XIV.Fejezet-Kor

Hát összejött a 8 komi, szval itt a friss! Mindenkinek köszönöm aki komizott! Sajnos se bétázásra, se átnézésre nem volt idő. Esetleges mellékhatásokért elnézését kérem. Kommihatár 8. 4 után ízelítő. A verseny itt is érvényes! EMAIL-cím KELL! Csak így tudom elküldeni a fejit! Köszi, Puszi:
Nesszi

(Josh szemszöge)

Már jó ideje ültünk a fán, és boldogságom egyre fokozódott. Ezzel együtt Renesmee minden szívverése lágy dallamként hatott, és képes volt melegséggel eltölteni a testem, de egyben fájdalmas is volt. Ahogy megdobbant a szíve, és eloszlatta a vért az ereiben, torkom lángolni kezdett, és én próbáltam a csillapíthatatlan vágyat elnyomni, még ha csak ideiglenesen is..

-Renesmee. Kérdezhetek valamit? -Kérdésemre határozott válasz érkezett, és én egyre jobban zavarban éreztem magam.

-Nem.-Megőrjitett magabiztosságá, és majd belehaltam, hogy megtudjam elutasításának az okát. Végül is, válaszra sem kellene méltatnia. Nem vagyok elég jó hozzá, hogy akárcsak szóba álljon velem.-Addig nem, ameddig Renesmeenek hívsz-Határozott arcán megvillant egy mosoly, amely minden félelmemet elüldözte a távolba.

-Akkor talán Reni, vagy Messie?-Láttam, hogy ezekre a szavakra már nem mosolyog, és éreztem, hogy nem épp ezek a megfelelő megszólítások.

-Inkább Nessienek hívj.-Szerintem örült, hogy nem szólítom Renesmeenek, majd hirtelen az a kérdés foglalkoztatott, hogy miért pont Renesmee a neve. Az természetes, hogy egy angyali teremtéshez angyali név tartozik, de kiváncsi voltam a teljes történetre.

-Miért épp Renesmee?-Kérdeztem, lehet, hogy kicsit mohón, de ő boldogan válaszolt.

-Anyu ötlete. Az egyik nagyim Renee, a másik pedig Esmee. A nevem a kettő kombinációja.-Öröm volt hallgatni, ahogy a szerettei nevét odaadással, és hálával ejtette ki.

-És a Carlie? -Tudakozódtam, mert minden szavát öröm volt hallgatni.

-Charlie az anyukám, Carlisle pedig az apukám apja. -Mintha Charlie nevénél szomorúság költözött volna csodálatos lelkébe.

-Lehet, hogy….rosszul láttam, de…-Ekkor már tudtam, hogy a látásommal nincs semmi baj, mert gyönyörű, tökéletes vonalú arcán egy könycsepp gördült le.-Sajnálom, ha valamivel megbántottalak.-Leugrott az ágról, és a fa törzséhez támaszkodva lecsúszott az avarba, míg hátát a kéregnek nyomta.

-Nem te tehetsz róla.-Ujjaim most is kísértést éreztek letörölni a sós cseppeket, amik bár tökéletesen mutattak az arcán, nem voltak méltók rá, hogy ott legyenek.-Tudod Charlie ember, és ezért nem láthattam…Vagyis…-itt hagyott egy lélegzetvételnyi szünetet.-találkozhattam volna vele, de féltem, hogy bántani, fogom.így…-a cseppek újra ostromba vették a tökéletesség várát, és én letérdeltem elé. Nem tudtam ellenállni, és ujjaimmal elemeltem a könnyeit.-Így sohasem láttam, de már késő.-Suttogta bűntudattal telt hangon, mely mély fájdalmat keltett bennem.

-Nem bírom nézni, hogy szomorú vagy.-Leültem mellé, és egy ideig szótlanul bámultuk a vizet.-Beszélgessünk valami másról!-Még mindig búslakodva ült, és rosszkedve kezdett rám is hatással lenni. Mintha egy lelkünk lett volna. Közelében boldog, és önfeledt voltam, ha ő is. De ha csak egy kis szomorúság keveredett tiszta lelkébe, akkor úgy éreztem elvesztem, és 1000 felé szaggatnak, megnyugvásom nem lehet, mert azért élek, hogy boldoggá tegyem.

-Van valami képességed?-Kérdeztem, miközben próbáltam lenyugtatni a bennem ébredező szörnyeteget, de legfőképp a szerelmes kisfiút, aki magához akarta láncolni azt a tündért.Mohó gyerek voltam, aki nem tudott betelni ennek a csodálatos lénynek minden tulajdonságával.

-Tulajdonképpen van.-Mosoly ült az arcára, melytől enyhülni látszott a kín, amit boldogtalansága okozott.

-Na! Ne csigázz! Mond el!-Biztattam félig kuncogva, mert közben azon gondolkoztam, hogy: Mi lehet a képessége? Képes a világ összes fiúját, férfiát az ujja köré csavarni? Esetleg felveszi egy istennő alakját? Képes megbabonázni mindenkit?

-Ezt talán könyebb megmutatni, mint elmagyarázni.-Kezét kinyújtotta, és én kapva kaptam az alkalmon. Megfogtam bársonyos kezét, melyet most maga ajánlott fel. Amint összeért a bőrünk, képek sorozata vetítődött le bennem. Amikor legelőször követtem, vagy amikor először beszélgettünk. Ezek a képek már bevésődtek az agyamba, de így még csodálatosabb látványt adtak. Úgy éreztem ezek a pillanatok neki is jelentenek valamit, mert emlékszik rájuk. Úgy gondolja, fontosak a számára. Fontosak. Talán én is az lehetek majd egyszer a számára.

Hogy juthat ilyen az eszembe? Méghogy én neki? Fontos? Még magamat is képes vagyok befolyásolni. Ez egyre jobb, nemsokára megőrülök. Egyszer lehet, hogy arra ébredek, hogy a feleségem, és boldogan élünk, de aztán kiderül, hogy ez életem legszebb vágya, míg neki csak egy rossz álom. Soha nem szeretne belém. Igaza is van. Miért egy ilyen kellene neki mint én? Mint…

-Hát ez az.-Gondolataimból csilingelő hangja húzott ki, és képességétől ámulatba estem.-Képes vagyok megmutatni a gondolataimat bárkinek, egy érintéssel.-Nagy fájdalmamra elhúzta a kezét, majd kérdőn rám nézett.

-És neked? -Tudakozódott. Eszembe sem jutott, hogy talán ő is megkérdezi tőlem. Nagyon zavarban voltam, mert a képességem, valahogy nem működött jól az elmúlt időkben.

-Hát tudod…nekem végül is két képességem van…de nem igazán…szóval…-Dadogtam, mert nagyon elszégyeltem magam. Ő annyira tökéletes, gyönyörű, kifinomult, és bájos. Én meg? Egy rozzant újszülött.

-Nem hiszem, hogy annyira rosz, sőt, talán már tudom is mi az.-Káprázatos mosolya elkábított, és illatát felém fújta egy lágy, kicsit enyhébb szellő.

-Eltudom rejteni az illatomat mások elől. Ha akarom nem érzik, hogy a közelükben vagyok. -Erre egy halk nevetés tört fel melkasából, mely eddig hol egyenletesen, hol szabálytalanul emelkedett meg, a levegővétel hatására.

-Kipróbáljuk? -Kérdezte vigyorogva. Hát ki tudna neki ellenállni? Nincs olyan lény a földön, aki, vagy ami képes lenne nem-et mondani neki.

-Ha akarod.-Egyeztem bele, és lágy félmosolyt erőltettem az arcomra.

(Renesmee szemszöge)

-Ha akarod.-Válaszolta, mire egy félmosoly telepedett tökéletes arcára, és teljesen megbabonázott. Ott helyben úgy éreztem a rabja vagyok, de ezeket hamar kiakartam verni a fejemből. Egyszer csak feszülten elkezdte nézni a földet, de mámorító illatát ugyanolyan intenzivitással éreztem, mintha magához húzott volna. Nem tudtam vele betelni, és mohón kapkodtam levegő után.

 -Na? Sikerült?-Puhatolózott, mire csak egy fejrázással tudtam szolgálni. Attól tartottam, ha megszólalok elcsulik a hangom, így megvártam amig lenyugszik a testem és a lelkem is.Szomorú arcát nézve, úgy éreztem, ez az én hibám. Miattam érzi így magát. Nem hagyhattam, hogy elkeseredjen, így nyugtatni kezdtem.

-Ha ez vigasztal, akkor megsúgom, hogy a családtagjaimnál működött. -Próbáltam mosolyogni, már amennyire a körülmények engedték.

-Akkor próbáljuk ki a másikat.-Hangja boldogabban csengett, mire a bennem dúló háború csitulni kezdett.-Hunyd be a szemed.-Suttogta, és azt hittem elolvadok. Lágy hangja simogatta a bőrömet, hideg lehelletét már éreztem az arcomon, majd egyre közelebb hajolt a fülemhez. -Ne szólalj meg, csak tedd, amit érzel!-Megborzongtam a jóleső hidegtől, és kész voltam feltétel nélkül bízni benne.

-Nessie! Hallassz?-Kérdezgette lágyan, és azért voltam hálás, hogy a szemem nincs nyitva, mert különben már megcsillant volna a szavai hallatán.

-Igen hallak!-Válaszoltam kicsit megijedve. Nem éreztem volna különösebb változást, egy szimpla beszélgetésnél, de a közelsége felemelő volt.

-Nézz rám.-Lassan ráemeltem a tekintetem, és meglepődve láttam, hogy a szája nem mozog.

-Na? Rájöttél a képességemre? -Vigyorgott, de szája egyetlen egy betűt sem formált.

-Azt hiszem.-Mosolyogtam rá vissza.

-Gondolatban tudok beszélgetni azzal, akire koncentrálok. Csak az hallja a szavaimat, akinek megengedem,és fordítva.-Vigyora levakarhatatlan volt, de nem is akartam eltűnteni.

-Most kiváltságosnak érzem magam.-Próbáltam viszonozni a kedvességét. Gondolatban azon töprengtem milyen jó lenne ez a képesség dogáknál. Vagy éppenséggel…apánál. Megőrülne, hogy anyun kívül más is képes elzárni a gondolatait előle. Ez az elképzelés kicsit felcsigázott.

-És, amúgy hány éves vagy?

-21.-Ekkor a boldog arckifejezése köddé vált, és megint úgy éreztem, hogy mindent elszúrtam.

-Nem nézel ki többnek 17-nél.-Próbálkoztam elviccelni a dolgokat.

-És te?Tudom hogy nem illik ilyet kérdezni, szóval ha… -Kérdezett viissza.

-Nemrég töltöttem be a 18-at, de már 7 évesen úgy néztem ki mint egy 17 éves.-Magyaráztam meg a helyzetet.

-Mivan? -Mintha felháborodott volna.-Egy nappal nem nézel ki többnek 16-nál. -Erre megnyugodtam, és folytattuk a beszélgetést. Életem egyik legszebb estéje volt. Megosztottuk egymással a gondolatainkat, és nem titkolóztunk. Hosszú órákig voltunk kettesben, és azt akartam, hogy ne legyen vége. Bár örökké tarthatna ez az este. Egy tökéletes befejezés, egy tökéletes lénnyel. Először akartam teljesen vámpír lenni, azért, hogy vele beszélgethessek az idők végezetéig. Minden gyönyörű, és varázslatos volt, de az álom kezdett magához hívni, és nem tudtam ellenálni annak a világnak, amit kínált.