XVIII.Fejezet-Lehet hibázni?

Sziasztok! Itt az újabb feji! Remélem tetszik! A béta most Puszmó!  Köszönöm neki. Kérlek írjatok komikat! Puszi:

Nesszi

XVIII.Fejezet- Lehet hibázni?

/Josh szemszöge/

Már egy jó ideje futottam, a házunk elég messze volt Forks esős vidékétől. Idegességemben majd' kicsavartam az összes fát, amit csak találtam. Csak pár milliméter választott el az ajkaitól, én pedig megfutamodtam. Majdnem megcsókoltam, de én voltam olyan hülye, hogy elhúzódtam.

Talán így jobb neki. Biztos, csak meg volt ijedve. Az nem lehet, hogy ő is akarta. Az lehetetlen.

Mi ütött belém? -Tettem fel a legnagyobb kérdést. - Meg akartam csókolni Nessiet. Mérges vagyok, mert nem történt meg. Talán én szerelmes vagyok belé?

Minden bizonnyal! De nem tehetem. Neki nem rám van szüksége, hanem egy olyan vámpírra, aki meg tudja védeni mindentől. Én saját magamtól aligha.

- Na, végre, hogy megérkeztél öcsi! Azt hittem, hogy valami bajod esett. - Mark aggódó és feszült testtartással állt az ajtóban. Nem törődtem vele, egyenesen a szobámba vettem az irányt.

- Hé! Hé! Tesó! Látom, hogy bánt valami. Mondd el! - Mielőtt elhaladtam volna mellette, a kezeit a vállamra tette, megállásra ösztönözve engem.

- Semmi bajom. Csak hagyj békén!- Durván lesöpörtem a végtagját, majd erős mozdulattal errébbtoltam.

- Egy csaj az oka, ugye? - Mindig a legjobbkor áll elő.

- Nincs semmilyen csaj. Csak szeretnék egyedül lenni. Ha meg bocsátod, én most felmegyek a szobámba. - Választ se várva flegma kijelentésemre, becsaptam magam mögött az ajtót.

Igaz, hogy emberi vérrel táplálkozunk, de állandó lakhelyünk van. Az erdő legmélyén, ott, ahol ember nem jár. Amit elfednek a fák. Itt a legbiztonságosabb. Végül is kinek nem lenne feltűnő 6 vörös szempár?

Ugyan…Csak a vak nem venné észre, hogy mások vagyunk. Ő megérezné.

- Josh! Bejöhetek? - Halk kopogások szűrődtek be a szobámba. A fehér falak szinte visszaverték őket.

-Persze Kat! - Válaszoltam nővéremnek kicsit sem kedvesen. Nem értik, hogy egyedül akarok lenni? Az egyedül szó, melyik betűje nem világos?

- Akarsz róla beszélni?- Ült le az ágyamra.

- Ezen a problémán még a te híres tanácsaid sem tudnak változtatni. A helyzet egyszerűen reménytelen. - Mondtam.

- Nincs olyan helyzet, amiben nem lenne remény. Mert ha van rossz, van jó, ha létezik a sötétség, kell nappal is. Minden ott van, igaz, néha rejtetten, megbújva, vagy csak apró formában. De ott van. Mint a Jin és a Jang. A tengerben is vannak homokszemek, a szárazföldön is léteznek apróbb pocsolyák. A nappali égbolton is lehetnek sötét felhők, míg az éjszakában apró, csillag nevű fényforrások. - Nővérem már nyugtatni próbált, kétségeket keltve bennem.

Valóban igaza van?

-Te komolyan gondolod? -Kérdeztem, miközben ráemeltem elkeseredett tekintetemet.

-Igen, teljesen komolyan. De ha elmondanád, többet segíthetnék. -Az időközben lehajtott fejemet felemelte, szembefordítva magával.

- Találkoztam egy lánnyal. - Feleltem egyszerűen.

- Hiszen ennek örülni kell, ez csodálatos,…- itt rám nézett-…de te mégsem vagy az…mi történt?- Csuklott el a hangja.

-A lány, akit megismertem félig vámpír, félig ember. - Kat nagyot nyelt, elfojtotta meglepettségét.

- És te?... Szóval?... Bántottad? - Bökte ki végül a kérdést.

- Még nem. Minden pillanattal könnyebb, de félek…-A hangom megremegett, a mondat végét bizonytalanul szakítottam meg.

- Miért? Hisz nem tettél benne kárt. Megálltad.

Felálltam és az ablakhoz sétáltam. Kinéztem az udvarra, ahol a virágok, és egyéb növények díszesen pompáztak. Volt egy kis Pavilonunk is, legtöbbször ott beszélgettünk. A hugicáim szépen berendezték.

-Ő másabb vámpírokkal él. Nem olyan, mint te, vagy én. Ők vegetáriánusok. - Tértem ki a dolog egyik fő problémájára.

- Vegetáriánus?- Ismételte a szót halkan, lesújtottan.

-Nem táplálkoznak emberi vérrel, kizárólag állatokat ölnek…- Szembe fordultam vele, és visszamentem az ágyhoz. - Én…megkértem, hogy segítsen nekem az átváltásban.

- Te is olyan akarsz lenni? El akarsz minket hagyni? -Nem dühösen szólt, inkább csalódottnak és szomorúnak tűnt.

- Én azt hiszem, hogy szerelmes vagyok belé, és csak úgy lehetek barátként a közelébe, ha életmódot változtatok. Elhagyni pedig nem akarlak titeket. - Mondtam. - És megértem, ha kidobtok, mert nem követem a normális szokásokat, és hidd el, hogy én- Be sem tudtam fejezni a mondanivalóm, mert Katarina a nyakamba ugrott.

- Idióta! Hogy képzelheted, hogy kidobunk? Te a családunk része lettél, az vagy, és az is maradsz. Ezen nem változtat a vér, akármilyen is legyen. Ha te ezt szeretnéd, nekünk támogatni kell, nem pedig megakadályozni. - Tovább szorongatott, és azt hittem, törhetetlen kőtestem összeroppan.

- Köszönöm. -Nem számított az erős szorítása, én is magamhoz húztam, és a hajába temettem az arcom. - Te vagy a föld legjobb nővérkéje.

- Ne mondj ilyeneket, mert Ashley és Daisy megsértődnek. - Motyogta a vállamba.

- Ők a legjobb a hugicák. - Nyugtatgattam.

Miután elengedtük egymást kimentünk a Pavilonba. Leültünk és tovább beszélgettünk. Már estefelé járt az idő.

-Mikor megemlítetted, hogy te is vegetáriánus akarsz lenni, erősen elgondolkoztam. Mit szólnál hozzá, ha én is megpróbálnám?-A száját harapdálta, feszülten, izgatottan várakozott a válaszomra.

- Biztos, hogy ezt akarod? -Kérdeztem vissza.

-Igen. Végül is veszteni nem tudok, csak nyerni. Megtartani a világban néhány embert. Azokat, akiknek van családjuk, munkájuk, terveik, álmaik, kötelességeik. - Válaszolta, majd lábait görcsösen felhúzta

-Hát, akkor együtt megcsináljuk. - Mosolyogtam, majd melléültem és szorosan átöleltem.

- Még valamiről szeretnék veled beszélni. - Folytatta bizonytalanul.

- Hallgatlak!

Semmi sincs, ami elronthatná a kedvem. - Gondoltam magamban.

-A szobádban azt mondtad, hogy szerelmes vagy abba a lányba, aztán pedig azt, hogy barátként akarsz mellette lenni. - Nézett rám félszegen

- Én nem mondtam olyat, hogy szerelmes vagyok.

- Vámpírmemória. Tudom, hogy mondtad, de azt nem, hogy, hogy értetted.

- Igaz, szerelmes vagyok belé. Vannak pillanatok, amikor beismerem, de vannak olyanok, mikor rádöbbenek, hogy úgysem lehetnénk együtt, így inkább nem kínzom magam a gondolattal. Próbálok, én esküszöm, hogy próbálok barátként viselkedni vele, de ma is…- Egyre elkeseredettebb lettem.

-Mi történt? - Arcán boldogság csillogott.

- Én majdnem megcsókoltam, de akkor a vére…- Megint félbehagytam a mondatot, minden lelki erőm elszállt.

Néhány csillag volt az égen, megtörték az egyszerű sötétséget. Varázslatot csempésztek a fenti égboltra. Minden Őt juttatta eszembe. A csillagok fénye, emlékeztette varázslatos, arany szemeit. A szellő, mely csendesen fújdogált, hasonlított halk lépteire, kecses mozdulataira. A közeli víztükör, melyben megcsillant a hold, úgy nézett ki, mint selymes, sima, bőre.

Már vártam a szívdobogását, lélegzetvételét. Vártam, szememet lehunytam, hogy jobban érezzem, de semmi. Nem hallottam dübörgő ritmust, se apró sóhajokat. Semmit. Vágytam a közelségére, arra, hogy itt legyen velem. Fogni akartam a kezét, hogy bebizonyítsam, rám számíthat. Akartam őt, mint lelki társat, mint nőt. Meg akartam mutatni, hogy ha ő elfogad engem, én mindent megadok neki. Csak az Ő boldogsága számít, semmi más. Egy boldog, teljes életet akarok neki adni. Olyat, amit megérdemel. De ezt én mégsem tudom megadni…

- Mit éreztél a közelében? -A kérdés meglepett, nagyot nyeltem a hallatára.

- Én egyszerűen úgy érzem, szükségem van rá. Mint a fuldoklónak a levegőre, szomjazónak a vízre, betegnek a gyógyszerre, drogosnak a heroinra, alkoholistának egy korty whiskyre. Nem tudok nélküle élni. Ha vele vagyok, nem számít más, csak Ő és én. Boldoggá akarom tenni, minden elképzelhető módon. Mikor bevittem a szobájába, és hallottam a szívverését, édes leheletét a bőrömön, úgy éreztem elégek. Forró érintésére mégis vágytam. Leírhatatlanul boldog voltam. Úgy éreztem, hogy megtaláltam a…

- Másik felem. - Fejezte be a mondatot.

- Igen. - Sütöttem le a szemem, pedig tudtam, hogy semmi szégyenkezni valóm nincs. A gyengeség, melyet Ő okozott, sebezhető, szerelmes férfivá tett, de nem bántam, Egyetlen percét sem.

- Én is éreztem már ilyet, és tudom, hogy ez a szerelem. Mikor mindent feladnál a másikért. Kérlek! Ne engedd el! Ha tudod, hogy Ő az igazi, ne nézd végig, hogy elmegy. Harcolj érte, valld be az érzelmeidet. Ne ess az én hibámba. - A földet nézte. - Menj már! Menj vissza hozzá!- Utasított, majd elkezdett az erdő felé taszigálni.

-Mi van, ha a szülei nem akarnak vele látni? Akkor örökre elvesztem. - Próbáltam kötni az ebet a karóhoz.

- Van két csodálatos képességed, beveted azokat. Most pedig menj, mielőtt mindent elszúrnál.

- Köszönöm. - Nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam az erdőbe.

Mindenhol csend volt, már éjfél is elmúlt, Az erdő kihaltnak tűnt. Már egy jó ideje futottam, mikor elértem Forksot. Már éreztem Renesmee csodás illatát, így hát a patak felé kezdtem menni. Útközben, gondoltam senki sem vesz észre, betértem a városba. Nem akartam nagy kerülőt tenni, még futva sem. Már majdnem elértem az erdős részhez, mikor megéreztem a vér csábító illatát….

KOMIKAT!