36. Fejezet - Varázslatos ébredés

Kedves Olvasók! Bocsi, a késői időpontért és a hibákért. Iszonyatosan sietek, fél óra múlva indulunk, hogy elkerüljük a csúcsforgalmat és én még nem vagyok kész. A kövi fejezet 2 hét múlva, nem is húzom tovább a szót.

Xoxo: Nesszi Pierce

A jövő szerelme
36. Fejezet - Varázslatos ébredés

 Idegesen toporogtam a kisházban. A szememre simuló fekete bársonyt bármikor letéphettem volna, de Josh egy halk kérése teljesen megakadályozott benne.

            - Ne vedd le, még nem vagyok kész - suttogta a fülem mellett. Édes lehelete a bőrömet súrolta, tenyerével végigsimított a vállamon, ezzel jóleső remegéshullámokat ajándékozva nekem. A szellő mely ismét a távozását jelentette, nem tartogatott szomorúságot. Csodás illata beszivárgott az ablakon, jelezve, hogy nincsen messze. Elmerengtem a délutáni eseményeken, mialatt Joshra vártam, aki valami titokzatos meglepetést készített odakint.

Felhőtlenül boldog voltam. Karolinenak végre bevallottam az igazat, s ráadásul nem futott el fejvesztve. Éles képekként éltek bennem, hogy újra és újra átbeszéljük a dolgot. Végre őszinte lehettem vele, s nem kellett minden mondatomra odafigyelni a közelében. Viszonylag hamar kicsinosított. A hajamat csupán besütötte, halvány sminket kent az arcomra, majd az eredetileg választott sötétkék ruha helyett, egy világoskék mellett döntött, melyet tökéletesen megkoronázott egy magassarkúval. A látványt, amellyel a tükör előtt szembesültem szinte eltudtam volna fogadni. Az aprócska esélyt azonban azonnal elkergette Karoline kijelentése, miszerint Josh szerelmes belém. Olyan hajthatatlan volt ezzel kapcsolatban…

Mégis miért hittem volna el? Akaratlanul óvtam magam a csalódástól. Az agyam irracionálisabb fele nem tudta volna elfogadni a tényt, hogy valaki szerethet engem. Ha ez a valaki pedig Josh volt, akkor még inkább nem.

Mélyeket lélegeztem, higgadtnak kellett maradnom. Már akkor hevesen vert a szívem, amikor az erdőben bekötözte a szememet és azt motyogta, hogy gyönyörű vagyok. Minden testrészem áhítozott utána, hogy több varázslatos pillanatot tölthessek vele. Vágytam a csókjára, az ölelésére, érintéseire.

Vissza kellett térnem a valóságba, mielőtt meggyulladok. A levegő ugyan hűvös volt, én mégis kimelegedtem az ábrándozásban. Idiótának éreztem magam. Egy reménytelenül szerelmes kamasznak, aki a soha el nem érhető férfi után sóvárog.

            - Ha megengeded - hangja lágyan hatolt át a kettőnk közötti távolságon. Kezei a derekamra és a combomra simultak, majd mielőtt bármit is mondhattam volna, már az ölébe is kapott. Ösztönszerűen fontam karjaimat nyaka köré, de fejemet nem mertem a vállára hajtani. Rettegtem az elutasításától, bár teljesen tisztában voltam azzal, hogy sosem bántana meg. Nem sietett. Emberi tempóban haladt a kert felé, s a másodpercek ragyogásukat őrizve haladtak el mellettünk. Óvatosan a lábamra helyezett, de nem engedett el. Teste továbbra is szorosan préselődött az enyémhez, a belőle áradó hideg hatására libabőrös lettem. Puha tenyerét kínzóan lassan húzta végig az alkaromon, ujjait az enyémbe fűzve. Az anyag súrlódása töltötte be a kettőnk között beállt várakozó csendet. A selyem lehullott, de még mindig lehunyt szemmel simultam védelmező ölelésébe. 

            - Kinyithatod a szemed - megborzongtam a hangja finomságától és a benne megbúvó visszafojtott erőtől. A látvány lehengerlő volt. Két hatalmas kerti fotel díszelgett egy tucat párnával, a fények kiemelték a hely hangulatát, s a kifeszített fehér vászont. A fák ágai takarást biztosítva nyúltak a kis hely felé, az egész elképesztően festett. A szám tátva maradt, a lélegzetem elakadt egy hosszú szívdobbanásig.

            - Tetszik? - kérdezte bátortalanul Josh, ellépve a hátamtól. Tekintetem még mindig fürkészően cikázott pontról pontra. Elém toppant, vörös íriszei rabságba ejtettek. Önkéntes fogoly voltam egy mesebeli börtönben, melyből soha nem akartam szabadulni.

            - Egyszerűen tökéletes - akadt el a szavam. Josh féloldalasan elmosolyodott, óvatosan húzott a matracok felé.

            - Arra gondoltam, hogy talán nézhetnénk filmet - húzott le az egyik fotelre maga mellé. Tétovázott. Megfeszült izmai erről tanúskodtak. - Nem vagyok éppen egy főszakács, de még emberkoromban isteni spagettit tudtam csinálni - folytatta bizonytalanul -, így főztem neked egy kis vacsorát - fejezte be. Arcvonásai elernyedtek, de a nyugtalanság még akkor is ostromolta őt.

            - Imádom a spagettit - nevettem el magam határozatlansága láttán. Esetlennek tűnt, mint aki először tanul járni. A vámpírtestbe zárt ember gyámoltalan oldalát villantotta fel előttem, mely teljesen elbűvölt.

           

            - Isteni - sóhajtottam, amikor az utolsó  sütit is eltűntettem. Josh rendületlenül mosolygott, az esti meglepetések sorozatának következőn állomását megjelenítve előttem. Ki hitte volna, hogy sütni is tud? Rafinált volt, hiszem képességével elrejtette előlem az ételek illatát, s nagyon boldog volt, amikor a meglepettség kifejezése ült az arcomra.

            - Ennek szívből örülök. És? Milyen filmet szeretnél megnézni? - kérdezte, majd eltűnt valahol a fák sűrűjében.

            - Rád bízom a döntést - motyogtam a teljes csöndbe. Hátradőltem, tekintetemet a lombokra emeltem. A levelek rengetege közé, néhol beolvadt az égbolt feketesége, melyen apró csillagok tündököltek. Josh alakját láttam elsuhanni, de csupán homályosan. Nem telt bele sok időbe, míg újra érezhettem a közelségét. Váratlanul ugrott le az ágról, bizonytalanul megállva mellettem. Tétlenkedett, habozott. A film kockái lassan kezdtek leperegni, a főcím már elhangzott, amikor összegyűjtöttem minden bátorságomat.

            - Gyere, feküdj ide - húzódtam arrébb. Josh azonnal oda telepedett, megtámaszkodott az egyik alkarján és felém fordult. Perzselően hatott rám jéghideg közelsége, az idegeim pattanásig feszültek. Egyikünk sem nézte a vászont, egymás tekintetében vesztünk el hosszú percekre. Az agyam nehezen fogadta el, hogy Josht milliméterek választják el tőlem, hogy tényleg itt van, velem. Rettegtem attól, hogy ez csak egy álom, hogy elaludtam és a képzeletem játszik velem. Tudnom kellett, hogy ez valóság, szükségem volt az érzésre, hogy mindez nem egy elillanó ábránd. Ujjaimat lassan fűztem az övéibe. Josh szólásra nyitotta száját, féltem, hogy a tiltakozás szélsebesen hagyja majd el ajkaitt, de ehelyett valami olyat mondott, amit még soha sem hallottam senkitől.

            - Azóta várok már erre, mióta megismertelek. A találkozásunk kezdetétől fogva elakarom neked mondani, hogy megbabonáztál. Elfogadtál olyannak, amilyen vagyok és nem ítélkezel felettem. Soha nem találkoztam hozzád hasonló nővel. Csodás vagy, éppen ezért szeretlek - suttogta halkan. - Szeretlek - ismételte hangosabban, hangja megőrizte az eredeti lágyságát, s ettől megremegtem. A szívem hevesebben kezdett verni, a mellkasom egyre gyorsabban emelkedett fel, az összes vér az arcomba tódult. Szeretett. A csalóka kívánság végre ténnyé forrta ki magát. Tartoztam még neki valamivel. Az illúziókeltette csalódás fájdalma végre szertefoszlott, s kiakartam mondani. Csak ez választott el attól, hogy igazán boldog legyek. Már nem féltem. A karja között értettem meg, hogy a rettegésem már nem fog többet eluralkodni rajtam.

            - El sem tudod képzelni, hogy hányszor akartam ugyanezt mondani neked - nem volt értelme tovább titkolóznom. Láttam vörös szemeiben felragyogni valamit. Ajkain soha nem látott elképesztő mosoly játszott, felém gördülve simított ki egy tincset az arcomból. Rózsaszín köd telepedett ránk, az összes épeszű gondolatomat száműzve. Hangos szívdobogásom zaja irányított minket.

            - Remélni sem mertem, hogy esetleg te is így éreznél. Annyiszor fojtottam magamba, mert nem akartalak megijeszteni és elveszíteni, bárcsak előbb - mutatóujjamat a szájára tettem, nem volt szükségünk több értelmetlen szóra, főleg nem az önostorozására.

            - Szeretlek - mondtam végigsimítva az állán.

            - Én is szeretlek - újra hallani a bűvös mondatot kifogyhatatlan energiával töltött fel. Kábultan feküdtem, mialatt egyre közelebb hajolt hozzám. A várakozás édes és kínzó folyamata beszippantott magába minket. Lehunytam a szememet, a sötétség azonnal megszűnt, a szikrázás betöltötte az egész lényemet. Megéreztem puha, mézédes ajkait az enyémekhez érni. Lassú mozdulatai magával ragadtak, érzéki, óvó simogatásai teljesen az őrületbe kergettek. Csókja ízétől elbódultam, a világ forogni kezdett körülöttem, s csak ő volt a biztos pont. Elgyengült karjaimmal húztam még közelebb magamhoz. A levegőm vészesen fogyott, de nem érdekelt, csak az, hogy végre megcsókolhatom. Ajkaink tovább kóstolgatták egymást. Végre teljesen egész voltam. Boldog és őrülten szerelmes.

Zihálva váltunk el egymástól, de amint tekintetünk összekapcsolódott mindketten elmosolyodtunk. Josh megkönnyebbülten felsóhajtott, mint akiről egy mázsás követ vettek volna le. Nem értettem a viselkedését.

            - Minden rendben? - kérdeztem tanulmányozva átszellemült arcát.

            - A lehető legnagyobb rendben - sóhajtotta. - Csak rájöttem, hogy én csókoltalak meg - vigyora letörölhetetlen volt. - A vámpír, akinek csak a vér számít jó mélyen elszigetelődött - felszabadult volt. Nekem eszembe sem jutott, hogy féltenem kellene az életem. Olyan könnyű volt megfeledkezni arról, hogy Ő veszélyes is lehet. Sokkal jobban illett rá az isteni jelző.

Szája újra az enyémre talált, csókunk most vadabb volt. Tökéletes éjszakát töltöttem vele. Ölelő karja védelmezően húztak mellkasára. Szorosan préselődtem hozzá, s így néztük a filmet, bár mindketten inkább egymás közelségét és a bódító csókok áradatát élveztük ki.

A reggel váratlanul ért. Szemeim lassan szoktak hozzá a hatalmas fényáradathoz. Már nem kint feküdtem, a régi szobám ágyán hevertem, még mindig Joshsal magam mellett. A felfoghatatlan csak most ért el igazán, az éjszaka eseményei távoli, mégis világos emlékekként öntötték el a gondolataimat.

            - Jó reggelt Szerelmem - nyomott apró puszit a homlokomra. Hihetetlennek tűnt, hogy csupán pár óra alatt ennyi minden megváltozott. Fantasztikus volt vele ébredni.

            - Neked is - hajoltam az arcához, s forró ajkaimat hideg bőréhez nyomtam. Megremegett, s ezt kihasználva végigsimítottam a felsőtestén. Csak egy apró puszinak szántam, de nem tiltakoztam, amikor maga alá fordított, s hevesen megcsókolt. Felnevettem, amikor lihegve elszakadt tőlem.

            - Ennél jobb nem is lehetne - suttogta leheletfinom csókokkal borítva az államat.

            - Mertem remélni - fordítottam vissza eredeti testhelyzetünkbe, s kipattantam a karjai közül. A takarót magam köré csavartam, kicsit feszélyezve értem magam abban a hálóruhában. Anya szekrényéből szedtem ki, bizonyára itt hagyta, amikor költöztünk. Josh pillanatok alatt előttem termett, szája elszánt mosolyra húzódott.

            - Mit terveztél mára? - kérdezte. Hangjában megbújt az a furcsa titokzatosság. Kitervelt valamit, pontosan tudtam. De vajon kérdezzek rá arra, hogy mégis mit szeretne?

            - Tegnap délelőtt még semmit, viszont az este hatására - köhögtem tettetetten - talán ha ráérsz, akkor eszembe jutna  pár elképzelés.

            - Rendben. Bár akkor kicsit el kell halasztani amivel készültem - karjait keresztbe tette, s olyan könnyedén beszélt, hogy először fel sem tűnt, hogy keresztbe húztam a számításait.  Gondoltam, bele megyek a játékba, elvégre mindketten jól tudtuk, hogy az ő programja fog ma minket lekötni, s hogy biztosan felejthetetlen lesz. Az utóbbit mondjuk csak sejteni tudtam…

            - Akkor ma a városba megyünk. Elviszlek táncolni, aztán megnézünk egy unalmas filmet, ha már tegnap nem sikerült - húztam magammal a nappali felé.

            - Oké, remekül hangzik, de adj egy öt percet, hogy felhívjam Katarinat és megmondjam neki, hogy nem kell olyan hosszú időre elmenniük, mert mégsem ma mutatom meg neked az otthonomat - a csábító ajánlatnak nem lehetett nemet mondani, s ez Josh vigyorán is látszott. Nevetve ugortam a nyakába, s szemöldököt ráncolva színleltem kedvtelenséget.

            - Na jó, ha ennyit vesződtél, legyen - nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak rá, amikor összezavarodva ledermedt. Válaszul ismét magához rántott, s egy szédületes csókkal ajándékozott meg. A reggel, ennél varázslatosabb nem igen lehetett volna.