Előzetes a IV. Fejezetből

Egy mámorító illat csapott meg, és én a forrásának az irányába fordultam. Egy vörös szempár bámult, és úgy tartottam természetesnek, hogy most félnem kellene. De nem ment. Nem éreztem, hogy bántana, hogy megakarna ölni, de még csak megsebezni sem. Közelebb léptem hozzá egy lépést, de ő hátrált, így inkább megálljt parancsoltam magamnak. Szívem egyre erősebb ütemre váltott, de nem a félelemtől, hanem a kíváncsiságtól.

III.Fejezet-Eldöntött utazás

(Bella szemszöge)

Mindhárman zavartan ültünk, a nappaliban. Nem voltunk szótlanok, de nem esett jól a beszélgetés. Alice a vásárlás menetéről tartott kiselőadást, szerelmem, pedig magábaroskadva ült a kanapén, miközben maga elé bámult és szótlanul nézegette a padlót. Melette ültem, és az idegessége kézzel fogható volt. Ujjait tördelte, és zavartan helyezte kezeit az ölébe. Alice szemei a távolt kémlelték, és férjemmel egyszerre kaptuk fel a fejünk hugunk látomására. Alice és Edward egymásra néztek, és hosszú percekig kellemetlen csend szállingózott a helyiségben. Nem bírtam tovább a semmittevést, így a megtörtem a hallgatást:

-Elmondanátok hogy mi történt? -Néztem a férjemre, aki ujjainkat összefűzte, és magával szembe fordított.

-Port Angeles-ben felbukkantak az új vámpírok. De van egy kis gond...-Alicere nézett és újapp pillanatokig bámultak egymásra.

-De? Mondjátok már el mi van. Ugye nem esett senkinek sem baja?-Kíváncsiságom már az elviselhetőség határát súrolta, amikor sógornőm elmagyarázta a helyzetet.

-Van egy kis gond. Mégpedig.-Hangja elcsuklott, de folytatta-Az egyikük letudja blokkolni a vámpírérzékeket.

-Akkor hogy hogy látod? -Kérdeztem hitetlenkedve.

-Az adotságainkat nem tudja, de az érzékeinket igen

-Vagyis nem érezzük az illatát, és nem is halljuk a hangját, akármilyen közel van. -Edward kezei most szorosabban fogtak.

-És most? Mit csinálunk?-Kérdeztem nyugatalnkodva.

-Semmi baj! Valószínüleg semmit, egészen addig ameddig közelebb nem merészkednek.-Alice arcára visszatért a mosoly.

-Én elmegyek Port Angeles-be, és kiderítem hogy mi történik.

-Erre szerintem semmi szükség. -Szabadkoztam, de Ed hajthatatlan.

-Csak egy hét Bella! Ha egy hétig nem történik semmi, akkor megnyugszom, de tudnom kell hogy mindenki biztonságban van.

-A mindenki alatt Nessiet érted? -Ránéztem, és arcán kedvenc félmosolyom ült. Visszaemlékeztem arra amikor terhes voltam. Arra amikor Edward próbált lebeszélni a gyermek megtartásáról. Most öröm volt nézni, hogy ennyire félti, és hogy mennyire szereti. De azért egy kicsit szomorú voltam, hogy nem bízik benne. Pont amikor apa kételkedett abban, hogy megfelelő "embert" választottam társnak.

-Én most felmegyek, és egy pár dolgot összepakolok. -Szerelmem a hálószoba felé vette az irányt, de nem ment be.

-Én addig foglalok neked egy szobát. -A telefonomért nyúltam, amikor Edward magához húzott, és megcsókolt.

-Jobb lesz ha én megyek. -Alice mosolyogva ölelt meg mindkettőnket, és kilibbent az ajtón.

-Sziasztok.-Kiáltotta kívülről

-Szia-Köszöntünk utána kedvesemmel. Beindította az autóját, és másodpercek múlva, már csak a  madarak csicsergését hallhattuk.

-Biztos elakarsz menni? -Fordultam szerelmem felé, és kezeinket szorosan a testünk mellé szorítottam, még gyönyörű mézédes szemei között kóboroltam.

-Nagyon féltem a lányunkat, és persze az itt élőket is. Ha egy kezdő vámpír csapat gyilkolni kezd, akkor nincs megállás. Addig ölnek, amíg a szomjukat nem csillapítják, ami akár több ember életébe is kerülhet. Mindenen és mindenkin átgázolnak. -Szorítása egy kicsit erősebb lett, és én próbáltam feszültségét csillapítani, de hiába.

-A Volturi nem intézheti el? -Fejemet a melkasára hajtottam, s ő közelebb húzott magához.

-Félek hogy mire észreveszik a történteket túl késő lesz. -Ajkait a homlokomra tette. Sokáig voltunk így, és néztünk ki az ablakon, s gyönyörködtünk az elénk táruló szépséges tájban. Már most tudtam, hogy borzasztóan fog hiányozni, mégha csak egy hétig is lesz távol, ami elenyészően kevés az örökkévalósághoz képest.

-Akkor megyek pakolok.-Megcsókolt, és bement a szobánkba, majd hallottam ahogy a bőrönd cipzárja csúszik, ahogy kinyitja a szekrényajtót és elkezd pakolni. Mámorító illatából csak percek múlva tértem magamhoz, és rögtön a telefon után nyúltam. Tárcsáztam a számot, és foglaltam szerelmemnek egy gyönyörű szállást. Mire befejeztem a telefonbeszélgetést az ott dolgozó nővel, aki valjuk be nem épp a legkedvesebben fogadott, leültem a kanapéra. Még csak a szomszéd szobában van, de már hiányzik. Mi lesz akkor ha elutazik? Mivel Port Angeles nincs messze, meglátogatom. Nem bírom ki nélküle 1 teljes hétig. És mi lesz, ha bajba keveredik? Ha nem tudja megállítani a többieket? Egyedül nem mehet! Talán megengedi hogy elkísérjem. De akkor mi lesz Nessievel? Tudom hogy Alice és a többiek vigyáznának rá, de akkor is. Csak akkor érzem őt biztonságban, ha melette van Edward, vagy esetleg én. Testem megfeszült mikor végiggondoltam a lehetséges megoldásokat. Nem vihetjük Nessiet magunkal egy olyan helyre, ahol bármikor meghalhat. Mert mi van ha nem tudjuk megvédeni? Ez megőrit.

-Nem lesz semmi baj szivem! -Edward erős karja a vállam köré csavarodtak, és ajkai rátaláltak a nyakamra, ahová apró csókot leheltek.

-Nem mehetsz egyedül! Mi van ha bajod esik? -Kihúztam magam a megolvadt jég szorításából, és szembefordultam vele. -Egyedül nem vagy biztonságban.

-Jajj Bella.-Leült mellém, és törékenynek látszó kezeimet, kezeibe fogta. -Hallhatatlan vagyok. Nem emlékszel? -Kérdezte mosolyogva.

-De. Pontosan tudom. De emlékszem Jamesre és Victoriára is. -Hangom feldúlt volt, és szemeim Edward lesütött tekinteében bóklásztak. -Ők véletlenül nem voltak vámpírok?-Kérdeztem férjem, hogy emlékeztessem a történtekre.

-Bizony ők is azok voltak. -Válaszolt aprócska félmosollyal a szája sarkában.

-És mégis mi történt velük…-Próbáltam felidézni a kapcsolatunk elején közbejövő akadályok sorozatát, amik minden egyes pillanatunkat megnehezítették.

-Megígérem hogy nem csinálok semmi őrültséget, és ha akarod akkor megkérem Emmetet vagy Jaspert, hogy jöjjenek velem, mivel édes kis feleségem aggódik miattam.

-Köszönöm! -Suttogtam, és megcsókoltam.

-Érted bármit.-Tárcsázta a számot, és a telefont Emmet rögtön felkapta.

-Hel..-Ed még köszönni sem tudott, amikor Emm már reagált

-Boldogan. -Szerelmem zavartan nézett rám.-Nem emlékszel hogy van egy látnok a családban? -Minden szavát tisztán hallottam a sógoromnak. -Jasper is eljön.

-Köszi tesó!-Edward arcára egy félmosoly kúszott, amitől én is azonnal megnyugodtam.

-Akkor én még foglalok szobát.-Kuncogtam, de Emmet is meghallotta.

-Csajok is legyenek a közelben! -Kötötte ki a feltételt, mire Rosalie odaért hozzá.

-Milyen csajok? -Kérdezte Ros egy kicsit borúsan.

-Semmi semmi Ros baby. -Emm próbálta tisztázni a helyzetet.

-Most szerintem az lesz a legjobb ha leteszem. -Szólt szerelmem a testvérének.-De akkor ma 3-kor indulunk.

-Rendben.-Emmet letette a telefont, és Edward közelebb lépett hozzám, és türelmesen megvárta, amíg újra tárcsázom a Hotel számát. Miután megint az az undok nő vette fel a telefont, lefoglaltam a fiúknak még 2 szobát, aztán Ed karjaiba borultam.

-Annyira fogsz hiányozni.-Suttogtam

-Te is nekem.-Morogta.-De ha akarsz meglátogathatsz.-Éreztem hogy elmosolyodik-Közelebb húzódtam hozzá, és még szorosabban öleltem.

-Azt hittem már leakarsz rázni.-Nevettem, és fejemet még jobban belefúrtam gyönyörű, tökéletes melkasába.

-Hát ha már itt tartunk.-Válaszolt vigyorogva.Mire én hirtelen elhúzódtam tőle, és értetlenül bámultam arany szemeit.-Jajj. Soha nem hagynálak el, senkiért.-Megnyugodtam, és ő újra magához vont, majd ajkait szorosan és mégis odadóan tartotta az enyémeken…

Egy teljes hét Edward nélkül.Egy hét amíg nem nem érezhetem ölelését, csókjait, mámorító illatát. Hogy fogom ezt kibírni? Mióta megkérte a kezemet, 2 napnál nem töltöttünk többet egymás nélkül. De azt is tudtam, hogy mindent azért a lányért tesz, aki életében az egyik legfontosabb személy. Az a tudat, hogy mindenre képes a lányunkért, boldogsággal töltött el. Szereti, és képes kockáztatni érte az életét. Egy igazi apa.

Előzetes a III.Fejezetből

(Bella szemszöge)

-Köszönöm! -Suttogtam, és megcsókoltam.

-Érted bármit.-Tárcsázta a számot, és a telefont Emmet rögtön felkapta.

-Hel..-Ed még köszönni sem tudott, amikor Emm már reagált

-Boldogan. -Szerelmem zavartan nézett rám.-Nem emlékszel hogy van egy látnok a családban? -Minden szavát tisztán hallottam a sógoromnak. -Jasper is eljön.

-Köszi tesó!-Edward arcára egy félmosoly kúszott, amitől én is azonnal megnyugodtam.

-Akkor én még foglalok szobát.-Kuncogtam, de Emmet is meghallotta.

-Csajok is legyenek a közelben! -Kötötte ki a feltételt, mire Rosalie odaért hozzá.

II.Fejezet-Érzelmek uralma alatt

II. Fejezet - Érzelmek uralma alatt

(Renesmee szemszöge)

Amint kiszálltunk, minden szempár ránk szegeződött. Utáltam, hogy bámulnak, és bár tudom, hogy másképp nézek ki, mint egy átlagos lány, sohasem tartottam magam szépnek. Nem éreztem, hogy fehér bőröm és bronzos hajam, aranyszínű szempárral párosulva annyira kiemelne a többiek közül. Annyi mindent irigyeltem a többi lánytól, ami nekem sohasem adathat meg. Van egy dolog, ami eddig még nem történt meg velem. Még sohasem voltam szerelmes. Nem éreztem azt, amit a környezetemben lévő lányok. Igaz, hogy voltak akik randira hívtak, de nem akartam őket veszélybe sodorni. Olyan vámpírba pedig biztos nem tudnék beleszeretni, aki ártatlan és védtelen embereket öldös, csak azért, hogy féktelen szomját csillapítsa. Eddig nem találkoztam olyan vámpírfiúval, aki vegetáriánus életmódot folytatna, akárcsak a családom és én, és beleszeretnék. Mintha ezt az érzést kitépték volna a szívemből. Abból a szívből, amely csak ritkán ver, és vastag fal van körülötte. Egy láthatatlan fal, amin még senkinek sem sikerült bejutnia. Vannak a közelében lények, akik velem vannak. Ilyen Bella, Edward, Alice, Esme és a többiek. De annak ellenére, hogy ők a családom nem nyitottam meg előttük a szívem. Tudom, hogy sohasem bántanának meg, és mindig mellettem állnak, de még magam sem tudom, hogy kerülhetek ki az örökké szorító bilincsek, és falak rabságából. Mintha saját magam tartana láncra verve, rácsok, és falak között. Még ha szeretném is, akkor sem jöhet be senki, mert azzal a saját életét veszélyeztetné. Akire pedig nem jelentek veszélyt, az kint áll, és nem is érdeklem.

- Nessie gyere! Mindjárt becsengetnek! - szólt Karoline, mikor észrevettem, hogy már kiszálltunk az autóból, és én szótlanul állok mellette, mint egy idióta, aki azt sem tudja, hol van.

- Bocsi, csak elbambultam! - Előre léptem, amint megpillantottam az egyik lányt, aki a fiúja kezét fogta. Meghallottam, hogy a fiú mit suttog a lány fülébe:

- Te vagy a leggyönyörűbb nő a földön! Szeretlek! - Minden szóban igaza volt. Úgy nézett ki, mint egy átlagos lány, de mikor meghallottam mit mondott neki a barátja, én is másképp láttam. Kék szemeiben fellobbant az a láng, ami nekem sosem fog. Szépsége kiemelkedett a többiek közül. Csak a barátja látta ilyennek, és most már én is felfedeztem milyen gyönyörű. Mennyire szerencsés ez a fiú, és a lány. Bár én lehetnék a lány helyében. Szépsége, nem kívülről fakad, hanem a lelkéből. Éreztem, ahogy felgyorsul a szívverése, és szemüvege mögül egy könnycsepp csordul ki. Egy olyan csepp, ami a szívéből jött. A srác észrevette, és ujjaival letörölte a lány arcáról, majd újra megfogta a kezét és együtt indultak, az iskola bejárata felé. Annyira féltékeny voltam rájuk. Ha megadatna nekem csak egyszer az életben, hogy valaki úgy szeressen engem, és én is úgy szeressem őt, mint ahogy ők egymást, akkor soha, soha nem adnám fel semmiért. Mindent megtennék azért, hogy soha ne legyen vége.

- Sziasztok! - hallottam meg Adam hangját. Ő volt az egyik legjobb barátom. Mindig mellettem állt. Csak apró szavakat érzékeltem, mert még mindig a gondolataimba mélyedtem.

- Nessie! Gyere, induljunk!- Még csak fel sem figyeltem. Bámultam az ajtót, ahol kézen fogva eltűntek előttem az alakok, és minden elmosódott. Szívszorító érzés kerített a hatalmába, és már a sírás határán voltam.

-HAHÓÓ! - Egy kezet éreztem a vállamon, és gyorsan behunytam a szemem, hogy eltűntessem a majdnem könnycseppet.

- Induljunk, mert elkésünk! - Elindultunk az ajtó felé, és már csak mi álltunk a parkolóban. Legszívesebben vámpírsebességgel rohantam volna az ellenkező irányba, hogy kisírjam magam.  Mindhármunknak ugyan arra az órára kellett menni, és amilyen mázlink volt, a tanár már réges-rég a széken ült, és a naplót lapozgatta.

- Elnézést a késésért. - Kopogtunk, de szinte kibontottuk az ajtót, mikor benyitottunk.

- Örülök, hogy megtiszteltek minket! Foglaljanak helyet, és ilyen még egyszer ne forduljon elő. - A kémiatanár szúrós pillantásokat vetett felénk, majd felállt és a táblához sétált. A téma nem volt valami izgalmas, és érdekes, és a tanár sem vette észre, hogy mindenki mással foglalatoskodik. Karoline-nal egy padban ülünk, hallottam, ahogy szíve normális ütemről egyre gyorsabbra vált. Szívritmusa szinte meghaladta az elviselhetőt. Hirtelen azt hittem, hogy rosszul van, és tekintetemet rá fordítottam bízva benne, hogy nem esik össze mellettem. Megnyugodtam, amikor láttam, hogy a papírt bámulja, és a tollat húzogatja a vonalak között. Olyan erősen nyomta rá a tollat a papírra, hogy az szinte átszakadt. A kék tinta egy kicsit elmosódott a betűkön, aztán kirajzolódott előttem mivel is foglalatoskodik. A papírra egy szívecske volt rajzolva, és benne ez ált: Karoline+Thomas

Egy kicsit elnevettem magam, nem foglalkozva azzal, hogy mindenki ránk kapta a tekintetét.

- Valami baj van Ms. Cullen? - Úgy éreztem, hogy az a kevés vér, ami az ereimben kering, most az arcomba tódul, de csak egy árnyalattal lettem vörösebb.

- Semmi! - Visszanéztem a cetlire, és Kar odébb húzta, mire a fejemet elfordítottam abból az irányból.

- Akkor kérem, figyeljen! - A tanár újra a táblához fordult, és mintha latin óránk lenne, értelmetlenül fecsegett. A többieket láthatóan nem zavarta, és ott folytatták ahol abbahagyták. Ekkor vettem észre, hogy az udvaron látott pár két sorral előttem foglal helyet, és a fiú ujjait szorosan összefűzte a barátnője ujjaival. A lány csuklóján egy gyönyörű karkötő lógott, ami igaz, hogy nem volt valami értékes, de szebb volt mindennél. A "szeretlek" szó körvonalán megcsillant a fény, és a gyönyör elvakított. A kezük egy pillanatra megmozdult, amikor a napsugár folyamatosan lecsusszant az ékszerről, és én újra ugyanott voltam. Egy unalmas órán, egyedül. Bár körülöttem még vagy húszan voltak, úgy éreztem egyedül vagyok. Karol még mindig a tollat húzogatta a papíron és gondolataiba merülve tapintotta meg a mélyedést rajta, amely Thomas nevét alkotta. Előttem a világ két legboldogabb embere, akik évtizedek múlva, igaz, hogy meghalnak, de addig a legboldogabb életet élhetik, amiről én csak álmodhatok. Azt, ami nem lehet az enyém. Hogy lehetek ennyire szívtelen, és gonosz? Féltékeny vagyok a legjobb barátnőmre? Arra, aki mindig segített? Ezt azonnal ki kell vernem a fejemből. Irigylem tőle azt a szerelmet, ami nekem sohasem adatott meg? Ismeretlenektől kívánom a boldogságot? Azoktól, akik semmit nem ártottak? Nem bírtam tovább és a csengő pont megmentett. Még ha nem is szólalt volna meg az életet jelentő csengő, akkor is elfutottam volna. Felviharzott állapotban rohantam ki a tanteremből, és próbáltam elrejteni a gyorsaságom, pedig olyan gyorsan el akartam tűnni a helyszínről, amilyen gyorsan csak lehetett. Átszaladtam az ebédlőn, és meghallottam Adam hangját:

- Nessie! Hová mész? - Nem törődtem sem vele, sem Karoline-nal akit szinte magammal sodortam az iskola folyosóján. Úgy éreztem kicsúszik a lábam alól a talaj. Kifutottam az udvarra, és körülnéztem, hogy van-e a közelben valaki, vagy csak én állok szótlanul a falnál, aztán mikor megbizonyosodtam róla, hogy mindenki a következő órán ül, egy határozott mozdulattal átugrottam a kerítést, és elfutottam. Nem foglalkoztam vele, hogy merre megyek, de egyben biztos voltam: minél messzebb, annál jobb!

Szeretnék kérni kommikat, mert nagyon sokat jelent. Neked csak egy-két betű, de nekem néha a világ. Kérlek írj, mégha csak pár szó is.

I.Fejezet-Hírek

(Renesmee szemszöge)


- Nessie gyere reggelizni! - Hallottam anyu hangját a konyhából.


- Mindjárt megyek. – Vámpírsebességgel készülődtem el. Hajamat kifésültem és csak egy hajráffal igazítottam meg. Lesétáltam a lépcsőn és megcsapott a reggeli finom illata. Tükörtojás, a kedvenc ételem. Annak ellenére, hogy anyu nem eszik, mindig isteni kajákat csinál.


- Jó reggelt! - Köszönt apu miközben anyut bámulta főzés közben.


- Sziasztok! - Odamentem hozzájuk, és mindkettőjük arcára egy-egy puszit nyomtam. Anya elém tette a reggelim.


- Remélem, ízlik! - Megsimogatta a fejemet és leült velem szembe, az asztalhoz.


- Köszönöm! - Válaszoltam mosolyogva.


- Ma is Karoline-nal fogsz suliba menni? - Kérdezte apu boldogan.


- Igen!


- Talán jobb lenne neked is saját autó, nem gondolod? - Ekkor vettem észre, hogy egy katalógus van a kezében. - Nézd meg milyen szépek. Nem szeretnél egyet? - Megmutatott egy fekete autót, aminek a nevét még kiejteni sem tudtam. A kép alatt felfigyeltem az egyik tulajdonságára. "Golyóálló üveg"


- Apu erre igazán nincs szükség. - Makacskodtam.


- Tisztára, mint az anyja. - Arcára egy mosoly úszott.


- Hallottátok mi történt? - Rontott be Alice. - Tegnap 4 embert brutálisan meggyilkoltak. - Mutatta fel az újságot Bellának.


- Jó reggelt hugi! - Köszönt rá Edward.


- Jó reggelt, és jó étvágyat. - Lendületéből semmit sem vesztett.


- Talán nem éppen ezzel kellene kezdeni a napot Alice!- Vigyorgott Ed a testvérére, miközben mindent megettem, ami a tányéromon volt. A tányért és az evőeszközt beletettem a mosogatógépbe.


- Hagyd, majd én elintézem! - Szólt Bella.


- Már kész is.


- Mikor jönnek érted? - Kérdezte apu.


- Már nem so…- Hirtelen dudáltak, és felkaptam a kabátot és a táskát, majd az ajtó felé rohantam.


- Sziasztok! Majd délután jövök.


- Ne feledd, hogy ma délután vásárolni megyünk! - Vetette oda mosolyogva Alice néni.


- Rendben, de csak olyan ruhát veszek, ami nekem tetszik. - Alice meg sem szólalt, csak bevetette nagy boci szemeit.


- Nem! Nem! Nem! Ez anyunál működik, de én nem veszem be. - Újra dudaszó hallatszott


- Megyek már! - Kiabáltam a házból, de biztos meghallották, hisz Karoline rögtön reagált.


- Siess, mert elkésünk!


- Sziasztok! – Most már utoljára köszöntem el tőlük.


- Szia, kicsim! - Hallottam anyu, és apu hangját a távolból. Kiértem a ház elé, és Karoline már ott várt.


- Jó reggelt! Csak hogy kiértél! - Köszönt széles vigyorral. Ő a legjobb barátnőm, és annak ellenére, hogy ember, mindig megért. Sajnos a titkomat nem mondhatom el neki, mert az veszélyeztetne mindent. De legfőképp az ő életét. A többi barátom is ember. Nem kell aggódnom amiatt, hogy lelepleződöm, mivel a bőröm nem csillog annyira, hogy az feltűnő legyen. Nem is olyan hideg, és közel sem olyan kemény, mint a vámpíroknak, de akkor sem lehet megsebezni természetes módon.


- Szia! Bocs csak megérkezett Alice. - Beindította az autót és a suli felé hajtottunk.


- Akkor fogadok, ma vásároltok! - Annyira ismer engem, és így persze a többieket.(De csak az "emberi" részünket)


- Nincs kedved eljönni? - Imád vásárolni, és bíztam is benne, hogy talán Alice őt fogja kínozni helyettem.


- Nagyon szeretnék, de ma nem lehet.


- Miért? - Úgy érzetem, mintha lemaradtam volna valamiről.


- Ha bekapcsoltad volna a mobilod, akkor tudnád. - A mosolya még szélesebb lett.


- Sajnálom, de nem értem rá! - Nem mondhattam neki, hogy elmentem vadászni, közben elkaptam néhány állatot, megittam a vérüket. Még a kocsiból is kiugrana, hisz egy szúnyogtól is képes elmenekülni.


- Ezt fejezd be! Még csak 5 perc telt el, de te már 2-szer kértél bocsánatot. - Az arcán lévő vigyorból észrevettem, hogy csak engem akar kínozni.


- Bo…- Megköszörülte a torkát.


- Thomas randira hívott. - Karolnak már nagyon rég óta tetszik Thom. Olyan szép pár lennének együtt. Thom elég kedves, de néha tud bunkó is lenni. Nagyon szeretném, ha összejönnének, de azt sem akarom, hogy Karol szomorú legyen miatta.


- De meséld majd el, hogy mi történt!


- Rendben! Remélem minden jól fog alakulni. - Olyan boldog. - Szerinted milyen színű ruhába menjek?- Ránéztem, és nem értettem miért kérdezi.


- Biztos nem Alice vagy?- Erre mind a ketten elmosolyodtunk és már meg is érkeztünk az iskolához.

(Edward szemszöge)


A lányom kilépett az ajtón, és Alice még mindig azt az újságot szorongatta, míg Bella a mosogatógépet kapcsolta be.


- Na végre hogy mindketten rám tudtok figyelni. - Felkaptuk a fejünket, és én elmerültem húgom kavargó gondolatai közt. Egy gyilkosság részletei jártak a fejében, aztán a délutáni vásárlás, majd újra a szörnyűség.


- Mi történt? - Bella közelebb lépett hozzám és megfogta a kezem.


- Tegnap 4 hullát találtak Port Angeles-ben. Alice már gondolataiban üzente: Vámpír tette.


- Gondoljátok, hogy vámpírok? - Kérdezte szerelmem


- Meglehet. Carlisle szerint igen, mivel elég feltűnően gyilkolnak az is lehet, hogy újszülöttek.


- Nem láttál semmit?- Kérdeztem.


- Erről is beszéltünk a többiekkel. Lehet, hogy van köztük valaki, aki tudja blokkolni a képességem. - Hirtelen Nessie jutott eszembe. Mi van, ha valami baja esik? Hisz őt csak vámpír bánthatja. Semmi sem tehet benne kárt csak a vámpírfogak. Mi van, ha valaki megöli? Bella szinte olvas a gondolataimban.


- Nessienek nem eshet baja! - Kinézett az ablakon. Legszívesebben én is a lányom után mentem volna.


- Nincs semmi baj. Nem éreztük még a közelben az illatukat.


- Biztos, hogy többen vannak? - Fordult Bells Alice felé.


- Az még nem biztos! De azért vigyázunk a környékre. Nem történhet tragédia.


- Én most visszamegyek Jasperhez. - Szólt a hugi. - De akkor 3-kor jövök értetek, és elmegyünk vásárolni. Az majd megnyugtat.


- Rendben. - Látszott szerelmemen, hogy csak azért megy el, hogy ne bántsa meg Alice-t. Belül azért aggódott, hogy gyermekünknek ne essen baja.

Remélem tetszett! Kérnék kommikat, és ha már van 10 rendszeres olvasóm, akkor gyakrabban lesz friss. Kérlek írjatok őszinte véleményeket! Köszi a bétázást: Vicky11

Prológus

A nevem Renesmee Carlie Cullen. Szüleim Isabella Marie és Edward Cullen. Kívülről 17 évesnek nézek, ki de valójában már 18 vagyok.Mintha számítana az az egy év, ha úgyis hallhatatlan vagyok. 7 év alatt elértem a felnőtt kort. A családomra mindig számíthatok. Anyu ember volt mikor apuval találkozott, aki vámpír. Születésemkor rengeteg fájdalmat okoztam anyának, és majdnem megöltem, de Edward átváltoztatta. Mivel engem emberként hordott ki így én félig ember félig vámpír vagyok. Bőröm csillog a napfényben, de közelsem úgy mint az igazi vámpíroknak. Szívem dobog, és némi vér is kering az ereimben. Főként emberi étellel táplálkozok, és csak néha-néha veszek magamhoz vért. A családunk vegetáriánusnak valja magát, mert nem ölünk embereket, kizárólag állati vért iszunk, amit nagyon szeretek. Visszaköltöztünk az egyik legszebb helyre a világon, Forksba. Lehet hogy másoknak nem ez a legszebb vidék, de számomra ez az otthon.Most pillanatnyilag gimnáziumba járonk, és emberekkel barátkozok. A családom többi tagja már egy ideje rendet tart a környéken. Megígérték hogy megvédik az embereket, így nem hagyják hogy bármelyik vámpír a város közelébe férkőzzön, csakhogy a környéket furcsa halálesetek tartják rettegésben, és egyre közelednek hozzánk…

Sziasztok!

Üdvözöllek titeket a 2. blogomon, melynek címe: A jövő szerelme.

Kérlek titeket, hogy kommizzatok! Nagyon szeretném, ha ez a történet mindenkinek elnyerné a tetszését.

Úgy tervezem, hogy ez a történet sokkal hoszabb, és részletesebb lesz, mint a másik storym: Elvesztett remény.

Nemsokára fent lesz a prológus is.

Puszi: Nesszi