IX. Fejezet- A titokra fény derül?

Remélem tetszik, és nagyon örülök, h ilyen hamar kaptam 5 kommit. Így a kommihatár 6. A 3. után ízelítő. Van egy játék is amit bevezetek. Az első olyan kommizó, aki megadja a mail-címét kommiban, annak elküldöm a kövi fejit! Sieess, h nyerj!  Am. bocsi a helyesírási hibákért, de siettem, mert összejöttek a kommik!
Puszi:
Nesszi

(Renesmee szemszöge)

-Nem szabad itt lenned. Bármikor megölhetlek. Fuss, amíg lehet.-Bár távol voltam még tőle, szinte éreztem, ahogy teste megfeszül.

-Más vagyok mint az emberek. -Halkan mondtam, és a hangom is megremegett.

-Hallom ahogy a véred énekel nekem, ahogy dobog a szíved. Minden egyes dobbanását tisztán hallom. Az illatod elkábít. Tehát ugyanolyan vagy, mint egy ember. -Nem állt fel, de még csak megsem fordult. Dühösen bámulta a vizet, és én közelebb léptem hozzá, mire Ő felugrott az egyik fára, de rám sem nézett.

-Nézz a szemembe!-Suttogtam annyira, hogy csak ő hallja.

-Ha közel megyek hozzád, megölhetlek! -Csak azt az ágat bámulta, ami tartotta. Azon a fán ült, amit tökéletesnek tartottam, amely rendületlenül állt, és kiemelkedett társai közül. Ágai mozdulatlanul tűrték a vendéget, és rezzenés nélkül tartották a magasban.

-Nézz a szemembe.-Mondtam újra, majd közelítettem hozzá. Most nem ugrott le, és nem is menekült. Úgy ült ott mint aki szellemet lát. Tekintete összetalálkozott az enyémmel, majd egy lassú lépéssel hátráltam, és beléptem abba az egyetlen fénysugárba, amely rendületlenül tört utat, a vastag, fekete felhők között.

-Hiszen…te.-Dadogott, míg rajtam megcsillant a fény, és bár nem erősen, de mégis megragyogtatta falfehér bőrömet.

-Más vagyok mint az emberek, és más vagyok mint te.-Leszállt a fáról, és a törzsének dőlt.

-Ez hogy lehetséges? -Kérdezte meglepetten, mire elálltam a nap útjából, hogy megvilágítsa a sziklát, amely megérdemelte a fényt.

-Nagyon hosszú történet..-Kezdtem bele, és próbáltam elérni őt, mire egy másik fához szaladt.

-Van időm, de kérlek ne gyere közelebb. Nem akarlak megölni.-Megértettem mire gondol. Bár kiskorom óta belém nevelték az önuralmat, titokban vágytam arra, hogy egyszer, igazi vámpír legyek. Az ilyen álmokban féltem magamtól. Féltem attól, milyen lénnyé válhatok, és mennyi csalódást okozhatok a szüleimnek.

-A nevem Renesmee Carlie Cullen.-Mutatkoztam be, és már kezet akartam nyújtani, amikor észbekaptam, és visszahúztam magam mellé.

-Josh Conrad. -Hidd el, szívesen kezet fognék veled, de egy kicsit éhes vagyok.-Erre elmosolyogtam, hisz hangja mostmár kicsit boldogabb, és felhőtlenebb lényt tükrözött.

-Semmi baj. Gondolom tudni szeretnéd miért ilyen színű a szemem, miért ragyog halványan a bőröm, miért ver a szívem, és miért van vér az ereimben.

-Elsőre pont enyit akartam kérdezni. -Leült az egyik sziklára, és pedig elhelyezkedtem tőle pár méterre, a fa tövében.

-Félig vámpír vagyok, ezért, szívem dobog, és vért pumpál. A bőröm csak halványan ragyog, és hallhatatlan vagyok.-Mondtam, majd vettem egy nagy levegőt a folytatáshoz., de ő félbe szakított.

-Akkor nem tudlak bántani? -Kérdezte, és a következő pillanatban már előttem állt.

-De.-Nem akartam neki hazudni. Elakartam mondani mindent amit lehetett, de ő erre visszaült a sziklára.

-Tudtam hogy túl szép ahoz, hogy igaz legyen. -Morogta, és pillanatnyi szünet után folytatta.

-És a szemed?

-Vegetáriánus vagyok-Suttogtam halkan, csak vámpírfülnek megfelelően.

-Az meg micsoda?-Kérdezte kiváncsi és szomorú csenggéssel lágy hangjában.

-Nem ölök embert ahoz, hogy csillapítsam az étvágyam.-Mondtam határozottan. A vér szót mostmár szándékosan nem akartam kiejteni, nem akartam ezzel kínozni. Biztos nehéz elviselnie, hogy a közelemben van.

-De hát akkor, mit eszel? …ha megnem sértelek-Az utolsó rész egy pár pillanat múlva tette hozzá,biztos azt hitte ezt a kérdést túl tolakodónak találom.

-A családom és én állati v..-Már kiejtettem volna a szót, mikor eszembejutott, hogy talán másképp kellene kifejeznem magam.

-Állati véren éltek?-Fejezte be a mondatot, egész egyszerűen, és remegés nélkül.

-Ha akarod segíthetek. Megtaníthatlak a vadászatra.-Erre felugrott és pár lépéssel közelebb lépett.

-Engem már nem lehet leállítani. Menekülnöd kellene, nagyon messzire, nem itt foglalkozni egy gyilkossal. -Dühe, és zavarodottsága megremegtette a testem, és reszkettem. Nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam elengedni.

-Látod! Már félsz is, és ez a helyes.-Mondta halkabban, de mégis erőteljesen.

-Én nem…

-Nem mondták még a szüleid, hogy ne avatkozz mások dolgába? Mert ha nem akkor én mondom. Fuss!

Közelebb akartam menni hozzá, hogy elmagyarázzak neki mindent, mire megláttam elsuhanni a vörös szempárat. Talán 1 óráig ültem  szótlanul, míg eszembe jutott, hogy talán haza kellene menni.

Rohantam a házunk felé, nem törődtem az állatokkal, a növényekkel, a ritka fénysugarakkal, a kiálló gallyakkal. Egész úton  Josh járt a fejemben, de egyáltalán nem féltem tőle. Nem érzem, hogy bántana. Ő nem olyan. Annyira akarok neki segíteni, de nem engedi. Nem tudom miért érdekel a sorsa?!. Csak 3 napja találkoztunk. Az pedig lehetetlen, hogy szerelmes legyek belé, hisz sohasem tudnék nem vega vámpírral élni. Csak aggódom miatta. Ennyi az egész.

Próbáltam felidézni magamban azokat a gondolatokat, amiket idefelé mormoltam magamban. Amúgy is, még ha szeretném is, biztos van barátnője. Vagy ha nincs, akkor sem én kellenék neki. Hogy juthat ilyen az eszembe? Arról álmodozni, hogy talán szeret? Őrült vagyok. Szánalmas bolond, aki beképzeli a szerelmet. Olyan elveszett, gyenge, és törékeny vagyok lelkileg. Még ha ez kívülről nem is igaz, akkor is úgy érzem, hogy csak egy falevél vagyok, amit egy hatalmas tornádó ide-oda röpít. Céltalan útja egyszer megfog szakadni, mert a hatalmas vihar majd darabokra tépi, és szétszórja a hamvait. Ilyen leszek én is.

Amíg a fához, vagyis a családomhoz tartozok, addig biztonságban vagyok. Ahogy telnek múlnak az idők, lehullik a levél, és én sem maradhatok örökre, a szüleim nyakán. Ha a levelet nem fogadja be a föld, ahogy én sem találok szerelmet, akkor a hatalmas vihar felkap, és elröpít, majd összetépett cafatjaimra, az én esetemben szívemre, már senki nem fog rátalálni. Ha valaki mégis rápillant, csak méginkább megtapossa, és arréb söpri. Miért is kellene velem foglalkozni? Sokkal jobb lények, is vannak nálam.

-Na végre, hogy megjöttél.-Ölelt meg anyu, míg Alice néni a nappaliban ült.

-Sajnálom, de vadásztam.-Nem mondhattam mást, így ez tűnt a legkegyesebb hazugságnak.

-Akkor én indulok is, holnap este pedig jövök.-Puszit nyomott a homlokomra, majd megölelte nénikémet, aztán  el is hajtott. Amint kilépett az ajtón Alice nyakába vetettem magam.

-Köszönöm, hogy nem haragszol.Annyira sajnálom.-Szorítottam, mire ő csak elmosolyodott.

-Megmondtam, hogy bosszút állok, tehát a haragnak nincs helye.-Vigyorgott rám.

-Rendben! Akkor menjünk.-Álltam fel, és indultam volna a kocsihoz.

-Te meg hová készülsz?-biztos előbb sminkelni akar.

-Nem megyünk vásárolni? Értem! Előbb sminkelni akarsz.

-Inkább mesélj nekem arról a fiúról.-Arcán kaján vigyor jelent meg, és meg sem rándult.-Josh…Nem igaz?-Hirtelen lefagytam. Mindent tud, lebuktam. Most mit mondjak? Biztos elárulja anyuéknak, akik fejvesztve fognak haza rohanni, engem meg elzárnak, hogy semmi bajom se legyen. Nehogy elessek, vagy meg ne üssem magam.

-Én…tudod…-A szavak megakadtak a torkomon, és nem tudtam őket kiejteni.

(Alice szemszöge) 

-Na! Mond már! -Kiváncsian vártam a válaszát. Annyira zavart, hogy a látomásomban, nem láttam az arcát, a szemét. Biztos van valami különleges képessége. Ha szereti Nessiet, akkor   legyenek boldogok. Biztos gyönyörű aranyszínű szemei vannak.  Annyira jó, hogy Nessie talált valakit. Biztos nagyon szeretik egymást, de az fáj, hogy nem mondott róla semmit. Nem bízik bennünk? Hisz mindig meghallgattuk.Lehet, hogy előbb Edwardnak meg Bellának akarta elmondani.De miért nem látom a fiú arcát? Ez olyan, mint a Port Angelesi vámpír csapat, amiről nincs látomásom. Belül szaggattak a kérdések, és mindegyikre választ akartam kapni. Hirtelen minden megvilágosodott. Eddig olyan volt, mintha egy sötét szobában tapogatóznék, de mostmár nem. Mostmár mindent értek.Hogy, hogy még csak most esett le? Hogy lehetek ennyire ostoba?

-De hát ő…

Kommikat pls. Köszi, és ne feldjétek a versenyt!