(Alice szemszöge)
Rosalie és Esme már közben hazaugrottak, mert gyorsabban tudtak haladni. Bella leparkolt a felhajtóra, és kiszáltunk. Nessie ugyanolyan nyugodtan pihent, mint mikor elindultunk. Ros és Esme kiléptek hozzánk, és készségesen segítettek a csomagokat bepakolni. Bella kiemelte lányát a kocsiból, és felvitte a szobájába. Én is utána mentem, és Nessie ruháit letettem az asztal mellé, ahol épp a Rómeó és Júlia című könyv feküdt nyitva, és egy könyvjelzővel a tetején.
-Akárcsak az anyja.-Elmosolyodtam, és felemeltem a könyvet, ami alatt ott volt a telefonja. A képernyő alsó sarkából felhúzódott egy vékony, de annál inkább látható repedés.
-Ezzel meg mitörtént? -Kérdezte Bella, és a végighúzta az ujját a csíkon.
-Biztos csak elejtette.-Belül még magamnak is sokszor feltettem a kérdést. Mi történt? Először is sáros volt a nadrágja, másodszor, hamar elaludt, pedig általában, még ilyenkor sem fáradt. Harmadszor is, eltört a telefonja. Mit csinálhatott ez a lány?
-Szerintem menjünk le. Hagyjuk pihenni. -Bella kilépett az ajtón, és én követtem. El is felejtettem mit akartam kérdezni tőle még a kocsiban. Rosék már türelmetlenül vártak ránk a nappaliban. Leértünk, és már nem bírtam tovább.
-Miért nem mondtuk el, hogy Edwardék hová mentek valójában?-A szobában meghűlt a levegő, és sokkal hidegebb volt mint a bőrünk hőmérséklete. Bella szótlanul bámult maga elé, mi pedig kiváncsian vártuk a válaszát.
(Renesmee szemszöge)
Kinyitottam a szemem, de semmit sem láttam. Minden elmosódott, és halvány volt. Megdörzsöltem a szemem, és a sötétségben tapogatóztam. Átnyúltam az éjelliszekrényre, de már a látásom tisztult. Kezeimet egyre előrébb csúsztattam, de mielőtt elértem volna az éjjelilámpám kapcsolóját, a tekintetem az ablakra tévedt. Ugyanaz a vörös szempár bámult, de nem hittem a szememnek. Még mindig nem volt 100%-ig jó a a látásom, és újra szemügyre akartam venni, amikor eltűnt. Kezemet visszahúztam a kisszekrényről, és belekapaszkodtam a takaróba. Szótlanul, és hangtalanul ültem a sötét szobában, amikor meghallottam Alice néni csilingelő hangját.
-Miért nem mondtuk el, hogy Edwardék hová mentek valójában?- Alice kérdése után a lentieken feszült csönd uralkodott el. Az idegességem egyre jobban fokozódott. Apu miért ment el? A többiek miért hazudtak nekem?
-Edward megkért, hogy ne mondjuk el Nessienek, mert nem akarja megrémiszteni. -Mitől ijednék meg? Talán rájöttek, hogy van valaki az erdőben? Talán az az ismeretlen lenne az a gyilkos aki Port Angelesben gyilkol? Hiszen az nem lehet. Ő nem lehet. Ha már akart megölhetett volna. Az erdőben többször is, és most itt. Akkor meg miért nem tette? Annyi megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben, hogy egy pillanatra meg is szédültem. Még az volt a szerencse, hogy ültem. Kezeim újra a lámpa irányába tévedtek,és már épp elértem volna a kapcsolót, amikor az hangos csattanással érintette a földet. Nem kellett hozzá nagy zseninek lenni, hogy megállapítsam: darabokra tört. Pár másodpercbe sem telt bele, mire a többiek aggódva, és nyugtalanul léptek be a szobámba, és szinte kitépték az ajtót.
-Kicsim, jól vagy? -Anyu rögtön az ágyamhoz sietett, és átgázolt az üvegszilánkokon.
-Nem esett, semmi bajod? -Kérdezte egyszerre Alice és Rosalie.
-És mi volt ez a nagy puffanás?-Esme is az ágyamhoz jött, de egyikük sem vette észre, a padlón heverő törött izzó darabokat.
-Csakhogy a kérdéseitekre válaszoljak. Igen anyu, jól vagyok. Alice, és Ros. Nem esett semmi bajom. És Esme, nézzetek a földre, és meglátjátok.-Mindegyikőjük a földre nézett, és végre meglátták, a hangzavar okozóját.
-Hogy történt? -Kérdezte Rosalie, miközben a legnagyobb üvegdarabot felemelte, és felkapcsolta a villanyt. A szobát elárasztotta a fény, de engem más zavart. Egy illat. Értetlenül néztem a többiekre. Úgy tettek mintha nem is éreznék, pedig én tökéletesen kivettem az ablakon beáradó levegőből azt az aromát, amit legutóbb az erdőben éreztem. Mi van, ők nem is érzik? Vagy csak nem törődnek vele? Inkább nem szólok nekik semmiről, mert biztos, hogy halálra izgulnák magukat. Arra is az életemet tettem volna, hogy ha megtudják, hogy volt valaki az erdőben, akkor a lehetetlen megtörténne, és anyu 1 perc alatt megőszülne. És amúgy is, ha már titkolóznak…
-Biztos jól vagy? -Rázogatta meg a vállam Alice néni.
-Amm…iggen..azt hiszem, vagyis persze.-Dadogtam, mikor eszembe jutott Ros előbbi kérdése.-Felakartam kapcsolni, de véletlenül lelöktem.-Rosalie bólintott, és még mindig a kezében tartotta a szilánkot, majd egy határozott mozdulattal összeszorította az ujjait és mikor szétnyitotta, a por kipergett fehér ujjai közül.
-Egy pillanat és feltakarítom.-Álltam volna fel, de Esme kezeit a vállamra tette, és óvatosan kényszerített az ágyban maradásra.
-Hagyd, majd én elintézem, te adig pihenj.-Esme már ki is ment a szobából, és egy seprűvel tért vissza, majd a balesetemnek semmi nyoma sem maradt. Az illatot még mindig éreztem, de a többiek még csak fel sem figyeltek rá.
-Csinálok neked egy kis ennivalót. Mit ennél szívesen? -Kérdezte Bella.
-Köszi anyu, de most nem vagyok éhes. -Tekintetemet újra az ablak irányába fordítottam.
-Valami baj van? -Kérdezte Alice néni.
-Nem, dehogy.-Újra feléjük kaptam a fejem.
-Akkor egy kics innivalót? -Anyu elsimított egy tincset az arcomból.
-Egy pohár kakaó jól esne.-Suttogtam, szinte alig hallhatóan.
-Akkor megyek és megcsinálom.-Anya puszit nyomott a homlokomra, aztán lefutott a konyhába.
-Azt hiszem jobb lesz ha mi is lemegyünk. -Szólt Esme a többieknek.
-Biztos hogy jól vagy? -Kérdezte meg Rosalie.
-Persze, persze…Csak fáradt vagyok.
-Akkor hagyunk pihenni.-Alice búcsuzóul megölelt, majd kilibeget az ajtón és lekapcsolta a villanyt. 2 percel később anyu toppant be a szobámba, kezében egy csésze forró kakaóval.
-Remélem izlik.-Felém nyújtotta a bögrét, ami már átvette a benne lévő folyadék hőmérsékletét, és enyhén hideg ujjaimat tűzként perzselte. Ujjaim szinte ott ragadtak, és torkomból egy elfojtott, de mégis halható ordítás tört a felszínre.
-Áuu..-Már majdnem elejtettem, mikor anyu kikapta a kezemből.
-Sajnálom, nem volt szándékos.-Egyik kezében a poharat tartotta, míg a másikkal az enyhén elvörösödött ujjaimat szorongatta, de csak annyira, hogy hűtse vele felforrósodott bőrömet.
-Kérdezhetek valamit? -Tettem fel neki ezt a kérdést. Belül azon gondolkoztam, hogy apunak, miért pont most kelett elmennie. Pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem volna rá. Tudtam, hogy visszajön, de belül úgy éreztem, mintha magamra hagyott volna. Anyu igaz, hogy itt volt, de ő egy percig sem volt apu nélkül vámpír. Ed végig kisérte eddigi vámpírlétének minden egyes pillanatát, így nem vártam, hogy tudna nekem segíteni.
-Persze. Mi lenne az? -Hideg tenyere hamar lehűtötte a forró innivalót.Újra felém nyújtotta, majd megragadtam a bögrét, és belekortyoltam.
-Pont tökéletes.-Ízleltem meg, az enyhén cukros italt.
-Örülök neki. Szóval, mit akartál kérdezni?-Hirtelen nem tudtam mit mondjak. Mégis kérdezzem meg, hogy valójában hol vannak apuék? Biztos van valami okuk arra, hogy eltitkolják. De most akkor mit kérdezzek? Ha sokáig húzom a választ, rá jön, hogy nem vallok be valamit. Kinyögtem azt, ami legelőször jutott az eszembe:
-Apuék mikor jönnek haza? -Szememet a takaró felé fordítottam, hogy ne tudjon kiolvasni a tekintetemből semmit. Anyu és apu számára egy nyitott könyv voltam. Anya habozott a válasszal, és ujjaira szegezte a pillantását.
-Tudod, apu majd csak 1 hét múlva fog visszajönni, de addig is rengetegszer fog hívni. -Hangja elcsuklott, és láttam, hogy mennyire hiányzik neki.
-Nem beszélhetnék most vele? -Nyúltam volna a telefonomért, de Bella lefogta a kezeimet.
-Szerintem most vadásznak. Inkább ne zavarjuk meg őket. Tudod, milyen Emmet, ha elmenekül a vad.-Vigyorgott szélesen, de én már átláttam tettetett mosolyán. Tudtam, hogy Jazz bácsiék nem vadászni mentek, hanem felkutatni a vámpírokat. Ez lehet az egyetlen magyarázat.
-Inkább nem provokálom, mert még őrült bulit rendez, ahol kötelező részt vennem. -A félig üres poharat az éjjeli szekrényre tettem.
-Amúgy, úgy terveztük, hogy holnap elmegyünk az árvaházba. Nem lenne kedved velünk tartani? -Kérdezte anyu, miközben már félúton járt az ajtó felé.
-Inkább itthon maradok. Egy héten csak egyszer van szombat.-Mosolyogtam.
-Akkor Alice átjön, és vigyázz rád.-Arcára, csak egy erőltetett félmosoly csúszott.
-Nincs szükségem gardedamra. -Vágtam dühös képet.-Már elmúltam 18.
-Tudom. De Alicet nem lehet leállítani. Megakarja nézni, hogy áll rajtad, a mai zsákmány.
-Na de anyu.-Próbáltam olyan bánatos bociszemeket vágni, amilyet kedvenc nénikém, és úgy látszott apró sikert arattam.
-Rendben. De csak arra tudom rávenni, hogy délután jöjjön át.-Mostmár igazi boldogság ült az arcán, és közelebb lépett hozzám, és puszit nyomott a homlokomra.
-Jó éjszakát!-Az ajtóhoz közeledett, mikor én is megszólaltam.
-Neked is, és anyu!-Tekintetét az irányomba fordította.-Kösz, hogy lerázod Alicet.
-Megteszek minden tőlem telhetőt.-mosolygott.-Szép álmokat.
-Neked is. -Erre a kijelentésre, még én is megdöbbentem. De hát anyu, nem is alszik. Erre a mondatomra Bella elnevette magát.-Inkább kösz.-Javítottam ki magam.
Lepakcsolta a villanyt,és én fejemet a párnámba fúrtam. A takarót szorosan magam köré csavartam, és a mai nap eseményeit összegeztem. Vajon valjam be mi történt ma az erdőben? Hogy képes voltam elszökni a suliból, mert feldúlt állapotba kerültem? A fáradság folyamatosan uralkodott el bágyadt, elnyúlt testemen. Szívem egyre jobban visszaállt, a normális ütemébe, majd körbeölelt az álom édes, és nyugtató világa…
4 megjegyzés:
Szia!!
Elöszőr is szeretném neked megköszönni hogy nekem is ajánlottad ezt a fejezetet, nagyon jól esett* teljesen meghatódott fej*
A válaszod pedig a kommentáromra azt hiszem hogy ez kölcsönös;)
A fejezet pedig csak hüledeztem és néztem nagyokat.
Alice szemszöge nagyon tetszett, jogosak a kérdései amit magában tett fel Nessiről.Vajon mikor kezdi el előbb észrevenni a jeleket mint Bella ámbár mondjuk Nessi jövőjét amúgy is zavarosan látja , ugyanakkor azt hiszem nemsokára sokkal erősebben fog rá koncentrálni.És jogos a kérdés miért nem tudhatja meg Nessi hogy hova mentek az apjáék?
Lehet hogy megakarják védeni a bajoktól és a bánattól Nessit de vajon ez tényleg jó megoldás? Nem hiszem hiszen ő is pontosan tudja jól és vagy érzi hogy mi az igazság, kérdés hogy mikor fog Nessiből kitörni ez az egész fájdalom, csalódottság, zavartság?
És akkor itt lenne Nessi szemszöge:
A vörös szempár újból megkereste őt figyelt rá és védelmezte egyre jobban hiszem azt hogy vagy a vére vonzza őt Nessi(ámbár az erdőben már megölhette volna)vagy a lány tekintete kisugárzása személyisége melytől nem tud szabadulni?Ő is őrzi a lány álmát mint egykor apja az anyjáét!
És olyan hamar is eltűnt amint Nessi észrevette szerencsétlenségére vagy szerencséjére leesett a lámpa így nem tudta tovább meghallania beszélgetést ami a nappaliban zajlott..Persze hogy mindenki ott termett a lánynál, azt hiszem hogy ők is érezték azt az illatott amit Ő hagyott ott vagy nem akartak tudomást szerezni róla vagy nem azzal törődtek de azt hiszem hogy szólni fognak Edwardéknak Nessiről és arról az illatról amit érezhettek..
Ám Nessinek úgy tűnik nem volt ereje hogy megkérdezhesse hogy miért vannak távol Edwardék vagy nem volt bátorsága és félt hogy kiderül a ma kis kiruccanása jogos hogy fél egy tényleg felnőtt kettő néha hagyni kell hogy a saját útját kövesse az ember egyedül és ha elesik tudja hogy a családja ott van ki segítenek neki felállni újból ám ez a folyamatos védelem aggódás miatt talán még jobban elveszhet a lány mert nem tud kinek igazán mesélni fél, fél mert úgy érzi egyedül és magányra vágyik hogy megoldhassam azt hiszem Nessi azért örül annyira h az anyját megtudta győzni hogy Alice délután jöjjön hogy talán újból elmenjen az erdőbe?De mi van akkor ha Alice előbb megérkezik és a lányt sehol nem találja milyen indokot fog kitalálni Nessi?Vadászott ám ha a titokzatos idegen illata újból feltűnik?Mit fog cselekedni a lány és ha ő maga is feltűnik?
A másik világ ahova a lány menekül pedig az álom ...Nem csodálkozok hogy ilyen fáradt és kimerült talán megtalálja megoldást így...
Összegezvén a soraimat:"Ha a poklon mész keresztül, továbbra is sétálj!"(Curchill) Hogy miért ezt írtam ide mert Nessi nem érti miért van ez az életében és ez a séta neki nehezebb mint amire várt..
"Akárhogyan is döntök, aszerint a döntés szerint kell élnem. Örökké. Tovább kell mennem, és többé nem nézhetek vissza."(N.Sparks)
Remélem hogy Nessi csak egy percre és ahogy visszanéz tudja és lássa meg hogy már pedig bárhogy döntött segítség valahogy mindig lesz!!
Köszönöm!;)
Melinda
Csodálatos rejtélyes lett ez a fejezet. Imádom Alicet.
Én nem tudok ilyen hosszukat és csodás komikat írni, mint Melinda, de úgyis tudod imádom az írásaidat.
puszi Gianna
szia
nagyon jó lett
már nagyon várom a folytit
Puszi:Lilla
Nagyon-nagyon tetszik. Már várom a következő fejezetet.
Megjegyzés küldése