XXIX. Fejezet - Élni /1. rész/

Sziasztok!
Sajnálom, de csak ennyire futotta, mert holnap száz oldalnyi szabályból írok, plusz még egy témazáró :s A hét közepe felé (szerda-csütörtök) jön a fejezet második része. A vége nem biztos hogy az, aminek ti gondoljátok. :D Egy hirtelen ötlettől vezérelve írtam oda, de talán így még izgalmasabb lesz az egész. Kellemes olvasást!
Puszi:

Nesszi

A Jövő szerelme
XXIX. Fejezet  - Élni /1. rész/

/ Renesmee szemszöge/

Most erre mit mondhatnék? - gondolkoztam, s lesütöttem a szemem. Anya és Rose feszülten figyelték, ahogy a padlót fixírozom. A ruhámból csöpögött a víz, s ahogy az egyik csillogó cseppecske egy tompa puffanással a földre zuhant, eszembe jutott, hogy válaszra várnak.

- Természetesen vadásztam, de történt egy kis baleset - Nem érdemlik meg, hogy hazudjak, nem érdemlik meg, hogy ezt tegyem velük. De meg kell! Egyszer megfogják érteni.

- De ugye nem esett komoly bajod? - anya egyből az egészségem miatt kezdett aggódni, s hálát adtam az égnek, hogy ennyire törődik velem.

- Nem, dehogy, jól vagyok - felnéztem, s a szemem megakadt Rose gyanakvó tekintetén, s pillanatokon belül a pokol legsötétebb bugyrában éreztem magam.

- De miért kérdezte Alice, hogy jól érezted magad? - ráncolta össze a homlokát, s karba tett kézzel rám, és az én "drága" nénikémre nézett.

Miért kell nekem átélnem a poklok poklát? Nem elég, hogy nem lehetek Josshal, hogy hazudnom kell a családomnak? Még Alicenek is rá kell tennie egy lapáttal a dolgokra?

- Mert vásárolni megyünk. Nessienek nincs túl sok kedve jönni, így mondtam neki, hogy addig érezze magát jól, ameddig nem indulunk, mert nem szeretnék egy életunt tinédzserrel plázázni - Alice hangja szomorúan csengett. Meglepett, hogy kihúzott a gödörből, éppen azért, mert ő lökött be oda.

- Akkor rendben van. Örülök, hogy kimozdul a házból és az erdőből - célzott rám anya -, de szeretnék beszélni előtte egy kicsit Nessievel ha nem gond - nézett bocsánatkérően Rosaliera és Alicere.

- Persze. Akkor majd gyertek át hozzánk, ha végeztetek - mosolygott Ros, majd nyomott egy puszit az arcomra, s Aliceel az oldalán kisétáltak az ajtón.

Csak ketten maradtunk anyával, s észrevettem, hogy a  szemei boldogtalanságot tükröznek. Most, hogy közelebbről megnéztem láttam, hogy aggódó arca mögött több van. Fájdalom, elhagyatottság. Egymással szemben álltunk, s egyikünk sem szólalt meg.

Nem foglalkoztál vele, pedig szüksége volt rád. Hazudsz neki, pedig nem érdemli meg. Csalódik majd benned, mert te csak magaddal törődsz! Ezt érdemli? Ezt kell átélnie annak aki mindenkivel képes lett volna szembeszállni azért hogy a világra jöhess?  - ismétlődtek újra és újra ezek a fejemben. Minden egyes mondatnak jelentése és igaza volt. Nem érdemelte, de apa sem.

- El kell mondanom valamit - kezdett bele, s hangjából éreztem, hogy nem éppen kellemes témáról lesz szó. Hallgattam, vártam, hogy fojtassa. - Apa egy ideig nem jön haza - suttogta.

- Hogy érted, hogy egy ideig? Még egy nap? Esetleg kettő? Vagy egy hét? - kérdeztem. Hiányzott. Annak ellenére, hogy minden gondolatom Josh körül forgott az elmúlt időben, őt sem felejtettem el. Hiányzott, borzasztóan. Nem okoltam Josht, annak ellenére, hogy őt kereste. Gondoltam, csak visszajön, egyszer fel fogja adni a keresését, hisz pocsék nyomkövető.

- Nem egészen. Ő most Európában van, oda vezettek a nyomok. Azt üzeni, hogy jön, amint tud, de előreláthatólag egy hónap múlva ér haza - világosított fel anya.

- Egy hónap? - kiabáltam.

- Nem biztos, de Alice látomásaiból is nagyjából ennyi idő derült ki.

- Szeretnék vele beszélni! - jelentettem ki magabiztosan - Felhívom!

- Nem tudod - mondta elhalóan anya - kikapcsolta a telefonját. Mikor beszéltem vele, azt is megemlítette, hogy ő fog minket hívni.

- Hihetetlen - egy hónap! - megyek és megkeresem! - őrültség volt  így elindulnom, de még is az apám. Elmondtam volna neki mindent, ha visszajön. Mindent amit csak kért volna.

- Ne menj - kapott utánam anya - kérlek maradj itt.

Hogy mondhattam volna neki nemet?! Bármire képes volt értem, s én is érte. Azt kérte, hogy maradjak, nem mondhattam neki nemet, s Josht sem akartam itt hagyni, de a másik oldalon ott volt apa, aki egy másik kontinensen, egy teljesen rossz nyomon halad, azért, mert úgy hiszi, ezzel megvéd. A döntés nehéz volt, de rájöttem valamire: Ha vagyunk neki annyira fontosak, hogy megakar védeni, akkor leszünk neki annyira is, hogy visszajöjjön. Elvileg anya nélkül sem bírt ki valami sok időt, s hittem benne, hogy még egyszer nem követ el akkora hibát, amit a megismerkedésük elején.

- Rendben - fordultam vissza hozzá, - de ha hív, szeretnék vele beszélni.

- Köszönöm. Gyere, megszárítom a hajad - húzott a szobámba.

Átöltöztem, anya megcsinálta a hajamat. Beszélgettünk, s megkért, hogy járjak ismét iskolába, beszélgessek a barátaimmal, akiket az elmúlt időben hanyagoltam. Karolinere a legjobb barátnőmként tekintettem, s őt is csak úgy "félredobtam". Nem beszéltem vele, nem hívtam fel. De eldöntöttem! Vissza kell térnem a valóságba, hogy senkinek ne tűnjön fel semmi, és azt is elhatároztam, hogy kárpótolom Karolinet.

- Anya ?

- Igen? - kapcsolta ki a hajszárítót.

- Szeretnék egy kis időt Karolinnel tölteni, amiért mostanában nem törődtem vele. Arra gondoltam, hogy szerveznék egy csajos hétvégét. Elmennénk vásárolni, meg ilyenek. Mit szólsz hozzá? Aztán itt aludhatna.

- Jó ötletnek tűnik - mosolygott. A légkör azonban pillanatokon belül megváltozott. Egy ismert illat csapta meg az orromat, hangos lábdobbanásokkal közeledett valaki a házunk felé. Minden gyorsan történt, szinte fel sem bírtam fogni.