X.Fejezet- Ha Alice nem lenne...

Mivel tartom azt amit ígértem, így itt van a következő feji! Ezen a héten friss eső volt, így legközelebb csak a névnapomon kaptok friss fejit. Ezzen csak sok-sok kommival tudtok változtatni. Félre ne  értsetek! Nagyon boldog vagyok, mert olyanok is komiztak, akik eddig nem szoktak. Remélem, hogy úgy is fogtok írni komikat, ha nincs komhatár. Sajnos bétázásra nem volt időm. A verseny itt is érvényes! Az első komizó, aki megírja a mail-címét megkapja a kövi fejit. Ízelítő a 11. fejiből 5 komi után lesz. 

Nagyon boldog vok, és köszönöm, puszi:

Nesszi

(Renesmee szemszöge)

-Újszülött.-Ordította nénikém-Neked teljesen elment az eszed. Nem esett bajod? Hogy vagy képes találkozni azzal?

-Kérlek! Hallgass meg.-Könyörögtem, de ő azonnal a telefonjáért nyúlt, és már gondoltam mit akar vele kezdeni.

-Most azonnal felhívjuk  Belláékat, mielőtt tönkre teszed magad.-Már csak a "hívás" gombot kelett volna megnyomni, amikor egy könycsepp gördült le az arcomon, és elöntöttek az érzelmek. Lehajtotta a telefonját, és mellém lépett. Könnyeim zuhatagként folytak le az arcomon, majd a sós cseppek egyesével a padlóra zuhantak.

-Kér-lek. Ne..-Hangom néhol elcsuklott és rendületlenül sírtam nénikém vállán.

-Rendben. Nuygodj meg, de aztán mondj el mindent.-Leültetett a kanapéra, majd egy zsepit nyújtott felém, amivel felitattam a nedvességet az arcomról. Körülbelül 1-2 óráig ültem zokogva. Alice vigasztalt, de hiába. Azok a gondolatok törekedtem az elmémbe, amelyektől féltem. Miattam megölhetik. Apu nem fogja annyiban hagyni az egészet. És mi lesz akkor, ha megtudják a ma történteket? Edward képes lenne bántani? Vagy megértené, hogy segítek neki? Amint hazajön elmondok mindent. Nem fogok titkolózni, és akkor lehet, hogy ők is segítenek. Miután már olyan állapotba kerültem, hogy beszélhessek Alicel, felemeltem az arcom a zsebkendőből, és felé fordultam.

-Joshal nemrég találkoztunk. Először pénteken, amikor megszöktem az iskolából-Eddig tudtam folytatni, aztán újabb könycseppek gördültek le az arcomon.A hangom így is remegett.

-Te csak úgy eljöttél? -Kérdezte. -Megkell kérnünk Carlislet, hogy írjon neked igazolást.-Azt hittem, hogy ordítani fog velem, de Alice mindig megtudott lepni.

-Az erdőben követett, de nem mutatkozott. Másnap is láttam, az erdőben, majd itt a háznál.-A zsebkendővel törölgettem a cseppeket, de mostmár egy kicsit kezdtem lenyugodni.

-Itt járt a házban?-Kérdezte felháborodva Alice.-Hogy-hogy nem éreztem?-Ugrott fel mellőlem, és leült az egyik fotelbe, miután pár kört tett a nappaliban.

-Nem tudom. Olyan volt, mintha nem éreznétek az illatát. -suttogtam halkan, még mindig szomorú, elkeseredett állapotban.

-Akkor, te hogyan vetted észre? -Értetlenkedett, és én is összeszedtem a gondolataimat, és mindent amit róla tudok.

-Én érzem az illatát. Nem tudom, hogyan. Nem tudom, miért, de érzem.

-Erre talán én tudom a választ.-Újra mellém telepedett, és egy kicsit felrázott a kábult állapotból.

-Hónapokkal ezelőtt volt egy fura látomásom. Téged láttalak, egy fiú oldalán kézenfogva, és ölelkezve. A barátodnak aranyszínű szeme volt. Ez volt az egyik. Majd..-Itt nyelt egy nagyot, és tudtam, hogy valami olyasmit fog közölni, amit egyáltalán nem szeretne, és nehezére esik.-Újra ugyanazzal az alakkal láttalak. Nem láttam az arcát, ugyanúgy, ahogy az elsőnél sem, de most vörös volt a szeme.-Vett egy mély levegőt, és láttam mennyire küszködik.

-Ha nem tudod…-Szemébe néztem, mely bánatosan kémlelte a padlót.

-Eltudom mondani, csak annyira nehéz. Tehát, megcsókoltad a srácot, majd ő megharapott. Erőtlenül..-Elcsuklott a hangja, és könnyek nélkül sírt.-dobott téged a földre, aztán végzett veled. Annyira valóságos volt.-Megöleltem, és most én próbáltam őt nyugtatgani.

-Ő biztos nem tenne ilyet.-Hajtogattam, főként nénikém lecsillapítására. Belül úgy éreztem, hogy Josh nem bántana soha. Éreztem, hogy nem tenné. Bárcsak segíthetnék neki! És mi van ha Alice látomása igaz? Talán nem merem beismerni, hogy szeretem? Olyan képtelen dolgokat gondolok. Miért pont én lehetnék szerelmes? Nem tettem semmi jót, sőt egy szörnyeteg vagyok. Engem úgy sem fog a családomon kívül senki sem szeretni. Ez csak egy rossz álom, amiből bármikor felébredhetek, és visszacsöppenhetek a "normális" életembe. Oda, ahol egy olyan Renesme Carlie Cullen vagyok, aki próbál mindent jól csinálni, de ennek ellenére csak árt. Mindenhol elesik, ügyetlen, buta, és ronda. Ölnöm kell azért, hogy életben maradjak. Talán, ha segítek Joshnak, akkor kiérdemlem a szerelmet. Kaphatok, legalább egy esélyt a boldog életre. Arra, amire mindig is vágytam. Amit eddig a környezetem minden egyes tagja megtapasztalt, csak én nem. Azt, amit annyiszor láttam már a tv-ben.

-Hát ennyire bízol benne? -Kérdezte, már kicsit higgadtabban.

-Sokkal jobban. Segíteni akarok neki, hogy vegetáriánus legyen.-Halkan suttogtam, de határozottan, és eltökélten.

-De ugye tudod, hogy ez legfőképp az ő döntése?-rám nézett, majd azon gondolkoztam, vajon bízik-e annyira magában, hogy megtegye?-Nem fog sikerülni, ha nem akarja.-Mormolta nénikém.

-Tudom…Ha úgy dönt, hogy vega akar lenni, ott leszek. Segítek neki, és nem hagyom, hogy apáék bántsák.

-Te tudod, hogy Edwardék miért mentek Port Angelesbe?-Meglepődöttség, és zavarodotság mutatkozott az arcán.

-Vámpírhallás…nem emlékszel?-Erre elmosolyodott.A boldogságom csak egy pillanatig tartott, majd újra  gondok gyötörtek.-Ugye nem mondod el anyuéknak? -Kérdeztem, vagyis inkább könyörögtem.

-Edward kifogja olvasni a gondolataimból-Szemeit lesütötte, és nem szólalt meg, míg fel nem álltam a kanapéról, és úgy tettem, mintha megsértődtem volna.-Pár feltétellel.

-Bármi!-Ujjongva ültem vissza mellé.

-Első: Ha bánt, szólsz.-Tartotta velem a szemkontaktust, hogy elkerülje a kitérőket.

-Rendben!-Bólintottam rá az első feltételére.

-Második: Elmondod, hogy mikor, hová mész vele.

-Na, de már nem vagyok gyerek.-Dühösen nézett rám, de valahol jogosnak tartottam a feltételét.

-Akkor azonnal hívom Bellát!És ezt vedd bosszúnak.-Vigyorgott, és tudtam, hogy bele kell mennem.

-Rendben. -Engedtem neki, és elfogadtam ezt is.

-És még valami.-Tette hozzá a 3 kikötést.

-Mi lenne az?-Ezek után már bármit kérhetet.

-Vigyázol magadra.

-Megeggyeztünk.-Vágtam rá, végül is egész normális szabályokat támasztott. Már csak abban reménykedek, hogy rajta kívül senki sem tudja meg.

-És? Amúgy, helyes a fiú?-Kérdezte vigyorogva.

-Na de Alice! Tisztára mintha Emmet bácsit látnám.-Hasonlítottam össze fogadott testvérével.

-Csak kérdeztem.-A mosoly még mindig letörölhetetlen volt az arcáról, és egyre jobban zavarba hozott.

-Igen, mondhatjuk.-Erre már én is nevettem, és a színem egy árnyalattal vörösebb lett, ahogy a vér az arcomba tódul. Bár minden rendben lenne. Annyira jó lenne, ha apáék is segíthetnének, de nem támaszkodhatok folyton rájuk. Egyszer megkell tanulnom önállóan élni. Annyira szeretnék segíteni az élőlényeken. Legyen az ember, vámpír. Carlisle mindig annyira törődött másokkal, és olyan akartam lenni mint ő. Képes volt segíteni azokon, akiknek szükségük volt rá. Esme is annyira kedves. Szereti a gyerekeket, és a mérhetetlen szeretetéből mindenkinek ad. Alice törődik a család dolgaival. Magára válalja mások terheit, és segít, akinek csak tud. Jasper törődik az érzelmekkel. Megkönnyíti a mindennapokat, segít feldolgozni a terheket. Emmet mindenki arcára mosolyt tud csalni, és még a legkomolyabb helyzetekből is poént tud csinálni. Rosalie, pedig csak önmagát adja. Nem titkolja, igazi lényét, és őszinte. Anya megtudott változtatni egy olyan lényt, aki nem bízott, és nem hitt önmagában. Apu azért él, hogy anyut boldoggá tegye. Megvédi, és vigyáz rá. De én…Nincs célom. Nem érek semmit. Mindenkinek van valami belső értéke, de én olyan vagyok, mint egy üres doboz. Használhatatlan. Annyira szeretnék segíteni másokon. Megkönnyíteni a mindennapjaikat. Ha segítek Joshnak, akkor talán értelmet nyer az életem. Megtalálom azt, amire vágytam, azt, amiben jó vagyok…

-Reggel ne vigyelek el? -Kérdezte vidáman Alice.

-Kösz,  de akkor felhívom Karolinet, hogy ne jöjjön értem. -Válaszoltam. Bevallom, jó volt a nénikémmel száguldozni. Inkább az autójában ültem, minthogy egy plázában legyek vele. Talán elkellene menni vezetést oktatni autóversenyzőknek, de neki a vásárlás az élete.

-Én meg beszélek Carlisleal, hogy írjon igazolást.-Felmentem a szobámba, és felhívtam a legjobb barátnőmet, akit már 2 napja nem láttam. A névjegyzékben kerestem a nevét, de hiába. Már több mint 10 perce próbálkoztam amikor eszembe jutott: Új telefonom van. Rögtön a géphez siettem, és kikerestem a számát.

-Hallo. Karol!

-Szia Nessie! Próbáltalak felhívni…-Szabadkozott, de nem az ő hibája volt.

-Új a telefonom.-Könnyítettem meg a helyzetét.-És milyen volt a randi?-Kérdeztem, nem akartam letámadni, azzal, hogy lemondom a holnap reggeli kocsikázást.

-Elég jó.-Itt hallottam a hangján, hogy csalódott. Nem tudtam, hogy firtassam-e, de mire magamban eldöntöttem volna a továbbiakat, már ő folytatta:

-Majd máskor elmesélem.

Itt én is elszomorodtam, az egyik ok, mert tetszett neki, és most miatta kesereg, a másik mert ez rám is igaz. Nem olyannak ismer, mint amilyen valójában vagyok. Egy kedves lánynak ismer, miközben a valódi énem egy őrült gyilkos. Attól félek, hogy belekeverem valami olyanba, amiben megsérülhet. Miattam. Minden miattam van, vagy lesz.

-És te, hogy vagy? Miért rohantál el pénteken annyira? -Kérdezte egy fokkal vidámabban.

-Jól, vagyok…csak..-Most meg mit mondjak? Végül is az igazat mondom.-Nem éreztem magam jól. -Mondtam, hisz ez nem is volt hazugság. Bár ő biztosan a testi állapotomra értette, míg én a lelki állapotomra…

Sokáig beszélgettünk, míg kezdte elnyomni az álom.

-Holnap hányra menjek?-Kérdezte, mire eszembejutott, hogy lekell mondanom.

-Tudod, Alice szeretne bevinni.-Attól féltem, hogy haragudni fog.

-Rendben! Ezt megjegyeztem!

-Sajnálom, sajnálom, megígérem máskor veled megyek.-Egyre gyorsabban és többször kértem bocsánatot.

-Egy feltétellel megbocsátok.-Erre egy kicsit felkaptam a vizet. Ma mindenki feltételeket szab? Miért állít mindenki határokat?

-És mi lenne az?-Ezt dühösen, és gorombán kérdeztem.

-Ha mellettem ülsz ebédnél.-Hogy lehettem ennyire ostoba. Hisz a legjobb barátnőm.Miért gondoltam, hogy valami eszement ötlete támadt. Inkább én vagyok őrült.

-Hátttt…tudod, nekem jobb dologom is lenne….szóval.-Na tessék! Most megkaptad!

-Nessie!-Ordított a telefonba.

-Persze, hogy veled ülök.-Ez mindig is alap dolog volt. Minden ebédnél vele, és Adammal ültem. Miért szakítanám meg a szinte már hagyománnyá fejlődött megszokást?

-Akkor jó ét.-Mondta, és a végén egyet ásított.

-Neked is, és szép álmokat!-Letette a telefont, és én bágyadtan, fáradtan dőltem az ágyra. Annyi embernek kell hazudnom. És mégis miért? Anyuéknak azért, hogy megtaláljam a boldogságot. Karolinenak azért, hogy ne essen baja. Azt tudtam, hogy a második megéri, de vajon az én boldogságom is? Ér annyit az életem, hogy hazudjak a szüleimnek? Erre hamar megtaláltam a választ: Nem. Elkell nekik mondani, amint tudtam segíteni Joshnak. Az álom hamar elnyomott. Holnap már hétfő! Egy újabb fárasztó nap veszi kezdetét. Bár segíthetnék Joshnak. Álmaimban megszületett az elhatározás, mely reggel a fejemben motoszkált.