XVI.Fejezet-Lebukás?

Sziasztok! Itt a következő fejezet! Remélem tetszik. Pls. Komikat, mert sokat jelentene. Ha összejön 8 komi, akkor már teszem is fel a következő fejezetet. A VERSENY MOST ÉL! Kérlek komizzatok!

Puszi:

Nesszi

(Renesmee szemszöge)

Mondhatjuk, hogy ez volt életem legborzasztóbb napja. Alice ruha összeállítása miatt mindenki rólam beszélt, mivel még nem nagyon szokták meg. Ezen felül még a kocsim miatt is én kerültem a középpontba. Ahová mentem elkellett viselnem a suttogásokat, a megvető pillantásokat. Ebédnél Karolineval és Adammal ültem. Ők legalább igazi barátok, ami valjuk be rólam nem mondható el. Mindig észre veszik, ha bánt valami, bezzeg én sohasem figyelek rájuk.

-Mi a baj Nessie? -Kérdezte két falat között Ad. Arcukon aggódás és kíváncsiság keveréke tükröződött.

-Mindenki rólam beszél.-Vágtam rá unottan, mire Kar csak sóhajtott egyet.

Már jól ismertem ezt a fajta arckifejezését, testtartását. Valami bántja és még az én szomorúságom is tetézi a gondokat.
-Ne aggódj! Pár nap és újra a régi lesz minden.

Pár nap ma még örökkévalóságnak tűnt számomra, mely karjait kecsegtetve nyújtja ki felém, de mikor érte nyúlok, visszahúzza azokat, én pedig eltűnök mint egy csepp a tengerben. Senkit sem érdekelné, hogy ott vagyok. Az ételt huzogattam a villával a tányéron. Étvágyam nem volt, se kedvem. Annyira belemerültem az önzőségembe, hogy el is felejtettem Karolt. Valami nyonja a lelkét, de nem mondja el. Hogy kezdjek bele? Nem támadhatom le…

Ekkor megszólalt a csengő. Hirtelen nem tudtam örülök neki, vagy szomorú vagyok miatta. Boldog voltam, mert ez azt jelentette, hogy megkezdődik az utolsó órám, viszont szomorú voltam, hogy nem sikerült Karolineval beszélnem.

Hogy lehetek egyáltalán a legjobb barátnője? Annak az a dolga, hogy megvigasztaljon, támasz legyen, tartsa benned a lelked, amikor elvesztetted az erőd. Én önző módon összeroskadtam a terhek alatt, nem foglalkozva másokkal. Szánalmas vagyok-állapítottam meg.

A mai nap utolsó tanítási órájára értem be Adammal az oldalamon, aki rendületlenül mosolygott. Ő volt az, aki most egyaránt támaszt nyújtott nekem és barátnőmnek. Fiú léttére csodálatosan megért minket. Neki van kitartása, amikor már senki másnak sincs. Boldog lehet az a lány, aki megkapja.

Már megint! Hogy gondolhatok ilyenekre? Nem lenne szabad beleavatkoznom a magánéletébe. Először az a két fiatal, Karol, most meg Ad. Ki jön ezután? Mindenkitől elakarom venni a boldogságot? Lelketlen szörny vagyok.

Vége lett a tanításnak és Karel együtt utaztunk haza. A kocsiban kínos csend volt, de megtörtem.

-Nekem bármit elmondhatsz.-Ez így igaz, de fordítva már csöppet sem. Hogy hazudhatok neki? Nincs bennem semmi tartás, vagy tisztelet iránta?

-Csak Thom.-Újra az utat kémlelte, én pedig kezdtem feszült lenni.

-Mi történt? -Egy kicsit lassítottam, hogy mindent megtudjunk beszélni. Könnyei utat törtek maguknak, én pedig látva a helyzet súllyosságát, leálltam oldalra. A kerekek hangos csikorgással adták meg magukat az akaratomnak.

Elővettem egy zsepit és barátnőm felé nyújtottam.

-Kérlek mond el mi történt! Csak úgy tudok segíteni.-Szembefordultam vele és vártam a válaszát.

-Tegnap Thom felhívott…-Szipogása elviselhetetlen volt számomra.Tehetetlennek éreztem magam, mert nem tudok semmit csinálni, az ő boldogsága érdekében.-Megkért…hogy menjünk…el…moziba….kettesben.-Szemeit megtörölte, és már folytatta.-Elmentem a moziba…..nagyon jól elvoltunk…-Mély levegőket vett, de nem teljesen jutottak el a tüdejéig.

-Akkor? Mi miatt vagy ilyen szomorú? -Tudakoltam, bár ez nem volt valami illő. Nem szabad letámadni senkit, meg kell várni, amíg magától elmondja.

-Hazakísért és megcsókolt, de elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy találkozunk-e holnap…-Hangja most nyugodtabban csengett. Én teljesen össze vagyok zavarodva. Elmentek moziba, minden varázslatos volt. A kiszemelt fiú még meg is csókolta. Mi a baj?-Amikor utána mentem megláttam egy lánnyal csókolózni-Újra elöntötték az érzelmek, és zokogásban tört ki. Magamhoz szorítottam, és vártam, hogy összeszedje magát.

-Nem érdemel meg téged. -Ilyen szavakkal nyugattam, mire régi énjéhez hasonló nem lett.

-De most te jössz.-Egy erőltetett mosolyt ültetett az arcára.

-Nem értem mire gondolsz.-Adtam az ártatlant, annak ellenére, hogy pontosan mit akar belőlem kiszedni.-Az ebédlőben Ad téged is vigasztalt. Sajnálom, de levoltam törve, így nem nagyon értettem miről beszéltek. A kocsin kívűl még nyomasztott valami. Új érzés volt, mintha hiányoltam volna valamit.

-Mindenki engem bámult. Nem szeretek a figyelem középpontjába lenni, ezt te is tudod.-Mondtam, miközben beakartam indítani a kocsit. Karol egy határozott mozdulattal kivette a kocsikulcsot a kezemből és elrejtette a háta mögött.

-Addig nem  megyünk innen, ameddig meg nem beszélünk mindent.-Mostmár igaziból is mosolygott.

-Nem értem, hogy miért foglalkozol a többiekkel. Tudod, hogy milyenek. A lányok irigykednek rád, a fiúk pedig a lábaid előtt hevernek. -Cinkosan mosolygott, de nem értettem miért.

-Csak…-Egy normális mondatot nem tudtam kinyögni, mert igaza volt. Miért is érdekelnek mások véleményei?

-Tudod, hogy nekem van igazam. Miért nem randizol valakivel? -Én nem erre gondoltam. Abban volt igaza, hogy nem kellene foglalkoznom másokkal, nem abban, hogy a lányok irigyek, a fiúknak pedig bejövök.

-Na azt már nem! -Kikaptam a kezéből a kulcsokat és újra elindultunk.

-Csak gondold meg! Nem szeretnél egy helyes fiút? - Arcáról levakarhatatlan volt a mosoly, ami kezdett idegesíteni. Gyorsan a házuk felé vettem az irányt, hogy minél hamarabb megszabaduljak tőle. Valójában nem tőle akartam megszabadulni, hanem elviselhetetlen megjegyzéseitől.

-Megérkeztünk.-Vágtam rá gyorsan.

Kiszált a kocsiból, de az a mosoly még most sem tűnt el.

-Ne hidd, hogy ennyivel megúszod! Holnap gyere értem, mert folytatjuk! -Odalépett az ajtóhoz, de ugyanazzal az arckifejezéssel amit az előző 3 percben viselt.

-Szia! -Mondtam neki, mire ő haragot tettettve becsapta a bejárati ajtójukat. Mielőtt elindultam volna, még hallottam a hangját.

-Ennyivel úgysem ússza meg. Ha rajtam múlik tanév végére lesz egy pasija.-Nem akartam tovább hallgatni a halk suttogását, így hazafelé vettem az irányt. Már majdnem ott voltam, amikor megszólalt a telefonom. A kijelzőn villogott a név:

Alice.

Egy sms érkezett tőle. Gyorsan megnyitottam, de ügyeltem arra is, hogy az uton tartsam a szemem.

" Hol vagy már? Siess haza, mert gond van."

Most meg mi lehet? Alicenél soha sincs gond. Biztos csak poénkodik. De akkor miért nem hívott fel? Kíváncsiságom erős volt, így még jobban a gázra tapostam. Fél percen belül már a feljárón voltam.

Gyorsan kipattantam az autóból, de ekkor már nénikém előttem állt. Kezében egy táska, meg egy cetli.

-Alice mi történt? - Arcán félelem volt. Eszembe jutott a reggel. Miért nem volt itt?-Miért mentél el reggel?

-Először is azért mentem el, mert nem apádnak nem kellene tudnia arról, hogy Josh hazahozott. -Istenem Josh. Tegnap hazahozott? Teljesen kiment a fejemből. -Az történt, hogy te reggel elfelejtetted elolvasni a levelet amit Ő itt hagyott.

Átnyújtotta a cetlit én pedig magamban elolvastam.

" Szeretnék ma találkozni veled a folyónál. Remélem ráérsz. Ott várlak 14:00-kor. Remélem látlak.

Josh."

Gyorsan rápillantottam az órára, mely azt mutatta, hogy a találkozás időpontja 2 perc múlva elérkezik. Ha elég gyors vagyok, oda is érek. Erre jó a vámpírsebesség.

-Már megyek is.-Elindultam volna, amikor megragadta a karom.

-Még mindig nem érted? -Kérdezte rémült arckifejezéssel.

-Nem tudom mit kellene értenem.-Teljesen megzavarodtam.

-Edward és Bella elmentek vadászni. Ha találkoznak Joshal, akkor minden kiderül. Az hogy te egy újszülöttet rejtegetsz, az hogy mindketten hazudunk, minden….-Itt megállt, és kapkodta a levegőt.

-Azonnal indulok.-Mondtam, de a kezembe nyomta a táskát.

-Ha Edward a közeledben van, ne csinálj mást, csak ülj le, és vedd elő azt, ami a táskában van. Ne koncentrálj másra, csak a táskában lévő dologra.

-Köszönöm.-Suttogtam. Megöleltem, majd bevetettem magam az erdőbe. Fogalmam sem volt, hogy magyarázom meg, ha anyuék rájönnek, hogy hazudtam. Nem tudom mit csináljak.

Amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam a patakhoz. Josh illatát már éreztem, de a közelben még két alakét is.

Anya és Apa-Állapítottam meg.