XX. Fejezet - Újabb utazás

Itt az újabb fejezet. Kérlek titeket, h komizzatok, mert akkor hamar lesz friss. Remélem tetszik. Köszönöm a díjakat mindenkinek. Puszi:

Nesszi 

XX. Fejezet- Újabb utazás

/Renesmee szemszöge/

Tegnap Alice-szel beszélgettem, egészen addig, ameddig apa és anya nem kerültek olyan távolságba, ahol már könnyen ki tudná apa olvasni a gondolatainkat. Nénikém természetesen újra megpróbált rábeszélni arra, hogy mondjak el mindent a szüleimnek.

- Tudom milyen Edward, de szerintem, ha látná, mennyire szereted Josht, akkor beletörődne az egészbe, - Ezt ő sem gondolhatja komolyan! Azonnal eltiltana Tőle, ha megtudná, hogy szeretem.

- Volt róla látomásod, vagy valami, ami egy kis esély is adna arra, hogy amint apa megtudja, hogy segítek egy újszülöttnek, sőt szerelmes is vagyok belé, nem küld azonnal Denaliba, vagy inkább egy kolostorba? - Felálltam az ágyról, majd az ablakhoz sétáltam.

- Sajnálom. Nem akartalak megbántani, de úgy érzem, hogy látnom kell, nekem szükségem van …. - Nem tudtam befejezni a mondatot, mert a könnyeim megállíthatatlanul potyogni kezdtek. Alice mellém lépett és átölelt.

- Akkor vársz arra, ameddig meg nem tanul állati véren élni? - kérdezte. Hangjában szikrája nem volt sem megvetésnek, sem elítélésnek, de még csak dühnek sem

- Ez a tervem. Aztán, ha Josh is úgy akarja, akkor szólok róla apának. De szerintem semmi esélye, hogy Ő úgy nézne rám - mondtam.

- Tudod, hogy hány látomásom volt már arról, hogy esküvőd lesz? - Hogy mi van?- Rengeteg vámpír tervezte már el azt, hogy megkéri a kezed, még akkor is, amikor beszélni sem tudtál. Tudod hány ember szeretne veled lenni? Már annyira unom az Edwardos látomásaimat. Állandóan csak azt látom, hogy épp megöl valakit azért, mert az rád gondolt!

- De engem nem érdekelnek azok a vámpírok, sem azok az emberek, csak Ő. De Ő úgysem választana engem. Csak egy mutáns vagyok, akit hátráltatnak az emberi dolgai, vagy inkább a vámpír kötelezettségei. - Nem Alice-re voltam mérges, hanem inkább saját magamra.

Gyáva voltam. Féltem a következményektől. Hazudtam a szüleimnek, a szeretteimnek. Anya biztos, hogy nem fog egykönnyen megbocsátani. Apa felelőtlennek fog tartani. Igazuk lesz.

Alice látogatása után azonnal el akartam aludni. Miután lezuhanyoztam és átöltöztem a pizsamámba halk kopogásra lettem figyelmes.

- Szabad! - suttogtam, majd úgy fordultam, hogy ne lássam ki lépett be az ajtón, annak ellenére, hogy az illatát kétségkívül felismertem.

- Kicsim, beszélhetnénk? - Anyu megállt az ágyamnál, én pedig felültem.

- Persze - mondtam, majd jelentőségteljesen az ágyra néztem, ösztönözve ezzel arra, hogy helyet foglaljon.

- Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? Körbevettelek a pajzsommal, így apa nem tudja kiolvasni a gondolataidat. El is küldtem egy kicsit, hogy kettesben tudjunk beszélni. - Nagyon halkan beszélt, mintha megbánt volna valamit. Legszívesebben azonnal elmondtam volna neki, hogy szerelmes vagyok. Azonnal a nyakába ugrottam volna és elmeséltem volna mindent Róla. De nem tehettem.

- Köszönöm anya, de nem hinném, hogy lenne rá szükség. - Újfent hazudtam. Ha lehet még rosszabbul kezdtem magam érezni, hisz annak a nőnek, annak a csodálatos anyának nem vallottam be az igazat, aki a saját életét áldozta fel értem, aki kitartott mellettem még akkor is, amikor majdnem megöltem, aki hitt bennem és abban, hogy nem vagyok gonosz.

- Megváltoztál. Történt valami, ami miatt más vagy. Ne értsd félre, szerintem egész jó értelemben vagy más. Amikor megkaptad a kocsid beszélgettem Jasperrel. Azt mondta, hogy soha de soha nem érzett téged még olyan nyugodtnak és boldognak, mint mikor felkeltél. - Erre mit mondhatnék?

- Csak szépet álmodtam. - Újabb hazugság. Mennyit kell még elviselnem, sőt inkább mennyit kell még elviselnie anyának?

- Edward figyelte a gondolataidat, de semmit nem látott. Tökéletesen mély álomban aludtál. Csak akkor figyelt fel a gondolataidra, amikor megköszöntél valamit Alicenek. - Annyira utálom becsapni. El kell mondanom. Nem! Nem tehetem!

- Tudod a könyv, a Rómeó és Júlia elkeveredett a szobámban, de Alice segített, mert neki a képességével könnyebb volt, mint nekem. Kikészítette az asztalomra és reggel vettem észre. - A hangom folyamatosan remegett, itt-ott el is csuklott. Anya furcsán méregetett, aztán felállt.

- Rendben kicsim, de ugye tudod, hogy ha bármit el akarsz mondani, akkor én meghallgatlak. - Már az ajtóban állt, amikor még erősebb késztetést éreztem arra, hogy mindent elmondjak neki. Hisz az anyukám, sőt apa nem tud olvasni a gondolatai között.

- Anya! - Visszafordult, keze már a kilincsen volt. Láttam a szemében a szeretetet és a megértést. - Ugye tudod, hogy szeretlek? - kérdeztem. Minden bátorságom inába szállt, amikor a szemébe néztem. Féltem, hogy csalódni fog bennem, hogy nem talál majd méltónak a szeretetére.

- Persze kincsem. - Visszalépett mellém, megölelt, majd nyomott egy puszit az arcomra. - Én is szeretlek! Jó éjt!

- Köszönöm. - Lekapcsolta a villanyt, majd elhagyta a szobát, én pedig kínok között vergődve hunytam álomra a szememet.

Reggel egy hatalmas ajtócsapódásra ébredtem. A levegőben kavargott a pirítós és a palacsinta mennyei illata, melyeknek csupán a szagából áradt a forróság. Még felszivárgott a földszintről a kedvenc szirupom és a legfinomabb narancslevem elkápráztató aromája. A számban összefutott a nyál. Gondolkodásmenetemből Emmett ideges hangja ragadott ki.

- Bella! Edward hol van? – kérdezte. Már szinte én is éreztem a testéből áradó nyugtalanságot.

- Itt vagyok Emmett, de kérlek, nyugodj le és gondolj értelmes dolgokra, mert a fejed nagyon zavaros. - Apa belépett a konyhába engem pedig újra magával ragadott a félelem. Ha Emm ennyire zavaros, akkor biztos, hogy valami komoly történt.

- Megtaláltuk az újszülöttet. - Azt hittem rosszul hallok. Elkapták Josht. Ekkor tudatosult bennem az is, hogy apa hallja a gondolataimat.

Abban a pillanatban mégsem érdekelt. Tudniuk kellett, hogy Josh nem rossz. Nem gonosz, csak az ösztönei vezérlik. Azt is tudniuk kellett, hogy nem szakíthatnak el tőle, hogy én nem hagyom magára. Kiállok mellette, nem engedem, hogy bántsák, vagy elkergessék innét, eltiltsák tőlem. Abba nem nyugszom bele.

A lábaim önálló életre keltek, sebesen szaladtam le a lépcsőn és elcsíptem még egy hangfoszlányt.

- A felsője tiszta vér volt, a közelben gyilkolt. Megtaláltuk a testet is, azt eltüntettük, de az újszülöttet már nem tudtuk követni. Egyszer csak megszűntek a szagok és elvesztettük. - Jazz is kétségbe esett volt, pont, ahogy én.

Mindenki rám kapta a fejét, amint leértem. Felfogtam, hogy el kell mondanom apának, de végre megkönnyebbülhettem. Nem kellett titkolóznom.

- Nessie mit hallottál? - dadogott apa.

- Azt, hogy van egy újszülött - feleltem remegő, félelemmel telt hangom.

Rettegtem attól a gondolattól, hogy elveszíthetem Őt. Látni akartam, elmondani neki, hogy mit érzek iránta, hogy puszta közelségétől is boldog vagyok. Azt akartam, hogy tudja: szeretem.

Mialatt ezeken gondolkodtam folyamatosan tartottam a szemkontaktust apával, hisz tudtam, hogy hallja.

- Nem kell félned Nessie! Elkapjuk - mellém lépett, bátorítóan megölelt, majd távozni készült, de előtte anyához lépett és beszélgettek valamiről. Nem értettem mit mondtak, számomra összemosódtak a hangok és a színek.

"- Apu! Hát nem hallod, hogy mit akarok közölni? Ismerem azt az újszülöttet, akit ti kerestek, sőt még szeretem is. Szerelmes vagyok belé annak ellenére, hogy ő nem úgy érez. Felajánlottam neki a segítségemet, mert meg akar változni. Olyan akar lenni, mint mi. Szeretem, ez ellen semmit nem tehetsz!" - üvöltöttem gondolatban, de ő rám sem nézett. Még mindig anya mellett állt, én pedig pár lépésre tőlük.

Vártam, hogy mikor kezd el ordibálni, mikor mondja, hogy csalódott bennem, hogy ő bízott bennem, hogy nem ilyennek ismert, hogy nem vagyok a lánya, de ő nem mondott semmit.

"- Apu kérlek, nézz rám! Mondj valamit! Kérlek, mond, hogy utálsz, vagy bármi más, csak halld a gondolataim!" -  ránéztem, de ő még mindig anyával beszélgetett.

-  Vigyázzatok magatokra, szeretlek titeket! - megcsókolta anyát, majd közelíteni kezdett felém, s egy puszit nyomott a homlokomra

"- Apu! Kérlek, bólints, ha hallod a gondolataimat. Kérlek, jelezd, hogy figyelsz rám! Apa kérlek! " - minden erőmmel könyörögtem neki, de csak mentálisan, ugyanis a torkomban lévő gombóc már óriásira növekedett. Egy szó sem jött ki a számon. Ott álltam a konyha bejáratánál s utolsó erőmmel kinéztem a nappaliba, ahol épp akkor csukódott be az ajtó.

Apa elment! Nem figyelt rám, hiába mondtam el. Nem hallotta meg a gondolataimat. Egyszerűen elment és most Josht keresi. Minden az én hibám.

- Jó reggelt Nessie! Most lett kész a reggelid. Mit kérsz? - lépett mellém anya, majd bátorítólag megölelt és az asztalhoz vezetett.

Minden étvágyam elment, a gyomorom kavargott, szédültem. Egyszerűen forgott körülöttem a világ, nem tudtam, mit tegyek. A következő pillanatban már a plafont láttam. 

Pls Komikat! Kérlek!