XXI. Fejezet - Bejelentés

Ígéretemhez híven meghoztam a 21. fejezetet. Kérlek titeket, hogy írjatok megjegyzést, mert már nincs több előre megírt fejezetem. Rengeteget jelentene. Remélem, hogy tetszeni fog, hisz bepillantást nyerhettek a Conrad család életébe. Puszi mindenkinek:

Nesszi

XXI. Fejezet - Bejelentés

/Josh szemszöge/

- Először is azt szeretném nektek elmondani, hogy nagyon hálás vagyok mindenért, amit értem tesztek és bár tudom, hogy nem rég óta vagyok az életetek része, annyira azért ismerlek titeket, hogy tudjam,  én mindig ilyen családra vágytam - a hangom remegett, ezt Katarina is észre vette, mivel bátorítólag megszorította a kezemet.

- Kezdesz megijeszteni - suttogta Daisy, majd leült és aggódó tekintettel nézett rám.

- Josh! Ugye tudod, hogy mi mindig melletted állunk majd? - kérdezte Mark.

Csak bólintottam. Féltem, hogy ha megszólalok, akkor elcsuklik a hangom, így nem hiszik majd el, hogy valóban így gondolom. Hisz, hogy is tudnának mellettem állni, amikor minden segítségük ellenére, mindannak ellenére, amit értem tettek én csak úgy hátat fordítok nekik, az életmódjuknak.

- Ez mindig így lesz! - mondta elfúló hangom Katarina, majd vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.

- Épp vadásztam, amikor úgy gondoltam, hogy szétnézek egy kicsit. Elég messzire keveredtem és beértem egy erdőbe. Akkor kezdődött minden. Találkoztam egy lánnyal - ránéztem a többiekre, Katarinán kívül mindenki döbbenten nézett. Nem vártam meg míg kérdezgetni kezdtek, mert már látható volt, hogy szólásra nyitják a szájukat. - Eleinte nem beszéltem vele, mert a vére vonzott. Aztán amikor az a kaparó érzés kezdett megszűnni a torkomban, egyszer csak azt vettem észre, hogy alig pár méterre áll tőlem.

- Felfedted a titkot? - kérdezte döbbenten Peter.

- Először én is ezt hittem, így nem fordultam felé. Nem akartam, hogy lássa a szemem, de akkor ő bevallott valamit - újra felemeltem lehajtott fejemet, s láttam a többieken a kíváncsiságot - Ő is vámpír, de más mint mi. Ő félig ember, félig vámpír, de van még egy különleges tulajdonsága - említésére is tiszta boldogság és szerelem töltötte meg fagyott testem és úgy éreztem, hogy a vér, ami még erősített belülről keringésnek indul a szervezetemben, Miatta - vegetáriánus.

- Lehet, hogy csak azért mert szőke vagyok, de egyáltalán nem értem, hogy miről beszélsz - mondta Daisy. Ő volt a családunk buta szőkéje, aki rengeteg lelkesedéssel állt a dolgok elé. Bár egyes helyzetekben bebizonyította, hogy nem ostoba, attól még büszkén viselte a "címet".

- Nekem is fel kellene fognom, hogy miről van szó? - kérdezte Mark.

- A lányt Renesmeenek hívják. Szóval Nessie és a családja nem ölnek embereket - tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet.

- Akkor mégis mire vadásznak? - kérdezte Ashley s odalépett Mark mellé, majd leült az ölébe.

Annyi érzés kavargott bennem. Elképzeltem, hogy én tartom a karjaimban Renesmeet, hogy magamhoz szorítom a testét, s érzem a belőle áradó melegséget, amely felolvasztja a jeget. Már szinte átéltem, hogy a szíve - mely néha sebesen meglódul, vagy olykor kihagy egy két ütemet- , ott dobog a mellkasom közelében. Vártam, hogy érezzem édes leheletét a számon, lássam rózsaszínbe boruló arcát, nézzem, hogy csodás bronzos haja a vállaira omlik. Az lett volna a mennyország, ami látható, kézzelfogható okok miatt engem soha nem fogadhat be. Merengésemből visszatértem a földre, láttam, hogy Katarina észrevette a habozásomat, így ő is belekezdett.

- Állatokra - mondtuk nővéremmel egyszerre, mire mindenki arcára kiült a döbbenet.

- Bocs tesó, de mintha állatot hallottam volna. Mond, hogy megtörtént a lehetetlen és tönkrement a hallásom - gondoltam, hogy Peter lesz az, aki a legjobban megdöbben. Ő csak a tényeknek élt, azt nem hitte el, amit a saját szemével nem látott.

Daisy - aki mára már a felesége - mesélte, hogy azt is nehéz volt vele elhitetni, hogy vámpír. Addig a pillanatig nem hitt nekik, ameddig rá nem vetette magát egy emberre. Azt hitte, hogy a barátai bérelték fel a többieket, hogy megvicceljék. A vörös íriszeket kontakt lencsének gondolta, azt hitte, hogy a hideg bőr csupán annak a következménye, hogy megfázott. A kemény, márványtapintású testét pedig azt hitte, hogy bekenték.

- Jól hallottátok. Ők csak állatokat ölnek, de még van két fontos dolog, amit Josh elszeretne mondani - Katarina jelentőségteljesen rám nézett, én pedig lövelltem felé egy " kössz, hogy az oroszlánok elé vetettél emberként" mosolyt

- Halljuk! - nyögte Ashley.

- Az első, hogy szerelmes vagyok Nessiebe - itt a szemükbe néztem, hisz már rájöttem, hogy a Renesmee iránt táplált érzéseim teljesen természetesek és csodálatosak.

- Hisz ez egyszerűen nagyszerű öcsi! - ugrott fel Mark, majd amilyen gyorsan csak tudott odalépett hozzám, s megszorította a vállam.

- Szerintem is. Azt hittem már valami véres hírt akarsz velünk közölni - kuncogta Daisy.

- Ha már a vérnél tartunk ugye nem az ő vére volt rajtad? - kérdezte dühösen Ashley.

- Nem. Nem lennék képes bántani őt - ezt így is gondoltam, csak féltem, hogy a testem máskép vélekedik a dologról.

- Hát akkor, én is nagyon boldog vagyok, hogy találtál magadnak egy barátnőt - ölelt meg Ash.

- És itt jön, a második - jegyezte meg halkan mellőlem Kat.

- Ha ez is ilyen jó, akkor már szervezhetünk egy bulit. Nem értem miért vagy ennyire letörve - Peter hatalmas vigyorral nézett felém.

- Várjatok! Kezdem összerakni a dolgokat. Te szerelmes vagy, egy vega fél vámpírba,  de a pólód véres volt és megmernék esküdni rá, hogy az nem állattól származik. - mosolygott rám  Peter - Ezek szerint ő is szeret téged és nem bánja, hogy te ilyen vagy - mondta, majd éreztem, hogy a testemet újra szomorúság keríti hatalmába.

- Itt a gond! Ő nem szerelmes belém, én meg megkértem, hogy segítsen át állni arra az életmódra -  vámpírsebességgel rohantam a lépcsőhöz, hogy szembe kerüljek a - már körém tömörült - családommal.

- Te is olyan akarsz lenni, mint ő? - kérdezte Daisy.

- Csak ez az egyetlen esély arra, hogy belém szeressen - suttogtam a lépcsőn ülve.

- Én pedig támogatom - állt fel Katarina.

- Ugye most nem azt mondjátok, hogy itt akartok minket hagyni? Mert ha igen, akkor azt felejtsétek el! Nem akarom elveszíteni sem a nővéremet, sem a bátyámat -  Daisy hangja kétségbeesett volt.

- Eltudnátok úgy is fogadni?

- Azt a pofont mégis megérdemelted. Idióta vagy. Hogyan juthat az eszedbe, hogy azért, mert szerelmes vagy és mert életben akarsz hagyni egy pár embert, mi kiteszünk? - kiabált rám Peter.

- Én csak azt hittem…hogy…én…nem tudom - dadogtam össze-vissza.

- Ezért kell kérdezni. Én boldog vagyok, mert legalább nem én leszek egyedül szőke, de nyugi, a tiedet is megoldhatjuk. Azonnal rendelek hajszőkítőt és holnapra már te is kiköpött olyan leszel mint én - újságolta Daisy, majd azonnal elkezdett az emelet felé rohanni. Elsuhant volna mellettem, ha nem kapom el és nem emelem le a lépcsőről.

- Kösz, de a barnát jobban szeretem - mosolyogtam rá. Hugicám mindig tudta, hogyan kell feldobni a hangulatot, ugyanis láttam, hogy a többiek is kuncognak, sőt Ashley még nevetett is.

- De nem tagadhatod le, hogy belülről milyen vagy! - parancsolt rám kedvesen.

- Szerintetek nekem is menne? - tette fel a legmeglepőbb kérdést Peter. Vagyis nem a kérdés volt meglepő, hanem inkább az, hogy pont ő kérdezte.

- Ezt most komolyan kérdezed? - hitetlenkedtem- Azt hittem, hogy te nem hiszel az ilyen dolgokban.

- Vámpír vagyok. Jöhet ennél nagyobb meglepetés? - ezt csupán költői kérdésnek szánta, így nem válaszoltam rá.

- Boldog lennék, ha te is csatlakoznál, de tudnod kell, hogy nem kényszerítelek. Akkor is  a testvérem maradsz, ha nem változtatsz - fontosnak tartottam közölni ezt vele.

- Ezt igennek veszem.

- Ennyi erővel én is belevágok - ugrott a nyakamba Daisy, ma már másodjára - annyira unom, hogy csak katalógusokból választhatok ruhát. Olyan jó lenne ismét vásárolgatni úgy, ahogy ember koromban tettem. Nem akarok úgy betérni egy butikba, hogy lemészárolom az eladókat. A szememmel meg kezdek majd valamit - hugicám boldogan elengedett, majd odarohant kedveséhez és őt is alaposan megölelgette.

-  Nem kell kitalálnod semmit, hogy elrejtsd a szemed színét. Renesmee mesélte, hogy a vegetáriánus életmódot folytató vámpírok szeme egy idő után barnásra vált, így gondtalanul járhatnak emberek közé, bár a napfényt kerülniük kell - avattam be őket a részletekbe.

- Olyan szuper lesz. Ugye Ashley te is velünk jössz majd? Elfelejthetjük az újságokat, meg a netet, nem kelessz elszigetelve élnünk a ruha és cipőüzletektől. Majd tervezünk egy egész hetes bevásárló túrát. Egy olyat, ahová te és Katarina is jöttök. Felújítjuk az egész ruhatárat - Daisy szó szerint lelőhetetlen volt. Hiába  tett volna benne kárt egy aprócska golyó, vagy esetleg egy atombomba, akkor sem lehetett volna megállítani. Olyan hévvel és gyorsasággal ugrált, hogy azt már vámpírszemmel is nehéz volt követni.

- Én is csatlakozok. Először megyünk Párizsba. Vagy inkább Londonba. Inkább menjünk New Yorkba - a fejem már zúgott, amikor az ötvenedik várost sorolta, de akkor telt be a pohár, amikor másodjára tett kiselőadást a cipő és ruhamárkákról. Nem gondoltam volna, hogy Ashley is csatlakozik.

- Ha már a feleségem is jó ötletnek tartja, akkor csak nem lehet olyan rossz - mosolygott rám Mark - , így én is belemegyek.

- Ugye tudjátok, hogy nem valami könnyű? Nessie szerint évekbe telik, ameddig kialakul az önkontroll.

- Ugyan már! Az időnk végtelen. Ez jelentené a legkevesebb gondot - Katarina arcán is ott ült az az elképesztő döbbenet és boldogság, amit családunk heves, de annál kellemesebb reakciója okozott.

- Amúgy mikor hozod már el Nessiet? Annyira kíváncsi vagyok rá - Daisy kérdésére megállt bennem az ütő, a maradék vérem úgy éreztem megfagy az ereimben. 

KOMIKAT PLS!