XXX. Fejezet - Kérlek, kérlek, kérlek

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet. Ne öljetek meg! A főoldalamon játék van, a nyeremény pedig hamarabbi friss a győztesnek. Remélem, hogy tetszeni fog a feji. Kellemes olvasást! Pls. Komikat!!
Puszi:

                                                        Nesszi              

A jövő szerelme
XXX. Fejezet - Kérlek, kérlek, kérlek

/ Renesmee szemszöge/

A tegnapi nap nagyon mozgalmas volt. Seth sikeresen hazajutott, s az is kiderült, hogy Joshnak nem esett baja. Anya telefonált Carlislenek, aki ellátta Jacobot. Gyorsan meggyógyult, de még azért kötelező pihenő időszakra volt "kiírva". A határátlépésből nem lett gond, mivel vészhelyzetről volt szó.  Sam megkérte Carlislet, hogy pár farkas léphessen a területre, amolyan védő célból. Alice meggyőzte őket, hogy az idegen - nekünk megtestesült, arccal felruházott, Josh nevű személy - nem fog újra ide térni, így hála neki, csak egy éjszakáról volt szó. Ennyi időre bomlott föl a két fajt elválasztó határ.

A nap végére kicsit megnyugodtam, de az éjszaka ennek borzalmas ellentéte volt. Szörnyű rémálmok gyötörtek, és egyszerűen nem bírtam elaludni. Akkor végre meghoztam a döntésem. "El mondom az igazat".

Órákig rágódtam a dolgon, minden lehetőséget számba vettem. Életem egyik legnehezebb pár órája volt. Lelkileg felkészítettem magam a helyzetre, legalább is próbáltam. És egyetlen megoldást találtam: A fal.
Az a fal, amit eddig annyiszor erősítettem magamban, az volt az egyetlen esélyem. Csak az tudott megvédeni. Olyan volt számomra, mint egy menedék. Kívül tartotta a szörnyűségeket és teljes biztonságban éreztem magam mögötte. Erre volt szükségem, hogy a szüleim szeme elé tudjak állni. Így tudtam volna elviselni megvetésüket és gyűlöletüket.

Reggel félig megkönnyebbülten ébredtem, s boldogan tudatosult bennem, hogy végre eljött a nap, amikor mindenre fény derül. Már hajnali ötkor készen voltam és lent a konyhában vártam. Anya csinált  reggelit is, de nem voltam valami éhes és csak azt szerettem volna, hogy apa végre telefonáljon és hazahívhassam.  Egy ilyen dolgot nem illett volna telefonon közölni.

"Szia apa, jó, hogy hallom a hangodat. Képzeld mi történt! Megismerkedtem azzal az újszülöttel aki miatt te Európába mentél és van egy még jobb hírem. Vegetáriánus akar lenni ezért már hetek óta hazudozok nektek és titokban tartom, hogy találkozunk. És mellesleg beleszerettem. Várlak haza, siess!"  - még a puszta gondolatba is beleremegtem.

Meg mertem volna esküdni rá, hogy a repülő amire felül nem egy darabban érne földet. Személyesen kellett elmondanom. Látnia kellett, hogy nincs semmi baj, s hogy ez az egész nem egy rossz dolog és egyáltalán nem veszélyes. Nagyon fáradt voltam, de azért megpróbáltam ébren maradni.

- Nessie - hallottam anya hangját. Felkaptam a fejem, s akkor tudatosult bennem, hogy elaludtam az asztalon. - Apa van a vonalban.

Gondolkodás nélkül kaptam ki a kezéből a telefont.

- Szia. Jól vagy? - tértem a legalapvetőbb kérdésre, és majd' elfelejtettem a legfontosabbat.  - Mikor jössz már haza?

- Szia kicsim. Igen, jól vagyok. Még három hét és otthon leszek. Veletek mi a helyzet? - Három hét? Annyi nem lehet. A kérdését meg sem hallva vágtam bele a mondandómba.

- Haza kell jönnöd, kérlek. El kell mondanom neked valamit.

- Amint hazaérek meghallgatom.

Ki kell találnom valamit! Gyorsan, természetesen.

- Itt volt az újszülött - hadartam, remélve, hogy ezzel az információkat a minimálisra csökkentem.

- Tudom, de nem hiszem, hogy az lett volna, akit itt érzek. Sejtéseim szerint akit elakarok kapni, egy nyomkövető. És ott vannak a farkasok, akik nem engedik, hogy bajotok essen.

Nyomkövető? Teljesen rossz az elképzelése! Biztos azért tart ki ennyire az üldözésnél mert ez régi sebeket szakít fel benne. Nyomkövető volt az is, aki régen Anyát is megtámadta. Egyre nehezebb meggyőzni, de mindenféle képen  haza kell jönnie.

- De te nem vagy valami jó ebben, még te magad mondtad.

- Haza megyek, három hét múlva - ismételte.

- Kérlek! - folytattam.

- Nessie… - kezdte, majd sóhajtott.

- Kérlek - mondtam még egyszer.

- Elkapom és haza megyek - nem változott az elhatározása.

Nem teheti velem, velünk. Nem bírom tovább magamban tartani, ez nekem már nagyon sok. Nem tudok tovább hazudni, ez egyszerűen lehetetlen.

- Kérlek - gördült le egy könnycsepp az arcomon.

- Nem szeretnék veszekedni veled. Szeretlek és anyát is. Holnap beszélünk. Vigyázzatok magatokra! Sziasztok - köszönt el.

- Ne - tiltakoztam, de ekkor a vonal megszakadt. Letette. Kértem, hogy jöjjön haza, de nem teszi. Nem vagyok neki elég fontos. Sosem voltam. Ha az lennék, itt lenne velem. De akkor is szeretem, ő az apám. A telefon lassan csúszott ki a kezemből, s egy puffanással a földre zuhant. Fel sem fogtam mi történik, egyszerűen nem éreztem semmit.

A falam megvédett. Minden egyes érzelem neki csapódott, a kövei megremegtek, néhol megrepedtek, de masszívan kapaszkodtak egymásba. Egyben maradt. Sikerült megszűntetni a kínzó hiányt és a gyötrődést. Semmi nem volt bennem. Nem fájt, ez volt a szerencsém, különben nem lett volna erőm megszólalni.

- Azt üzeni, hogy szeret téged - jegyeztem meg érzelemmentes és teljesen nyugodt hangon anyára nézve. Felálltam és kisétáltam az ajtón.

- Nessie - kiáltott anya utánam, de nem nagyon érdekelt. Csak mentem, minden cél nélkül. Miért is kellene elmondanom neki bármit is, ha nem akarja meghallgatni? Próbáltam, nem is egyszer. Mielőtt elutazott üzentem neki gondolatban, de semmi. Nem érdeklem. Hisz nem is akart engem.

Az erdő hideg volt és nyirkos. Biztos esett az eső. Fáradtan dőltem egy fatörzsnek és pihentem meg egy kicsit. Nem fizikailag voltam kimerült, hanem valami egészen más módon. Mintha minden energiámat elszívta volna valami. A sötétség egyre jobban kerített a hatalmába, én pedig legyengülve adtam meg neki magam. Zuhantam, de a kemény föld helyett sokkal jobb helyre.

Hideg volt, édes, aztán meleg, és biztonságos. Sokkal biztonságosabb mint a falam. Természetesnek és távolinak tűnt, annak ellenére, hogy a saját testemen éreztem. Egy nagyon finom lehelet cirógatta végig az arcomat, majd egy apró, lágy csókot éreztem a hajamon. Pillanatokon belül egy puha dolog került a hátam alá, s ekkor megijedtem. Az illat távolodni kezdett, minden eltűnni látszott, de nem engedhettem. Utolsó erőmmel markoltam meg az elveszni készülő dolgokat, s magamhoz húztam őket. Éreznem kellett a közelségüket, szükségem volt rájuk. A szemeim továbbra is csukva voltak, de így jobb volt. Karok fonódtak a derekamra és a hátamra. A fejem valami keményre hajtottam, ami egyáltalán nem volt kényelmetlen. A szívem hevesen dobogott, de hogy miért, azt magam sem tudtam. A légzésem felgyorsult, aztán amikor a szorítás még erősebb lett, a nyugalom belepett. Olyan erősen préselődtem ehhez a csodálatos dologhoz, amennyire csak tudtam. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha elengedem. A szívem ritmusa felvette a normális ütemét, s tudtam, hogy el fogok aludni. Az utolsó hang amit hallottam csupán ennyi volt:

- Szeretlek.

 /Josh szemszöge/

Itt feküdt a karjaimban. Meleg teste az enyémhez préselődött, szívének dobogása az enyémnél zakatolt. Ajkai a nyakamat súrolták, lehelete felperzselte fagyott bőrömet. Mivel visszahúzott magához nem tudtam neki takarót keresni, de féltem, hogy megfázik. Hideg volt,  főleg velem. Egy párnát tettem a hátához, de nem voltam képes elengedni a hátát. Pulóverem cipzárját lehúztam, s amennyire csak tudtam rá terítettem, ügyelve arra, hogy ne ébredjen fel. Annyira édes volt, ahogy aludt.

"De mit keresett az erdőben? A vihar már tombolni készült, ő pedig majdnem összeesett. Még az a szerencse, hogy nem bírtam tőle estig. És azért is hálát adtam az égnek, hogy megláttam ezt a házat. Lefektettem az ágyra, de nem engedett el. Amikor magához rántott azt hittem meghalok, hogy aztán általa újjá szülessek. Majdnem meghaltam, mert tudtam, hogy ezt nem szerelemből tette és újjászülettem volna, mert mégis ő akarta. Szinte az egész testét megérinthettem. Érzelmeimet nem tudtam kordában tartani, számat felügyeletlenül, minden előrejelzés nélkül hagyta el egy szó.

- Szeretlek - suttogtam neki." - emlékeztem vissza az elmúlt öt perc eseményeire.

Nem tudtam abbahagyni. Nem akartam gyengének tűnni előtte, így úgy döntöttem, addig mondom el mit érzek, ameddig nem hallja.

- Szeretlek, te vagy az egyetlen nő, akit valaha is szeretni fogok. Szeretlek Nessie, szerelmes vagyok beléd - ismételgettem szavaimat órákon keresztül. Olyan furcsa volt ez az egész helyzet.  A vére nem zavart, mintha nem is éreztem volna.

Az eső egyre hangosabban kopogott az ablakon, a villámok cikáztak az égen, életem értelme pedig még mindig csendesen szuszogott. A kinti időjárás a tegnapi napot juttatta eszembe.

Az a farkas hatalmas volt. Nem akartam újra felidézni a dolgot, így inkább levetítettem a Nessievel töltött pillanatokat. Az első vadászat felejthetetlen volt. A beszélgetéseink, az, ahogy tekintete az enyémbe fúródott. Katarinanak igaza volt. Este mikor hazamentem, a többiek eléggé meglepődtek a szétszaggatott pólómat látva, s megint egy jó hosszú beszélgetésre került sor az én drága nővérkémmel, amit egyáltalán nem bántam.

" - Ugye jól vagy? - kérdezte.

- Persze, csak kicsit váratlanul ért ez az egész - válaszoltam nyugodtan a nappaliban ülve.

- Nessie is veled volt amikor ez megtörtént? - kérdése erős sokként ért, mert akaratlanul is elképzeltem hogy annak a jelenetnek milyen vége is lehetett volna.

- Nem - vágtam rá heves fejrázás közepette. Azt hittem, hogy úgy ki tudom űzni a képeket a fejemből.

- És visszamész? - ha az előbbitől sokkot ettől szívinfarktust kaptam volna, ha lett volna rá esélyem.

- Nem tudom - zavaros volt a dolog - Szeretném még látni, de azt nem akarom, hogy ő lásson cafatokban.

- Szerintem nincs félnivalód.

- Ezt  meg miből gondolod? - fordultam felé.

- A vámpírok - legyenek vegák vagy nem- mindig nagyon óvatosan és körültekintően választják meg a lakóhelyüket. A véleményem az, hogy nem normális farkasok voltak, hanem alakváltók, de erre kevés az esély. Na de a lényegre visszatérve. Nessie szerintem pontosan tudta, hogy mik vannak az erdőben, csak még nem jutottatok odáig a beszélgetésben, hogy el is mondja, vagy csak teljesen kiment a fejéből. Egy a fontos, hogy nincs félni valód. Ha azok a dögök vámpírt ölnének, akkor Cullenék sem élnének ott - teljesen igaza volt. Így vezetett rá arra, hogy ma is visszajöjjek, ami a legjobb döntés volt a világon. "

Az óvatosságból ugyan nem engedtem, így már Forks közelébe is csak elrejtetett illattal érkeztem, de  legalább itt voltam. Egy megtestesült álom közepébe csöppenve.

Szemeimmel Renesmee tökéletes arcát pásztáztam, aki teljes nyugodtságot tükrözve simult a karjaimba, minden félelem nélkül. A nap kisütött, az idő a délután vége felé járhatott. Minden tökéletes volt, s én nem akartam hogy ez az idilli helyzet véget érjen.