XVII.Fejezet-Búcsú

Mivel nem lesz júliusban friss, ezért úgy döntöttem kaptok egy meglepit. Szerdáig minden nap lesz friss a Jsz-ből és az Szá-ból. Attól, hogy nem függ semmi a komiktól, én még nagyon szépen kérnék mindenkit, hogy írja meg a véleményét. Rettentő sokat jelentene, mivel most fognak felpörögni az események. PLS KOMIKAT!

Puszi:

Nesszi

(Renesmee szemszöge)

Kétségbe esetten futottam a patakhoz, a táskval a kezemben, aminek az értelmét nem láttam. Nem tudom mit csinálok, ha apuék rájönnek a titokra. Abban biztos vagyok, hogy nem engednének a közelébe. Ezt azzal magyaráznák, hogy túl veszélyes, nem tudom magam megvédeni, ő egy újszülött, embereket ölt. Ezek most nem számítottak. Ha ő is a Port Angelesi gyilkos, nem érdekel. Meg akar változni és ez nekem elég. Segíteni fogok neki, mert megígértem.

Ezeken töprengtem, de akkor sem akartam, hogy anyuék rájöjjenek. Inkább titkolózok, sem mint, hogy tudjanak róla és eltiltsanak. Ahogy közeledtem a helyszínre szüleim illata elhalványulni kezdett annak ellenére, hogy a szellő felém hozta azokat. Még az a szerencse, hogy nem a másik irányba fúj a szél.

 Josh ott gugolt a pataknál, egyik kezét a sziklának támasztotta, tekintetét a patakra emelte. Teste feszültséget árasztott, bizonyára ő is érezte az illatot. Megfordult, de nem a szokásos módon köszönt.

"-Szia.-üzente gondolatban. Tudta, hogy nem vagyunk egyedül és örültem, hogy nem szólalt meg.

-Hello-Hirtelen el is felejtettem eredeti célom. Mosolya kiragadott a való világból.

-El kell menned-Küldtem felé, mire értetlen arcot vágott.-Érzed az illatot?-Kérdeztem tőle továbbra is gondolatban. Erre ő csak bólintott.

-Ők a szüleim és ha megtudják, hogy segítek neked, akkor soha nem találkozhatunk.-Szívem fájdalmasan dobbant meg még a gondolat hatására is.

-Mert egy újszülött vagyok, igaz? -Szívem összeszorult. Nem gondolhat magáról ilyeneket. Itt én vagyok az egyetlen aki szörny. Se ember, se vámpír. Lehet ennél rosszabb?

-Nem erről van szó. Kérlek menj északra! Ha minden rendben gyere vissza, mert újra akarlak látni.-Az első mondaton kívül minden igaz volt. Az én számomra nem volt jelentős, hogy a szeme vörös, de apuék ezen már rég kiakadtak volna.-Kérlek.

Belenéztem vörös íriszeibe és teljesen elvarázsolt. Szívem hevesebben kezdett verni. Ott abban a pillanatban nem törődtem azzal, hogy anyu és apu bármelyik pillanatban itt lehetnek. Csak ennyit tudtam mondani gondolatban

-Rejtsd el az illatod.

Annak ellenére, hogy elrejtette én éreztem. Elkábított és már csak egy lépésre álltam tőle. Megakartam csókolni. Csak egyszer érezni ajkait ajkaimon. Ujjait derekamon. Barna hajába túrni kezem, hozzásimulni tökéletes felsőtestéhez. Arcaink vészesen közelítettek. Édes lehellete súrolta a bőröm, szikrákat pattintva rajta. Nem tudtam megmozdulni, vagy inkább nem is akartam. Egymást néztük szótlanul, rendíthetetlenül. Elképzeltem, hogy már egymást súrolják az ajkaink. Beleremegtem abba a gondolatba, hogy tökéletes, hideg, csodás ölelésébe bújhatok. A szívverésem felgyorsult, a lélegzetem szaggatott lett. A szívem dübörgött a melkasomban, mintha kiakarna ugrani.

Hirtelen feleszméltem, velem együtt ő is. Már csak pár milliméter választott el, ajkai után akartam kapni, de tudtam, apuék a közelben vannak.

-Mindjárt itt lesznek. Elrejthetem az illatod ha akarod. -Egy kicsit hátrált és a köztünk lévő 1-2 méter fényéveknek tűnt.

-Nem szükséges. Csak menj és amint lehet gyere vissza, kérlek. -Most ő jött közelebb hozzám.

-Visszajövök. Nem akarok szörnyeteg lenni…-Csak ezért. Ez egy kicsit szíven ütött, de rögtön magamhoz tértem. Miért is kellenék neki?

-Légy óvatos.-Mondtam neki, de nem mertem a szemébe nézni. Féltem, hogyha megteszem, akkor nem engedem el.

-Vigyázz magadra.-Elbúcsúzott, aztán már csak azt láttam, hogy anyuék egyre közelebb érnek. "

A gondolataim. Nem szabad, hogy apa megtudja. Most mit csináljak? Nem tudom elrejteni őket.

Ekkor eszembe jutott, amit Alice mondott. Apa és anya már majdnem megláttak, mikor kikaptam a táskában lévő tárgyat. Egy könyv volt.

Rómeó és Júlia

Azonnal kinyitottam és elkezdtem olvasni. Minden egyes szót hangosan megismételtem magamban, elnyomva ezzel minden gondolatfoszlányt. Egy pillanat alatt megérkeztek a szüleim.

-Szia kicsim! Mit csinálsz? -Köszönt mosolyogva anya, mire én felmutattam a könyvet és hangosan ismételtem magamban a címét.

Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Rómeó és Júli

Vártam, hogy apa megjegyzést tegyen, de semmi. Meg sem szólalt ismételgetésemre. Mintha nem is hallaná a gondolataimat.

-Valami baj van? -Keltem fel aggódva.

-Semmi. Nem akarod, hogy hazakísérjünk? -Kérdezte anya, és mellém lépett.

-Magam is hazatalálok.-Válaszoltam mosolyogva.

-Vigyázz magadra.-Mondta apa, majd eltűntek anyával a fák között.

Gyorsan futottam haza, miközben ezerszer hálát adtam Alicenek. Ha nem adja ide a könyvet, akkor most ki tudja mi lenne. Szívemben hatalmas üresség volt. Josh elment. Az a tudat vigasztalt, hogy visszajön. Vajon vissza jön? Soha sem hazudna. Ő őszinte, nem úgy mint én. Hazudok a családomnak. Amint megérkeztem a házba Alice néni már várt.

-Csakhogy itt vagy! Ugye nem jöttek rá? -Kérdezgette, mire a nyakába ugrottam.

-Annyira köszönöm. -Csak ezt a két szót ismételgettem és észre sem vettem, hogy már a nappaliban vagyunk.

-Mesélj! Mi volt?-Tudakolta jókedvűen.

-Előbb te! Mi történt az este? -Kérdeztem, mire ő cinkos mosolyra húzta a száját.

-Mire emlékszel?

-Beszélgettünk a pataknál….-Egy picike sóhaj hagyta el a számat.-Milyen jó volt….Aztán….Elaludtam….ennyi.-Hangom minden szónál egyre jobban meglágyult.

-Valaki szer….-Mielőtt befejezhette volna, már félbeszakítottam.

-Csak barátok vagyunk.-Mondtam gyorsan, majd kérdőn rá néztem.

-Hát szóval. Te ugye elaludtál és ő hazahozott.-Mesélte hatalmas vigyor kíséretében.

-De jó. Erre rá sem jöttem volna magamtól.-Válaszoltam lekezelően.

-Azt nem tudtad, hogy a felsőjével takart be. Nem sietett, inkább beválalta volna a lebukást, minthogy felébresszen.

A karjaiban tartott. Bent volt a szobámban. Ezeket azonnal ki kell vernem a fejemből.

-Nagyon kedves volt.

-Te beszéltél vele? -Förmedtem rá.

-Igen. Nem olyan mint amire számítottam és elnézést kérek minden megjegyzésért.-Sütötte le a szemeit.

-Semmi gond. Köszönöm, hogy kihúztál a bajból.-Megöleltem és elindultam a szobámba.

-Nem kellene elmondanod a többieknek? -Hangja halkan csengett de tisztán meghallottam.

-Alice, ismered apát. Sohasem engedné, hogy találkozzak vele. Megígérem, hogy azonnal elmondom, ha sikerül rászoktatni az állatvérre. Addig kérlek bízz bennem.-Könyörögtem neki.

-Akkor én megyek, mielőtt Edward és Bella hazaér. Nem akarom, hogy miattam bukj le.

Felmentem a szobámba, és fáradtan dőltem végig az ágyon. Alice már felhozta a cuccom. Megírtam a házit, elmentem zuhanyozni, de csak rá tudtam gondolni. Mindent megpróbáltam, de Ő volt az emlékemben. Ki tudja mennyi idő múlva fogom újra látni…

Tudtam, hogy életem legborzalmasabb pár napja elé nézek. Már a mai szörnyű nap is jelezte a változást, a szomorúságot. Gondolataim még akkor is Josh körül jártak, mikor anya és apa megérkezett…