akarod? -Kérdeztem vissza.

-Igen. Végül is veszteni nem tudok, csak nyerni. Megtartani a világban néhány embert. Azokat, akiknek van családjuk, munkájuk, terveik, álmaik, kötelességeik. - Válaszolta, majd lábait görcsösen felhúzta

-Hát, akkor együtt megcsináljuk. - Mosolyogtam, majd melléültem és szorosan átöleltem.

- Még valamiről szeretnék veled beszélni. - Folytatta bizonytalanul.

- Hallgatlak!

Semmi sincs, ami elronthatná a kedvem. - Gondoltam magamban.

-A szobádban azt mondtad, hogy szerelmes vagy abba a lányba, aztán pedig azt, hogy barátként akarsz mellette lenni. - Nézett rám félszegen

- Én nem mondtam olyat, hogy szerelmes vagyok.

- Vámpírmemória. Tudom, hogy mondtad, de azt nem, hogy, hogy értetted.

- Igaz, szerelmes vagyok belé. Vannak pillanatok, amikor beismerem, de vannak olyanok, mikor rádöbbenek, hogy úgysem lehetnénk együtt, így inkább nem kínzom magam a gondolattal. Próbálok, én esküszöm, hogy próbálok barátként viselkedni vele, de ma is…- Egyre elkeseredettebb lettem.

-Mi történt? - Arcán boldogság csillogott.

- Én majdnem megcsókoltam, de akkor a vére…- Megint félbehagytam a mondatot, minden lelki erőm elszállt.

Néhány csillag volt az égen, megtörték az egyszerű sötétséget. Varázslatot csempésztek a fenti égboltra. Minden Őt juttatta eszembe. A csillagok fénye, emlékeztette varázslatos, arany szemeit. A szellő, mely csendesen fújdogált, hasonlított halk lépteire, kecses mozdulataira. A közeli víztükör, melyben megcsillant a hold, úgy nézett ki, mint selymes, sima, bőre.

Már vártam a szívdobogását, lélegzetvételét. Vártam, szememet lehunytam, hogy jobban érezzem, de semmi. Nem hallottam dübörgő ritmust, se apró sóhajokat. Semmit. Vágytam a közelségére, arra, hogy itt legyen velem. Fogni akartam a kezét, hogy bebizonyítsam, rám számíthat. Akartam őt, mint lelki társat, mint nőt. Meg akartam mutatni, hogy ha ő elfogad engem, én mindent megadok neki. Csak az Ő boldogsága számít, semmi más. Egy boldog, teljes életet akarok neki adni. Olyat, amit megérdemel. De ezt én mégsem tudom megadni…

- Mit éreztél a közelében? -A kérdés meglepett, nagyot nyeltem a hallatára.

- Én egyszerűen úgy érzem, szükségem van rá. Mint a fuldoklónak a levegőre, szomjazónak a vízre, betegnek a gyógyszerre, drogosnak a heroinra, alkoholistának egy korty whiskyre. Nem tudok nélküle élni. Ha vele vagyok, nem számít más, csak Ő és én. Boldoggá akarom tenni, minden elképzelhető módon. Mikor bevittem a szobájába, és hallottam a szívverését, édes leheletét a bőrömön, úgy éreztem elégek. Forró érintésére mégis vágytam. Leírhatatlanul boldog voltam. Úgy éreztem, hogy megtaláltam a…

- Másik felem. - Fejezte be a mondatot.

- Igen. - Sütöttem le a szemem, pedig tudtam, hogy semmi szégyenkezni valóm nincs. A gyengeség, melyet Ő okozott, sebezhető, szerelmes férfivá tett, de nem bántam, Egyetlen percét sem.

- Én is éreztem már ilyet, és tudom, hogy ez a szerelem. Mikor mindent feladnál a másikért. Kérlek! Ne engedd el! Ha tudod, hogy Ő az igazi, ne nézd végig, hogy elmegy. Harcolj érte, valld be az érzelmeidet. Ne ess az én hibámba. - A földet nézte. - Menj már! Menj vissza hozzá!- Utasított, majd elkezdett az erdő felé taszigálni.

-Mi van, ha a szülei nem akarnak vele látni? Akkor örökre elvesztem. - Próbáltam kötni az ebet a karóhoz.

- Van két csodálatos képességed, beveted azokat. Most pedig menj, mielőtt mindent elszúrnál.

- Köszönöm. - Nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam az erdőbe.

Mindenhol csend volt, már éjfél is elmúlt, Az erdő kihaltnak tűnt. Már egy jó ideje futottam, mikor elértem Forksot. Már éreztem Renesmee csodás illatát, így hát a patak felé kezdtem menni. Útközben, gondoltam senki sem vesz észre, betértem a városba. Nem akartam nagy kerülőt tenni, még futva sem. Már majdnem elértem az erdős részhez, mikor megéreztem a vér csábító illatát….

KOMIKAT!

XVII.Fejezet-Búcsú

Mivel nem lesz júliusban friss, ezért úgy döntöttem kaptok egy meglepit. Szerdáig minden nap lesz friss a Jsz-ből és az Szá-ból. Attól, hogy nem függ semmi a komiktól, én még nagyon szépen kérnék mindenkit, hogy írja meg a véleményét. Rettentő sokat jelentene, mivel most fognak felpörögni az események. PLS KOMIKAT!

Puszi:

Nesszi

(Renesmee szemszöge)

Kétségbe esetten futottam a patakhoz, a táskval a kezemben, aminek az értelmét nem láttam. Nem tudom mit csinálok, ha apuék rájönnek a titokra. Abban biztos vagyok, hogy nem engednének a közelébe. Ezt azzal magyaráznák, hogy túl veszélyes, nem tudom magam megvédeni, ő egy újszülött, embereket ölt. Ezek most nem számítottak. Ha ő is a Port Angelesi gyilkos, nem érdekel. Meg akar változni és ez nekem elég. Segíteni fogok neki, mert megígértem.

Ezeken töprengtem, de akkor sem akartam, hogy anyuék rájöjjenek. Inkább titkolózok, sem mint, hogy tudjanak róla és eltiltsanak. Ahogy közeledtem a helyszínre szüleim illata elhalványulni kezdett annak ellenére, hogy a szellő felém hozta azokat. Még az a szerencse, hogy nem a másik irányba fúj a szél.

 Josh ott gugolt a pataknál, egyik kezét a sziklának támasztotta, tekintetét a patakra emelte. Teste feszültséget árasztott, bizonyára ő is érezte az illatot. Megfordult, de nem a szokásos módon köszönt.

"-Szia.-üzente gondolatban. Tudta, hogy nem vagyunk egyedül és örültem, hogy nem szólalt meg.

-Hello-Hirtelen el is felejtettem eredeti célom. Mosolya kiragadott a való világból.

-El kell menned-Küldtem felé, mire értetlen arcot vágott.-Érzed az illatot?-Kérdeztem tőle továbbra is gondolatban. Erre ő csak bólintott.

-Ők a szüleim és ha megtudják, hogy segítek neked, akkor soha nem találkozhatunk.-Szívem fájdalmasan dobbant meg még a gondolat hatására is.

-Mert egy újszülött vagyok, igaz? -Szívem összeszorult. Nem gondolhat magáról ilyeneket. Itt én vagyok az egyetlen aki szörny. Se ember, se vámpír. Lehet ennél rosszabb?

-Nem erről van szó. Kérlek menj északra! Ha minden rendben gyere vissza, mert újra akarlak látni.-Az első mondaton kívül minden igaz volt. Az én számomra nem volt jelentős, hogy a szeme vörös, de apuék ezen már rég kiakadtak volna.-Kérlek.

Belenéztem vörös íriszeibe és teljesen elvarázsolt. Szívem hevesebben kezdett verni. Ott abban a pillanatban nem törődtem azzal, hogy anyu és apu bármelyik pillanatban itt lehetnek. Csak ennyit tudtam mondani gondolatban

-Rejtsd el az illatod.

Annak ellenére, hogy elrejtette én éreztem. Elkábított és már csak egy lépésre álltam tőle. Megakartam csókolni. Csak egyszer érezni ajkait ajkaimon. Ujjait derekamon. Barna hajába túrni kezem, hozzásimulni tökéletes felsőtestéhez. Arcaink vészesen közelítettek. Édes lehellete súrolta a bőröm, szikrákat pattintva rajta. Nem tudtam megmozdulni, vagy inkább nem is akartam. Egymást néztük szótlanul, rendíthetetlenül. Elképzeltem, hogy már egymást súrolják az ajkaink. Beleremegtem abba a gondolatba, hogy tökéletes, hideg, csodás ölelésébe bújhatok. A szívverésem felgyorsult, a lélegzetem szaggatott lett. A szívem dübörgött a melkasomban, mintha kiakarna ugrani.

Hirtelen feleszméltem, velem együtt ő is. Már csak pár milliméter választott el, ajkai után akartam kapni, de tudtam, apuék a közelben vannak.

-Mindjárt itt lesznek. Elrejthetem az illatod ha akarod. -Egy kicsit hátrált és a köztünk lévő 1-2 méter fényéveknek tűnt.

-Nem szükséges. Csak menj és amint lehet gyere vissza, kérlek. -Most ő jött közelebb hozzám.

-Visszajövök. Nem akarok szörnyeteg lenni…-Csak ezért. Ez egy kicsit szíven ütött, de rögtön magamhoz tértem. Miért is kellenék neki?

-Légy óvatos.-Mondtam neki, de nem mertem a szemébe nézni. Féltem, hogyha megteszem, akkor nem engedem el.

-Vigyázz magadra.-Elbúcsúzott, aztán már csak azt láttam, hogy anyuék egyre közelebb érnek. "

A gondolataim. Nem szabad, hogy apa megtudja. Most mit csináljak? Nem tudom elrejteni őket.

Ekkor eszembe jutott, amit Alice mondott. Apa és anya már majdnem megláttak, mikor kikaptam a táskában lévő tárgyat. Egy könyv volt.

Rómeó és Júlia

Azonnal kinyitottam és elkezdtem olvasni. Minden egyes szót hangosan megismételtem magamban, elnyomva ezzel minden gondolatfoszlányt. Egy pillanat alatt megérkeztek a szüleim.

-Szia kicsim! Mit csinálsz? -Köszönt mosolyogva anya, mire én felmutattam a könyvet és hangosan ismételtem magamban a címét.

Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Rómeó és Júli

Vártam, hogy apa megjegyzést tegyen, de semmi. Meg sem szólalt ismételgetésemre. Mintha nem is hallaná a gondolataimat.

-Valami baj van? -Keltem fel aggódva.

-Semmi. Nem akarod, hogy hazakísérjünk? -Kérdezte anya, és mellém lépett.

-Magam is hazatalálok.-Válaszoltam mosolyogva.

-Vigyázz magadra.-Mondta apa, majd eltűntek anyával a fák között.

Gyorsan futottam haza, miközben ezerszer hálát adtam Alicenek. Ha nem adja ide a könyvet, akkor most ki tudja mi lenne. Szívemben hatalmas üresség volt. Josh elment. Az a tudat vigasztalt, hogy visszajön. Vajon vissza jön? Soha sem hazudna. Ő őszinte, nem úgy mint én. Hazudok a családomnak. Amint megérkeztem a házba Alice néni már várt.

-Csakhogy itt vagy! Ugye nem jöttek rá? -Kérdezgette, mire a nyakába ugrottam.

-Annyira köszönöm. -Csak ezt a két szót ismételgettem és észre sem vettem, hogy már a nappaliban vagyunk.

-Mesélj! Mi volt?-Tudakolta jókedvűen.

-Előbb te! Mi történt az este? -Kérdeztem, mire ő cinkos mosolyra húzta a száját.

-Mire emlékszel?

-Beszélgettünk a pataknál….-Egy picike sóhaj hagyta el a számat.-Milyen jó volt….Aztán….Elaludtam….ennyi.-Hangom minden szónál egyre jobban meglágyult.

-Valaki szer….-Mielőtt befejezhette volna, már félbeszakítottam.

-Csak barátok vagyunk.-Mondtam gyorsan, majd kérdőn rá néztem.

-Hát szóval. Te ugye elaludtál és ő hazahozott.-Mesélte hatalmas vigyor kíséretében.

-De jó. Erre rá sem jöttem volna magamtól.-Válaszoltam lekezelően.

-Azt nem tudtad, hogy a felsőjével takart be. Nem sietett, inkább beválalta volna a lebukást, minthogy felébresszen.

A karjaiban tartott. Bent volt a szobámban. Ezeket azonnal ki kell vernem a fejemből.

-Nagyon kedves volt.

-Te beszéltél vele? -Förmedtem rá.

-Igen. Nem olyan mint amire számítottam és elnézést kérek minden megjegyzésért.-Sütötte le a szemeit.

-Semmi gond. Köszönöm, hogy kihúztál a bajból.-Megöleltem és elindultam a szobámba.

-Nem kellene elmondanod a többieknek? -Hangja halkan csengett de tisztán meghallottam.

-Alice, ismered apát. Sohasem engedné, hogy találkozzak vele. Megígérem, hogy azonnal elmondom, ha sikerül rászoktatni az állatvérre. Addig kérlek bízz bennem.-Könyörögtem neki.

-Akkor én megyek, mielőtt Edward és Bella hazaér. Nem akarom, hogy miattam bukj le.

Felmentem a szobámba, és fáradtan dőltem végig az ágyon. Alice már felhozta a cuccom. Megírtam a házit, elmentem zuhanyozni, de csak rá tudtam gondolni. Mindent megpróbáltam, de Ő volt az emlékemben. Ki tudja mennyi idő múlva fogom újra látni…

Tudtam, hogy életem legborzalmasabb pár napja elé nézek. Már a mai szörnyű nap is jelezte a változást, a szomorúságot. Gondolataim még akkor is Josh körül jártak, mikor anya és apa megérkezett…

XVI.Fejezet-Lebukás?

Sziasztok! Itt a következő fejezet! Remélem tetszik. Pls. Komikat, mert sokat jelentene. Ha összejön 8 komi, akkor már teszem is fel a következő fejezetet. A VERSENY MOST ÉL! Kérlek komizzatok!

Puszi:

Nesszi

(Renesmee szemszöge)

Mondhatjuk, hogy ez volt életem legborzasztóbb napja. Alice ruha összeállítása miatt mindenki rólam beszélt, mivel még nem nagyon szokták meg. Ezen felül még a kocsim miatt is én kerültem a középpontba. Ahová mentem elkellett viselnem a suttogásokat, a megvető pillantásokat. Ebédnél Karolineval és Adammal ültem. Ők legalább igazi barátok, ami valjuk be rólam nem mondható el. Mindig észre veszik, ha bánt valami, bezzeg én sohasem figyelek rájuk.

-Mi a baj Nessie? -Kérdezte két falat között Ad. Arcukon aggódás és kíváncsiság keveréke tükröződött.

-Mindenki rólam beszél.-Vágtam rá unottan, mire Kar csak sóhajtott egyet.

Már jól ismertem ezt a fajta arckifejezését, testtartását. Valami bántja és még az én szomorúságom is tetézi a gondokat.
-Ne aggódj! Pár nap és újra a régi lesz minden.

Pár nap ma még örökkévalóságnak tűnt számomra, mely karjait kecsegtetve nyújtja ki felém, de mikor érte nyúlok, visszahúzza azokat, én pedig eltűnök mint egy csepp a tengerben. Senkit sem érdekelné, hogy ott vagyok. Az ételt huzogattam a villával a tányéron. Étvágyam nem volt, se kedvem. Annyira belemerültem az önzőségembe, hogy el is felejtettem Karolt. Valami nyonja a lelkét, de nem mondja el. Hogy kezdjek bele? Nem támadhatom le…

Ekkor megszólalt a csengő. Hirtelen nem tudtam örülök neki, vagy szomorú vagyok miatta. Boldog voltam, mert ez azt jelentette, hogy megkezdődik az utolsó órám, viszont szomorú voltam, hogy nem sikerült Karolineval beszélnem.

Hogy lehetek egyáltalán a legjobb barátnője? Annak az a dolga, hogy megvigasztaljon, támasz legyen, tartsa benned a lelked, amikor elvesztetted az erőd. Én önző módon összeroskadtam a terhek alatt, nem foglalkozva másokkal. Szánalmas vagyok-állapítottam meg.

A mai nap utolsó tanítási órájára értem be Adammal az oldalamon, aki rendületlenül mosolygott. Ő volt az, aki most egyaránt támaszt nyújtott nekem és barátnőmnek. Fiú léttére csodálatosan megért minket. Neki van kitartása, amikor már senki másnak sincs. Boldog lehet az a lány, aki megkapja.

Már megint! Hogy gondolhatok ilyenekre? Nem lenne szabad beleavatkoznom a magánéletébe. Először az a két fiatal, Karol, most meg Ad. Ki jön ezután? Mindenkitől elakarom venni a boldogságot? Lelketlen szörny vagyok.

Vége lett a tanításnak és Karel együtt utaztunk haza. A kocsiban kínos csend volt, de megtörtem.

-Nekem bármit elmondhatsz.-Ez így igaz, de fordítva már csöppet sem. Hogy hazudhatok neki? Nincs bennem semmi tartás, vagy tisztelet iránta?

-Csak Thom.-Újra az utat kémlelte, én pedig kezdtem feszült lenni.

-Mi történt? -Egy kicsit lassítottam, hogy mindent megtudjunk beszélni. Könnyei utat törtek maguknak, én pedig látva a helyzet súllyosságát, leálltam oldalra. A kerekek hangos csikorgással adták meg magukat az akaratomnak.

Elővettem egy zsepit és barátnőm felé nyújtottam.

-Kérlek mond el mi történt! Csak úgy tudok segíteni.-Szembefordultam vele és vártam a válaszát.

-Tegnap Thom felhívott…-Szipogása elviselhetetlen volt számomra.Tehetetlennek éreztem magam, mert nem tudok semmit csinálni, az ő boldogsága érdekében.-Megkért…hogy menjünk…el…moziba….kettesben.-Szemeit megtörölte, és már folytatta.-Elmentem a moziba…..nagyon jól elvoltunk…-Mély levegőket vett, de nem teljesen jutottak el a tüdejéig.

-Akkor? Mi miatt vagy ilyen szomorú? -Tudakoltam, bár ez nem volt valami illő. Nem szabad letámadni senkit, meg kell várni, amíg magától elmondja.

-Hazakísért és megcsókolt, de elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy találkozunk-e holnap…-Hangja most nyugodtabban csengett. Én teljesen össze vagyok zavarodva. Elmentek moziba, minden varázslatos volt. A kiszemelt fiú még meg is csókolta. Mi a baj?-Amikor utána mentem megláttam egy lánnyal csókolózni-Újra elöntötték az érzelmek, és zokogásban tört ki. Magamhoz szorítottam, és vártam, hogy összeszedje magát.

-Nem érdemel meg téged. -Ilyen szavakkal nyugattam, mire régi énjéhez hasonló nem lett.

-De most te jössz.-Egy erőltetett mosolyt ültetett az arcára.

-Nem értem mire gondolsz.-Adtam az ártatlant, annak ellenére, hogy pontosan mit akar belőlem kiszedni.-Az ebédlőben Ad téged is vigasztalt. Sajnálom, de levoltam törve, így nem nagyon értettem miről beszéltek. A kocsin kívűl még nyomasztott valami. Új érzés volt, mintha hiányoltam volna valamit.

-Mindenki engem bámult. Nem szeretek a figyelem középpontjába lenni, ezt te is tudod.-Mondtam, miközben beakartam indítani a kocsit. Karol egy határozott mozdulattal kivette a kocsikulcsot a kezemből és elrejtette a háta mögött.

-Addig nem  megyünk innen, ameddig meg nem beszélünk mindent.-Mostmár igaziból is mosolygott.

-Nem értem, hogy miért foglalkozol a többiekkel. Tudod, hogy milyenek. A lányok irigykednek rád, a fiúk pedig a lábaid előtt hevernek. -Cinkosan mosolygott, de nem értettem miért.

-Csak…-Egy normális mondatot nem tudtam kinyögni, mert igaza volt. Miért is érdekelnek mások véleményei?

-Tudod, hogy nekem van igazam. Miért nem randizol valakivel? -Én nem erre gondoltam. Abban volt igaza, hogy nem kellene foglalkoznom másokkal, nem abban, hogy a lányok irigyek, a fiúknak pedig bejövök.

-Na azt már nem! -Kikaptam a kezéből a kulcsokat és újra elindultunk.

-Csak gondold meg! Nem szeretnél egy helyes fiút? - Arcáról levakarhatatlan volt a mosoly, ami kezdett idegesíteni. Gyorsan a házuk felé vettem az irányt, hogy minél hamarabb megszabaduljak tőle. Valójában nem tőle akartam megszabadulni, hanem elviselhetetlen megjegyzéseitől.

-Megérkeztünk.-Vágtam rá gyorsan.

Kiszált a kocsiból, de az a mosoly még most sem tűnt el.

-Ne hidd, hogy ennyivel megúszod! Holnap gyere értem, mert folytatjuk! -Odalépett az ajtóhoz, de ugyanazzal az arckifejezéssel amit az előző 3 percben viselt.

-Szia! -Mondtam neki, mire ő haragot tettettve becsapta a bejárati ajtójukat. Mielőtt elindultam volna, még hallottam a hangját.

-Ennyivel úgysem ússza meg. Ha rajtam múlik tanév végére lesz egy pasija.-Nem akartam tovább hallgatni a halk suttogását, így hazafelé vettem az irányt. Már majdnem ott voltam, amikor megszólalt a telefonom. A kijelzőn villogott a név:

Alice.

Egy sms érkezett tőle. Gyorsan megnyitottam, de ügyeltem arra is, hogy az uton tartsam a szemem.

" Hol vagy már? Siess haza, mert gond van."

Most meg mi lehet? Alicenél soha sincs gond. Biztos csak poénkodik. De akkor miért nem hívott fel? Kíváncsiságom erős volt, így még jobban a gázra tapostam. Fél percen belül már a feljárón voltam.

Gyorsan kipattantam az autóból, de ekkor már nénikém előttem állt. Kezében egy táska, meg egy cetli.

-Alice mi történt? - Arcán félelem volt. Eszembe jutott a reggel. Miért nem volt itt?-Miért mentél el reggel?

-Először is azért mentem el, mert nem apádnak nem kellene tudnia arról, hogy Josh hazahozott. -Istenem Josh. Tegnap hazahozott? Teljesen kiment a fejemből. -Az történt, hogy te reggel elfelejtetted elolvasni a levelet amit Ő itt hagyott.

Átnyújtotta a cetlit én pedig magamban elolvastam.

" Szeretnék ma találkozni veled a folyónál. Remélem ráérsz. Ott várlak 14:00-kor. Remélem látlak.

Josh."

Gyorsan rápillantottam az órára, mely azt mutatta, hogy a találkozás időpontja 2 perc múlva elérkezik. Ha elég gyors vagyok, oda is érek. Erre jó a vámpírsebesség.

-Már megyek is.-Elindultam volna, amikor megragadta a karom.

-Még mindig nem érted? -Kérdezte rémült arckifejezéssel.

-Nem tudom mit kellene értenem.-Teljesen megzavarodtam.

-Edward és Bella elmentek vadászni. Ha találkoznak Joshal, akkor minden kiderül. Az hogy te egy újszülöttet rejtegetsz, az hogy mindketten hazudunk, minden….-Itt megállt, és kapkodta a levegőt.

-Azonnal indulok.-Mondtam, de a kezembe nyomta a táskát.

-Ha Edward a közeledben van, ne csinálj mást, csak ülj le, és vedd elő azt, ami a táskában van. Ne koncentrálj másra, csak a táskában lévő dologra.

-Köszönöm.-Suttogtam. Megöleltem, majd bevetettem magam az erdőbe. Fogalmam sem volt, hogy magyarázom meg, ha anyuék rájönnek, hogy hazudtam. Nem tudom mit csináljak.

Amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam a patakhoz. Josh illatát már éreztem, de a közelben még két alakét is.

Anya és Apa-Állapítottam meg.

XV.Fejezet-Újdonságok

 Sajnálom, h ennyit várattalak titeket a frissel, de remélem ez a feji mindenért kárpótol. A verseny nem él ennél a fejinél. Az előző bejegyzéshez nem kaptam valami sok kommit, és kezdem úgy érezni, h már meguntátok ezt a törit. Kérlek jelezzetek visssza, mert nekem ez nagyon sokat jelent, ahogy másoknak is. Ez olyan mint szomjazónak a víz, színésznek a taps. Akár jó, akár nem, nekem egyformán sokat jelent mindegyik. Készültem Nessie kocsival (oldalt) és ruhával is.

(Josh szemszöge)

Nessie bizonyára nagyon fáradt volt, mert az álom lassan elnyomta. Néztem, ahogy a szemhéjai egyre lassabban emelkednek fel, aztán a lélegzetvételéből tudtam, hogy alszik. Olyan édesen szuszogott, hogy nem volt kedvem megzavarni. Melléültem, és hallgattam a szívdobogását, bár a torkom iszonyatosan égett, meg sem fordult a fejembe, hogy bántsam. Minden percet vele akartam tölteni.

Hirtelen összerezzent, és eszembejutott, hogy neki itt biztosan hideg van. Betakartam a felsőmmel, és óvatosan az ölembe húztam. A fejemet beletemettem a hajába, és az illata elkábított. Kezeit a nyakam köré fonta, és már nem akartam elengedni. Mivel érdemeltem meg, hogy ez az angyal itt lehet velem? Nem csináltam semmi jót, de mostmár kitartok a döntésem melett. Elfogadom a segítségét, és mindent megteszek, hogy olyan lény legyek, akit igazán megérdemel. Még nem ismerem régóta, de tudom, hogy a föld legcsodálatosabb teremtése. Gondolataimban elmélyedve el is felejtettem, hogy haza kellene vinni, mielőtt megfázik.Egyáltalán megbetegedhet? Nem számít, hogy igen, vagy sem, csak az, hogy nem maradhat idekint a jéghideg földön.

Óvatosan felálltam, és mégjobban magamhoz húztam, ügyelve arra, hogy ne ébredjen fel. Jéghideg testem megérezte arcának melegét, mikor azt a melkasomhoz érintette. Mintha leöntöttek volna forró lávával, de nem akartam, hogy vége legyen. A legcsodálatosabb érzés volt. Lassú léptekkel közelítettem a házuk felé, és nem álltam meg addig, ameddig nem értem oda.

Megkerestem a szobája ablakát, és beugrottam az ablakon. Az ugrásnak csak annyi volt az eredménye, hogy az egyik kezét a vállamra csúsztatta. Annyira boldog voltam a közelségétől, hogy el is felejtettem elrejteni az illatomat, és csak később kapcsoltam, de már hiába. Lépteket hallottam a földszint felől, melyek vészesen közeledtek a szoba felé. Nem akartam gyorsan ledobni az ágyra Nessiet, így beválaltam a lebukást. Már félúton jártam az ágy felé, amikor kinyitódott az ajtó, és egy alacsony nő lépett be rajta.

-Nessie! Jól vagy? -Odarohant alvó szerelmemhez, míg én óvatosan ráfektettem a takaróra.

-Elaludt.-Suttogtam halkan, és betakartam. A sötét hajú lány még csak most kezdett ráébredni, hogy én is ott vagyok.

-Hát te meg mit keresel itt? -Kicsit gorombán kérdezte, de nem zavart. Én is pont így viselkedtem volna.

-Nessie elaludt, és hazahoztam.-Próbáltam megmagyarázni a hajnali látogatás okát.

-Bocsi, csak nem akartam, hogy baja essen.-Kezével  kisimított egy hajszálat Nessie arcáról, és én újra gyönyörködni kezdtem kivételes és tökéletes szépségében.

-Semmi baj. Megértem. Had mutatkozzam be. Josh Conrad-Nyújtottam a kezem, mire ő is válaszolt.

-Alice Cullen.-Mostmár kicsit barátságosabb volt, de észrevette, hogy az ingem nincs rajtam, mivel azzal takartam be Nessiet. Felém nyújtotta, én pedig kicsit zavartan vettem át, majd gyorsan magamra is kaptam.-Köszi, hogy hazahoztad.

-Nincs mit, de jobb lesz, ha én most megyek.-Már kiakartam volna ugrani az ablakon, amikor Alice utánam szólt.

-Látom, hogy szeretnél neki mondani valamit. Ha akarod átadom az üzenetet,  ha felébred.-Nagyon kedves, pont ahogy Nessie leírta. Nem nézném ki belőle, hogy e mögött az apró termet mögött ekkora szív rejtőzik. Mintha nem is féltené tőlem Nessiet.

-Nem annyira fontos.-Mégsem üzengethetek vele.

-Akkor írd le! -Átnyújtott egy papírt és egy tollat, majd az ajtó felé vette az irányt.

-Örülök, hogy megismerhettelek.-Mosolygott bájosan. Görcsösen szorítottam a tollat és azon gondolkoztam, hogy fogalmazzam meg a mondandóm?!. El kell döntenem, hogy fogok Nessie közelében viselkedni. Barátként várom a segítségét, vagy megpróbálok mindent azért, hogy boldog legyen mellettem? A második lehetőség nagyon tetszett, annak ellenére, hogy nem rég óta ismerem. Szívem erre a lehetőségre hatalmasat dobbant. Ez varázslatos érzés volt, de az eszemre hallgattam. Csak egy barát leszek számára semmi több. Nem veszélyeztethetem az életét,mert már így is eléggé kockázatos a helyzet.
Lassan megfogalmazódott bennem a mondanivalóm, és papírra is vetettem. Találtam egy könyvet az asztalán, így arra ráraktam az üzenetem. Odaléptem az ágyához, és végignéztem gyönyörű arcán. Bronzos haja gyönyörűen foglalta körbe arcát. Édes szuszogását évezredekig képes lettem volna hallgatni. Szíve ütemes, dallamos dobbanásai melegséggel árasztottak el. Egész testéből és lelkéből áradt a szeretet, boldogság, nyugalom, megértés, gyönyörűség. Egy csoda, melyre vigyázni fogok. Megóvom mindentől, mindenkitől, de legfőképp magamtól. Mielőtt elhagytam volna a szobát elsuttogtam egy szót:

-Köszönöm! -Üzentem Alicenek. Hálás voltam neki, amiért nem féltette tőlem Nessiet, amiért megértett, és amiért bátorított.

Halkan és nesztelenül léptem ki az ablakon.

-Vigyázz rá! -Válaszolta Alice szeretetteljesen. Úgy érzem, hogy neki is legalább akkora szíve van mint Daisynek. Akkor jutott eszembe, hogy már ideje lenne hazamennem a családomhoz. Bevetettem magam az erdőbe, és alig vártam a holnapot.

(Alice szemszöge)

Amint kiléptem a szobából elkezdtem gondolkozni a történteken. Az újszülött hazahozta, nem bántotta, betakarta, megvédte. Hihetetlen önuralma van. Nem olyan amilyennek képzeltem, de erre csak akkor jöttem rá, mikor a szemébe néztem. Vérvörös íriszeiben féltés, aggódás, és szerelem tükröződött. Alaposan félreismertem, és ezt belátom. Nagyon kedves, és szeretetre méltó. Ezentúl nem fogom kétségbe vonni Nessie érzéseit, bizalmát vele kapcsolatban. Lesétáltam a nappaliba és leültem. Hallottam, ahogy a papíron végigcsúszik a toll, majd egy vízió jelent meg.

"Josh volt és bátortalanul véste nevét a papírra"

Ennek a hangját egytized másodpercel később hallottam. Itt már nem is lehet jövőről beszélgetni. Mégegyszer koncentráltam, hogy megnézzem mit írt a papírra. Üzenete után egy újabb látomásom lett.

"Edward és Bella az erdőben vadásznak, de nappal."

 Ez már ma nem lehetséges, esetleg holnap. De akkor mi lesz Nessievel és Joshal? Nem hagyhatom, hogy Josh terve füstbe menjen. Ki kell találnom valamit.

-Köszönöm! -Hallottam fentről a suttogást, melyben biztos voltam, hogy nekem szól.

-Vigyázz rá!-Válaszoltam, utalva a holnapi napra.

Reggelig itt maradok, de ügyelnem kell rá, hogy Edward ne jöjjön rá semmire. Megígértem Nessienek, és amúgy sem értené meg.

  

(Nessie szemszöge)

Olyan kipihenten ébredtem, mint még soha létezésem során. Szemeimet lassan nyitogatni kezdtem, mikor megszólalt az ébresztő. Gyorsan kinyomtam és feltápászkodtam. Egy pár percel hamarabb keltem a kelleténél és mégsem vagyok álmos. A ruhám-amit biztos hogy Alice választott-kikészítve várt. Felkaptam a cuccokat és bementem a fürdőbe. Kedvenc nénikém most nem esett a szokásos túlzásba. A felső nem igazán tetszett, de mikor felvettem véleményem hamar megváltozott. Egyedül a cipőnek volt akkora sarka, amit nem mertem volna bevállalni. Hajamat kifésültem, különösebb gondot nem fordítottam rá. Hagytam, hogy a göndör tincsek elhelyezledjenek a vállamon, eltakarva a fehér bőröm.

A lépcsőn lefelé menet többször átfutott az agyamon, hogy mikor töröm ki a nyakam? Minden egyes lépésnél a lábamat figyeltem, és abban reménykedtem, hogy eljutok a konyháig. Lentről valami sutyorgást hallottam, de mivel nekem nem teljesen van vámpírhallásom, így nem sok mindent értettem belőle. Gondoltam, hogy kint vannak, így megreggeliztem, majd elindultam, hogy megvárjam Karolinet.

Mikor kiértem hatalmas meglepetés ért. A többiek kint vártak egy gyönyörű kocsi előtt. Emmet két ujjával közrefogta a kulcsot, és ide-oda lóbálta. Hirtelen nem is a kocsi, hanem inkább anyu és apu érdekelt. Már 2 napja nem őket és iszonyatosan  hiányoztak.

-Annyira örülök, hogy visszajöttetek.-Borultam nyakukba mint egy kisgyerek.

-Nagyon hiányoztál-Mondták egyszerre, miközben szorosan megöleltek. Mikor elengedtek arcukon hatalmas mosoly tanyázott, de nem értettem mitől.

-Emmet bácsinak már nem is örülsz? -Vágott durcás képet Em. Gyorsan megöleltem, majd Rost és Jazt is. Egyedül Alice nem volt ott.

-Remélem tetszik-Vigyorgott apu,majd kezét végighúzta a kocsin.

-Ez az enyém? -Hitetlenkedtem-De hát..én..nem….nem.

-Csak fogadd el-Bökött oldalba kedvenc nagybácsim.-Ezekre szükséged lesz.-Dobta felém a kulcsot, amit -nagy meglepetésre.-sikerült elkapnom.

-Fejlődik a kicsi lány-Mosolygott Jaz.

-Nagyon köszönöm de…-Próbáltam ellenkezni

-Semmi de. Ideje felelőséget vállalnod.-Mondta apa, majd kinyitotta a vezető ülés ajtaját.

Na most erre  mit mondjak?

-De Karoline mindjárt itt lesz.-Na jó, tudom, hogy ez nem valami jó kifogás, de be kell érnem ezzel.

-Ezt hallottam.-Mosolygott apu.

-Csak vigyázz magadra.-Mondta anya és ő is közelebb lépett.

-Ne engedd, hogy Em kihívjon autóversenyre.-Adott tanácsot Ros. Autóverseny? Most meg miről beszélnek? Örülök,ha épp bőrrel bejutok a suliba.

-Ami Karolinet illeti, már Alice megbeszélte vele, hogy elmész érte.-Ez fantasztikus, már Jasper is ellenem van.

-Nincs ellened, te vagy ilyen makacs.-Helyesbítette a gondolataimat apa.

-Már csak egy valamit akarok tudni.

-És mégis mi lenne az? -Kérdezték egyszerre, kíváncsian, és feszülten.

-Az első, vagy a második fára csavarodjak fel vele? -Erre kiült a döbbenet az arcokra, de Em hamar kapcsolt, elfolytott egy nevetést, mire mindenki rájött, hogy csak vicceltem.

-Na gyerünk indulj! -Sürgettek. Beindítottam a kocsit, és elindultam.

-Akkor a második.-Mosolyogtam vissza. Pár másodperc múlva már Karolék házánál jártam. Egész úton csak a kocsiról dumált, és eszembe jutott, hogy ha ő ilyen, akkor mit fognak szólni a többiek? Most mindenki engem fog bámulni. Nem dumálnak rólam eleget? Ezen töprengtem, miközben elértünk a sulihoz.