IV.Fejezet-Vásárlás és még több vásárlás

Itt van a következő fejezet ami dupla hosszú. Elvileg ez a 4-5  feji. Szval a kettőt egybe kapjátok. A szavazás miatt döntöttem így. Rosszul éreztem magam amikor láttam, h csak 2 kommi érkezett. Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy még ha csak 1-2 szót is, de írjon kommit. Köszönöm a bétázást Atta!

Jó olvasást!

(Renesmee szemszöge)

Ahogy hazafelé futottam nem tudtam tovább visszatartani a könnyeim. A fejem felett összecsaptak a hullámok, és már nem tudtam magamban tartani, az elfolytott érzelmeket. Igaz, hogy már az erdős résznél jártam, de rettentő messze az otthonunktól. Begázoltam a fák közé, és szinte az erdő közepébe mentem. A fák egyre sűrűbben helyezkedtek el, lassabban lépkedtem. Még csak délelőtt 10 felé járt az idő, de a rengetegben teljes sötétég uralkodott, aminek nagyon örültem. Így legalább nem látja senki, hogy sírok. Eldőltem az avarban és elkezdtem zokogni. Miért én vagyok az egyetlen, aki ennyire szerencsétlen? Még a legcsúnyább lányt is gyönyörűnek tartja valaki. Ha csak egyetlen egyszer, egy rövidke időre érezhetném én is a melegséget hideg testemben! Azt hogy csak Ő és én vagyunk a világon.

Hirtelen apu jutott az eszembe. Ő egy évszázadig élt anyu nélkül. Vajon ő, hogy csinálta? Hogy bírta ki szerelem nélkül? Talán beszélnem kellene vele. Biztos tudna segíteni. De így nem mehetek haza. Már 2 órája az erdőben ültem, és kisírt szemeim kicsit megdagadtak. Úgy döntöttem elmegyek a közeli patakhoz, hogy meg tudjam mosni az arcomat, de nem futottam. Úgy véltem, normális tempóban haladok, hisz nem sietek haza, még van 3 órám a vásárlásig. Jobb ötlet lett volna, ha inkább rohanok, mert a patak több kilométerre volt tőlem. Aprókat lépdeltem a levelek és letört gallyak között. Végre jó volt egy kis csend. Saját gondolataimba mélyedhettem anélkül, hogy bárki is megzavarna. Egy madár repült a közeli ágra és csiripelése olyan édes dallam volt, mint amilyet még létezésem során sohasem hallottam. Már nem kellett a csend, mert bearanyozta a napom. Leheveredtem a legközelebbi fa tövébe és hallgattam az apró állatka énekét. Elbűvölt és elvarázsolt. A sötét rideg erdőbe, becsempészte a fényt és feldobta a környezetet. Úgy éreztem törékeny és kicsi testében több élet és szeretet van, mint amennyi az enyémben az örökkévalóságig lehet. A szél számomra lágyan, de számára hurrikánként söpört. Tollai beleborzongtak az egészbe, míg én nem éreztem semmit. Rendületlenül tartotta magát, és tovább dudorászott. Azon gondolkoztam, mennyire elszánt és rendíthetetlen, kitartó és gyönyörű. A szél miért őt bántja? Semmi rosszat nem tett, sőt inkább káprázatos éneke csodát tesz. Miért engem simogat lágyan? Miért engem ölel körbe? Egész életemben nem tettem semmi jót. Ártatlan állatokat gyilkoltam, csak azért, hogy szomjamat csillapítsam. Helyettem ezt a törékeny lény szenved. Feltápászkodtam az avarból és közelebb léptem a kismadárhoz. Láthatóan nem félt tőlem. Nem repült el, inkább szavak nélkül vigasztalt. Egy ággal lejjebb reppent és így pont szemmagasságba kerültünk. Mintha beszélt volna hozzám. Szemei nyugalmat, és boldogságot sugároztak. Újra rákezdett, én hosszú percekig álltam előtte, mintha egy angyalt látnék. Nem akartam, hogy vége legyen, de egyszer csak eltűnt. Gyorsabban szállt, mint a gondolat. Egy mámorító illat csapott meg, és én a forrásának az irányába fordultam. Egy vörös szempár bámult, és úgy tartottam természetesnek, hogy most félnem kellene. De nem ment. Nem éreztem, hogy bántana, hogy meg akarna ölni, de még csak megsebezni sem. Közelebb léptem hozzá egy lépést, de ő hátrált, így inkább megálljt parancsoltam magamnak. Szívem egyre erősebb ütemre váltott, de nem a félelemtől, hanem a kíváncsiságtól. Egy halovány fénysugár sütött be a levelek között, ami megcsillant rajtam, majd az előttem álló arcának egy részén. Tökéletes arcvonásai ámulatba ejtettek. Csillogó, és hófehér bőrét meg akartam érinteni. Csak egy pillanatra akartam érezni bársonyos és lágy érintését. Még egyszer elindultam felé, de akkor már véglegesen eltűnt a látóhatárból. Utána eredtem és követtem az illatát, de semmi. Már hosszú ideje mászkáltam, amikor eszembe jutott ez eredeti célom. Hol van a patak? A saját magamnak feltett költői kérdésre, egy lágy hang válaszolt.

-Menj…előre - Annak ellenére hogy a hang elcsuklott, meseszépnek tartottam. Úgy éreztem bíznom kell benne. Nem akar ártani, csak segíteni. Elindultam előre, bár semmi kedvem nem volt elszakadni az ismeretlentől. Az ember-vagy esetemben félember- attól fél, amit nem ismer, vagy nem tud irányítani, de én nem. Nem éreztem jobban magam, mint az idegen közelében. Pár perc múlva már a víz csobogása ütötte meg a fülemet. Gyorsan szaladtam, az éltető folyadék irányába. Kezemet lassan és megfontoltan helyeztem a vízbe, majd a markaimba vettem egy kicsit belőle. Közel emeltem a bőrömhöz, majd megéreztem, ahogy a hideg cseppek legördülnek az arcomról. Felemeltem a fejem, és a part másik oldalán ugyan az a szempár nézett, mint ami az erdő mélyén. A bokor megremegett, és aztán megint egyedül voltam. A titokzatos idegen felszívódott. Rápillantottam a telefonomra, ami azt mutatta, hogy 10 perc múlva 3. Fel akartam hívni apáékat, hogy szóljak nekik hol is vagyok, de az eszem ágába sem jutott, hogy beszéljek neki az erdő látogatójáról. Tárcsáztam apu telefonszámát, de mielőtt megnyomtam volna a hívás gombot, lemerült.

-Pont a legjobbkor - Mérgelődtem és veszettül próbáltam bekapcsolni, mikor a képernyő megrepedt. Tehát valahogy haza kell keverednem. De hogyan? Annak ellenére, hogy nagyon jól ismertem ezt a helyet az egész most zavaros volt. Minden olyan egyhangú és változatlan volt.

(Edward szemszöge)

Már minden készen volt az indulásra, és csak a testvéreim hiányoztak, na meg a lányom. A telefonom 2 óra 50 percet mutatott, de még se Nessie, sem Jasperék nem érkeztek meg. Bella épp a konyhában tevékenykedett, hogy valami isteni finom kaját csináljon a lányunknak.

-Bella, én aggódok Nessieért. - Hátulról átkaroltam gyönyörű, hófehér testét. Hiába volt már hozzám hasonló, és hiába öleltem lágyan, mindig úgy éreztem, hogy apró csontjai megroppannak, és porrá lesznek, hatalmas, vasszerű kezeimtől.

-Én is féltem. - Bells megfordult, és karjait a nyakam köré fonta. Szorosan magamhoz húztam, és megcsókoltam. A pillanat szinte tökéletes volt, de egyszer csak megzavartak minket Emmet gondolatai, aki a családom többi tagjával együtt már nem messze járt. Alice gondolatai csak a vásárlásról szóltak, Rosalie már megbékült Bellával, és nagyon jó barátnőként tekintett rá. Esme nagyon kedves, és odaadó volt szerelmemmel, és egyetlen kislányommal is. Carlislet csak a boldogságunk érdekelte és mindenben támogatott. Jasper nem épp úgy tervezte a hetét, hogy folyton Emmet humoros kitöréseit hallgassa. Inkább Aliceel akarta tölteni a nap minden egyes percét. Feleségemet, még mindig a karjaimban tartottam, amikor Emm berontott hatalmas vigyorral.

-Sziasztok gyerekek! Talán ennek nem itt van a megfelelő ideje - Mondta hatalmas mosollyal az arcán.

-Jajj Emmet - Szóltam rá, egy kicsit dühösen, amiért megzavarta a csókunkat, de mégis örültem annak hogy itt van, mert így nagyobb esélyünk van arra, hogy elkapjuk és leállítsuk a vámpírokat. Családom többi tagja felé fordultam.

-Köszönöm hogy segítettek. - Hálálkodtam nekik.

-Semmiség öcsi, amúgy is ki vagyok éhezve egy kis bunyóra. - Viccelődött Emmet.

-Sajnálom Edward, hogy nem tudok veled menni, de rengeteg betegem van. - Sajnálkozott Carlisle.

-Semmi baj, már így is örülök, hogy Jasperék velem jönnek. - Tisztáztam a helyzetet.

-Mi meg addig vigyázunk Bellára és Nessiere. - Ugrott szerelmem nyakába Alice.

-Abban nem is kételkedtem egy percig sem Alice. - egy rövid, lélegzetvételnyi szünetet tartottam, de húgom még mindig Bella nyakán csimpaszkodott. - Mint ahogy abban sem, hogy a boltok épségére egyáltalán nem fordítasz figyelmet. - Mosolyogtam hugicámra, mire mindenki elmosolyodott.

-Már ha a vásárlásnál tartunk. Hol van Nessie? - Körbenéztünk és sokszor beleszagoltunk a levegőbe, de még csak egy illatfoszlányt sem éreztünk.

-Biztos mindjárt itt lesz. Szerintem csak elment a barátnőivel. - Nyugtatgatott Rosalie.

-Biztos igazad van. - Látszólag bevettem, de belül borzasztóan aggódtam, amit Jasper is észrevett, és egy adag nyugtató hullámot küldött felém, amely felgyorsuló lélegzetem normálisra állítottam.

-Induljunk már!  -Kiabált Emm, és már az autó felé vette az irányt. Felkaptam a csomagom és elindultam az ajtó felé, amikor Bella megfogta a kezem.

-Nem akarsz elbúcsúzni Nessietől? - Szemében egy kis szomorúság volt látható.

-Igazad van. - Válaszoltam. - Most azonnal felhívom. - Tárcsáztam a számot, de a vonal süket volt. Bells még mindig elkeseredett volt.

-Nem várod meg? - Kérdezte gyönyörű szemeivel, melyek rabul ejtettek.

-Tudod, hogy minden egyes pillanat, amit itt töltök, gyengíti annak az esélyét, hogy megtaláljuk a gyilkosokat.

-Tudom, de..még is csak a lányod. - Átölelt, mire halk suttogásba kezdtem.

-Mondd meg neki, hogy szeretem és téged is. Vigyázzatok magatokra. - Magamhoz húztam, és megcsókoltam. Jaz és Em már türelmetlenül vártak a kocsiban. A csomagokat bepakoltuk, és elindítottuk az autót. Ahogy egyszer-egyszer visszanéztem Bellára, a szívem összeszorult. Esküvőnk óta nem töltöttünk 2 napnál többet egymás nélkül. Milyen nehéz lesz ezt kibírni. Csak az a tudat vigasztalt, hogy a lányomért teszem. Az ő biztonságáért, na meg persze a családom többi tagjáért.

(Renesmee szemszöge)

Még mindig a kis pataknál voltam, pedig az óra fél 4-et mutatott. Mit csináljak? Totálisan eltévedtem. Egy árva lélek sincs a közelben.Sokszor jártam ez erdőben, de most....Egyszerűen nem tudom merre menjek. Egy halk susogás, de még egy árva kis madár sem tévedt erre a területre. Itt leszek az örökkévalóságig. Leheveredtem a patak partjára, és ismét körbenéztem. Egy szellő megérintette a vállam, majd az arcom és vele együtt egy mámorító illatot is felém hozott. A víztől 20 méterre már teljes a sötétség. Úgy éreztem, mintha figyelnének, de nem zavart, mert tudtam, vagyis éreztem a szívem legmélyén, hogy ez a valaki nem bánt. Annyira kíváncsi voltam az arcára és újra akartam hallani selymes és bársonyos hangját. Egy valami volt, amitől féltem. Mégpedig attól, hogyha megfordulok nem lesz ott. Eltűnik és sohasem látom többé. Tőlem pár méterre egy hatalmas fa álldogált, amely talán már anyu születésekor is ilyen hatalmas, és terebélyes volt. Sötétzöld levelein csodálatosan megcsillant a fény. Az egész fa úszott a nap sugaraiban. Ez volt az egyetlen növény a parton, amelyiket értek a fénycsóvák. Nem bírtam nem rá nézni, tekintetemet akaratlanul is vonzotta. Milyen gyönyörű, és olyan kitartó. Kiemelkedik a többi közül. Ő az egyetlen, aki kiérdemelte társai közül a nap éltető sugarait. Minden egyes levele tökéletes volt. Nem szimmetrikus, de mégis tökéletes. Minden egyes hajtása egyedi, és közösen alkotják az egészet, ami minden embert elkápráztat. Annyi csodát láttam egy nap alatt. Először a lány és a fiú szerelme, aztán a kitartó kismadár, most meg ez a hatalmas, öreg fa. Mind egy csoda, amelyből csak egy van a világon. Mindegyiket más tesz különlegessé, és mindegyiket elfogadja valami. A lányt elfogadta a fiú, aki feltétel nélkül szereti, a kismadarat elfogadta, vagyis befogadta menedéket nyújtó ágai közé a fa, míg a fát befogadta, és élteti a nap sugara. De én? Én nem vagyok méltó arra, hogy valaki szeressen. Nem érdemlem meg és sohasem fogom megtapasztalni, mi is a szerelem. Újra végigmértem a fát és ahogy fürkésztem, újra megpillantottam a vörös szempárt, amely egyre jobban közeledett, a fa tetejéhez. Annyira hajtott a kíváncsiság és az ismeretlen felkutatása, hogy engedtem a csábításnak és felmásztam a fára. Mire felértem a legmagasabb pontra, már az idegenem eltűnt, de helyette új dolog foglalkoztatott. Megláttam a házunk tetejét, és boldogságom fokozódott. Leugrottam az ágakról, és eszeveszett tempóban haladtam az otthonom felé. A gallyak egy-két helyen megrepedtek, néhol el is törtek, mikor elhaladtam előttük. A levelek úgy kavarogtak, akárcsak egy homokvihar. Hófehér házunk előtt 3 kocsi állt, és mindegyiket felismertem. Az egyik Alice nénié volt, a másik Carlisleé, az utolsó pedig anyué. Beléptem a házba, mire Alice a nyakamba ugrott, és a lendülettől hátraestünk.

-Csakhogy itt vagy! Hogy mertél megvárakoztatni, hisz tudod, hogy vásárlásról van szó. - Dühöngött vigyorogva nénikém.

-Talán hagyjuk szóhoz jutni. - Parancsolt Esme lányára. Anyu is megölelt és már bele is kezdett aggódó szövegébe.

-Nem esett semmi bajod? Jól vagy? Ugye minden rendben. - Nem akartam beszélni az erdőben lévő látogatóról, mert akkor évekig élhetnék a szobámban, mondván: Kint nem eléggé biztonságos.

-Mégis mi lenne a baj? - Próbáltam úgy tenni, mintha nem történt volna ma semmi különös.

-Semmi, semmi. - Hadarta anyu, mire mindenki rá emelte a tekintetét.

-És mi van a reggeli gyilkosságokkal? -A kérdést most Alicehez intéztem és bíztam benne, hogy nem tudnak arról mi volt ma.

-Nincs semmi különös, de most menjünk vásárolni. - Láttam, hogy nagyon zavart. Carlislere néztem, mire ő felállt.

-Nekem most mennem kell, mert sok a beteg. - Megölelt, megcsókolta Esmet, elköszönt a többiektől és már be is ült az autójába.

-Hát ha nincs semmi érdekes, akkor én beszélek apuval. - A lépcső felé lépkedtem, mire Esme megállított.

-Edward most nincs itthon. - Tudtam, hogy valamit, eltitkolnak, de nem firtattam mit, mert nekem is volt egy titkom.

-Elment vadászni Emmetel és Jasperrel - Rosalie válaszolt a fel sem tett kérdésre. Apu még csak el sem köszönt. Képes volt így elmenni. Biztos próbált hívni. Vagy nem?

-Mi pedig megyünk vásárolni. - Jelentette ki kedvenc nénikém. - Viszont nem így. - Ekkor vette csak észre, hogy a farmerem, és a felsőm tiszta sár. Gyere! Választok neked, egy cuki rucit, és indulhatunk is.

-Azt már nem!

-Most miért? - Kíváncsiskodott meglepetten Alice

-Mert te biztos olyan ruhát választanál, amit soha nem vennék fel.

-Na de kérlek - Könyörgött, de engem nem hatott meg.

-Úgytudtam már van próbababád. - Mutattam anyura.

-Egy rendes kislánynak nagyon sok babája van. - Általánosította a helyzetet.

-De csak egy kedvenc. - És erre már hál istennek nem tudott reagálni, ami történelmi pillanat volt, így elindultam a szobám felé.

A délután borzasztóan hosszú volt. A lábaimat nem éreztem, a kezeim majd leszakadtak a sok csomagtól. De már elértem valamit. Alice csak 6 olyan ruhát volt képes rám erőltetni, amit nem akartam, de ezek közül az egyik meg is tetszett. Annyira fáradt voltam, hogy a kocsiban el is aludtam, és csak a vörös szempárról álmodtam. Úgy éreztem vigyáz rám, és megvéd mindentől. Mire feleszméltem, már a szobámban találtam magam.

(Alice szemszöge)

A vásárlás csodálatos volt. Annyi édes és cuki ruhát találtunk. Még a kedvenc, vagyis az egyetlen unokahúgom is megengedte, hogy felöltöztessem és az még nagyobb örömmel töltött el, hogy tetszett neki az összeállításom. Nessie egy kicsit hamarabb elfáradt, mint terveztem, így a csomagokat bepakoltuk a kocsiba. Annyi ruhát vettünk, hogy Rosalie és Esme az én kocsimmal ment, még én Bellával és Nessievel tartottam. Húgocskám bájosan elszenderedett a hátsó ülésen. Sógornőm vezetett, de csak lassan, és óvatosan, hogy az álomszuszék ne ébredjen fel. A kocsi szélvédőjéről egymás után folytak le a cseppek, melyeken itt-ott megtört a lenyugvó nap sugara. Már most hiányzott Jasper. Vajon mit csinálnak? Gondolataimba több variáció férkőzött. Emmet biztos elvitte őket valami bárba. Vagy ha nem, akkor viccet mesél és így próbálja oldani a feszültséget. Bella szótlanul ült az ülésen és egyszer-egyszer hátra pillantott a hátunknál alvó lányára. Rögtön eszembe jutott a délutáni beszélgetés Nessievel, amikor nem mondtuk meg neki az igazat. De vajon miért? Miért nem tudhat róla Nessie? Talán ha megkérdezem Bellát, akkor ő válaszol.

-Bel…-Épp ki akartam mondani a nevét, de látomásom lett. Egészen más volt, mint amire számítottam. Az előbb, mikor azon gondolkoztam, vajon mit csinálnak most a fiúk?! Egészen másképp képzeltem volna el az estéjüket. Vad buli, dögös csajok, féktelen jókedv, de ők meghazudtolták minden elképzelésem. Látomásom fontos részleteket tárt elém. A fiúk ahelyett, hogy buliznának, egy autókereskedésben vannak. Edward egy metál színű kocsi előtt áll, míg Emm és Jasper egy terepjárót nézegetnek. Emmet be is ült a volán mögé, és már rá is kezdett.

-Én ide költözök. - Mosolygott szerelmemre.

-Nyugodtan, nem nagyon fogsz hiányozni. - Nézegette Jasper is a kocsit.

-Akkor inkább nem. Nem hagyok ki egyetlen lehetőséget sem arra, hogy kikészítselek. - Nevetett. Jaz kiszállt az autóból és egy piros színű autóhoz lépett.

-Szerinted tetszene Alicenek? - Kérdezte Edwardot.

-Szerintem meghalna érte. - Mosolygott. - Én úgy döntöttem, hogy azt veszem meg Nessienek. - Mutatott arra a kocsira, amit az előbb annyira bámult.

-De ahhoz el is kell fogadnia. Tudod mennyire hasonlít az anyjára. - Erre mindhárman felnevettek, majd a látomás megszűnt. Most is ott ültem az autóban, Bellával és Nessievel. Arcomra egy mosoly kúszott és Bells értetlenül bámult. A telefonomért nyúltam és tárcsáztam szerelmem számát.

-Valami baj, van? - Kérdezte aggódva Bella.

-Baj lesz, ha nem hívom fel a fiúkat. - Nagyon rémült voltam, mert ha Jasper azt hiszi, hogy ezzel a piros autóval kellemes meglepetést fog szerezni, akkor nagyot téved. Egy pár másodperc múlva Jaz felvette a telefont.

-Hello szivem. - Köszönt lágy, dallamos hangján.

-Metál. - Csak ennyit tudtam mondani, de ezt is nevetve, majd meghallottam Ed és Em kacaját is a vonal túlsó végén. Letettem a telefont, és hatalmas vigyorral ültem az ülésen.

-Alice! Mi történt? - Kezdte újra Bella, most már egyre türelmetlenebbül.

-Csak a fiúk vásárolnak. - Vágtam rá természetesen, mire mindketten próbáltuk visszafojtani azt a hangos nevetést, ami valószínűleg felébresztette volna Nessiet. Percekig beszélgettünk azokról a ruhákról, amiket most szereztünk. Bella egyre jobban kezdte megkedvelni az általam választott darabokat. Újabb látomásom lett, amiben megláttam Bellát a ma szerzett darabjaink egyikében, a tükör előtt. Egy gyönyörű farmer szoknya volt rajta, de a felsők közül nem tudott választani. Bal kezében egy kék, jobb kezében, pedig egy olajzöld felsőt tartott. Nem tudott dönteni. Újra elkezdtem mosolyogni és halkan elmondtam az én javaslatomat.

-A kék. - Bella rám kapta a tekintetét, és csak egyetértően bólintott.

-A képességed nagyon sokat segít. - Újra hátranézett, hogy lássa, Renesmee alszik-e. Mivel Nessie nagyon nyugodtan szendergett, folytattuk a beszélgetést. Percekbe sem telt és már meg is érkeztünk a házhoz. 

Alice ajándéka Jaspertől:

Nessie ajándéka Edwardtól: